Jennie Melamed: Lányok csöndje

Az év első disztópiája volt ez a könyv nekem és olyan hatással volt rám, hogy legszívesebben üresen hagynám ezt az oldalt, csak néha írnék egy felkiáltójelet vagy éppen kérdőjelet. Belém fojtotta a levegőt, a szavakat míg olvastam, és végig az járt a fejemben, hogy hogyan és miért?

Hogyan alakulhatott ki egy ilyen közösség és miért működhet egyáltalán??!! Miért hagyják a nők?!! Az anyák és a jóérzésű apák... Nem, olyanok nem voltak. Nagyon kemény, nagyon erősen ható történet volt, megmutatva a kiszolgáltatottságot, a társadalmat uraló csoportok erejét és az erőszak vallásba és törvénybe csomagolását.

A könyv egy szigeten lakó kis közösséget mutat be, amelyben a férfiak egy része, azaz a közösséget uraló, vezető vándorok hozzák a törvényeket, teremtik meg a szokásokat, és ebben a nőknek, legfőképpen a lányoknak nem egy boldog, szabad életet szánnak. A családok itt mégsem azok. A szeretet máshogy működik. Az élet értelme itt... nem, itt szinte nincs is értelme.

Mert milyen értelem az, milyen élet az, ahol csak képzeletben láthatják a fiatalok a szigeten kívüli világot, elképzelni sem tudják, milyen az Óföld és valóban pusztulófélben van-e, ahol nekik nincs helyük? Vagy ez csak a vándorok manipulációja az általuk létrehozott társadalom szigeten tartására?

Ahol a szerelem és a gyerekszülés természetes elvárás, de amikor a gyerekeknek is gyerekei születnek, a szülőknek meg kell inni az utolsó poharat, mert nincs rájuk tovább szükség. Miért engedelmeskedtek ezek a szülők? Ez volt a megszokott, az elvárás, sosem láttak mást? 

Azt hihetnénk, hogy egy gondolat és érzelmek nélküli világ volt ez. Négy lány azonban, akiknek gondolatain, történetén keresztül egy kicsit nagyobb belátását kaphatunk a sziget társadalmának működésébe, bebizonyítja, hogy ez nem így van.

Vanessa, Caitlin, Janey és Amanda. Ők azok a bátor lányok, akik úgy érzik, hogy az őseik által írt hagyományok megkérdőjelezhetők. Mert sötétek és furcsák. Boldogtalanok voltak, érezték, hogy nem jó, ami  történik velük és egy jobb világról álmodtak. 

Az életkörülményeik nagyon egyszerűek, egy amish közösség lebegett a szemem előtt néha, ugyanakkor A falu című film is eszembe jutott az elszigeteltség miatt és mert halvány fogalmuk sem volt az ott lakóknak, hogy mi van a szigeten túl. 

Nekünk olvasóknak sincs, halvány sejtéseink vannak, a családban természetesnek tartott eseményekről sem részletesen és durván szerzünk tudomást, a szerző nagyon visszafogottan, kellő tapintattal ismerteti a családi kapcsolatokat, ettől azonban még megrázóbb és elképesztőbb lesz.

Zseniális könyv, olyan olvasmány, amelyre nem használhatom a "nagyon szerettem" és "kedveltem" kifejezést, de gyönyörűen megírt könyv volt, mely egészen mélyre hatol a lelkünkben, és még napok, hetek múlva sem szabadulunk tőle. A lányok részeinkké lesznek, átvesszük a fájdalmukat, a gondolataikat és hősök lesznek a szemünkben a bátorságukért. 

Megrázó disztópia, melyet olvasni kell. Ismernünk kell azokat a világokat, amelyekben nem szeretnénk élni.

10/10

Bea