Sarah Perry: Az essexi kígyó

Ismét egy könyv, amit mindketten elolvastunk, Zsófi nagyon várta, én pedig amikor megláttam a gyönyörű borítóját, akkor kezdtem el érdeklődni iránta. Zsófi olvasta el először, de mégis az én véleményemmel indítom a blogbejegyzést. Zsófi értékelése után pedig reakcióvéleményemet olvashatjátok majd.

Ez a könyv véleményem szerint egy igazi gyöngyszem. Egy gyöngyszem azoknak, akik rajonganak a titokzatos, misztikus hangulatért, szívesen erednek egy titokzatos szörny nyomába, miközben egy gyönyörű történet résztvevői lehetnek, mely minden érzéküket és érzésüket magával viszi.

Azoknak, akik szeretnek belefeledkezni a lassú, csodás, varázslatos történetekbe. Akik engedik magukat és hagyják, hogy hasson rájuk a varázslat, elsöpörjék az érzelmek és elutazzon egy másik világba.

Jaj, észrevettem ám, hogy kicsit rajongásba csaptam át! Éppen a múlt héten áradoztam egyik értékelésemben Alice Hoffmanről és a könyveiről. Az essexi kígyó olvasása közben néhányszor Alice Hoffman stílusa és történetei jutottak eszembe. Végre találtam valakit, aki tud olyan varázslatos, mesés, titokzatos és imádnivaló hangulatot teremteni, mint Alice! 

Imádtam a könyvet, teljesen átéreztem a hangulatát, nem akartam egy percre sem kiszállni a hatása alól. A szereplők fantasztikusak voltak, a történet nagyon magával ragadó, az essexi kígyó pedig félelmetes, titokzatos és elgondolkodtató. Miként tudott eluralkodni egy egész megyényi ember felett, hogyan fészkelte be magát a fejükbe, a gondolataikba és lett a legrosszabb félelmük. 

A történet nem ragad le Essexben, gyakran járunk Londonban is, ahol a fontos dolgok zajlanak. Mint az orvoslás, a lakáskérdések és tragédiák is. 

Nagyon különleges szereplőket ismerhetünk meg, a friss özvegy Cora, a fia, a furcsán magányos, gyűjtögető, számolgató, csendes Francis kapcsolata már önmagában is elég gondolkodnivalót ad nekünk, de velük él Martha, akit az egész történet alatt próbáltam megfejteni, azt hiszem a végére sikerült is. 

Cora régi barátja, a Manónak nevezett doktor és az ő barátja Spencer, és Cora új barátai, William tiszteletes és családja életének eseményei zseniális módon kapcsolódnak össze, és az essexi kígyó mindig ott tekergett körülöttük. 

És van a történetben egy olyan gyönyörűen érzékeltetett kapcsolat, egy barátság, ami szerelemmé lesz, amely számomra az utóbbi idők legjobb élménye volt a szerelem, romantika érzések témában. Nálam kedvenc lett!

10/10

Bea

És íme Zsófi véleménye:

Na, végre a kezembe kaparintottam az ősz legjobban várt, s egyben legszebb borítójú könyvét. Már egy korábbi bejegyzésemben is írtam, de egyszerűen muszáj vagyok most is megemlíteni, hogy mennyire örülök annak, hogy a kiadó meghagyta az eredeti borítót.

A történetbe cseppenve nagyon megfogott a könyv hangulata, a szép lassan csordogáló történet, a furcsa szereplők, titkok és rejtélyek.

Nagyon varázslatos a könyvnek az időtlen hangulata, nem igazán tudtam pontosan meghatározni, hogy milyen korban játszódik a könyv, és éppen amikor ezt megállapítottam, újra a kezembe került a könyv borítója (azért nem volt a kezem ügyében, mert ezeket a levehető védőborítókat én mindig le szoktam venni), és mivel a fülszöveg azzal indít, hogy a könyv 1839-ben játszódik, így erről a titokról hamar lehullt a lepel.

De ezt az időtlenség érzet a könyv további részeiben is megmaradt számomra, s egyáltalán nem éreztem dominánsnak a viktoriánus kor szellemét.

A könyv főszereplője, a frissen megözvegyült Cora, róla még itt a történet elején nem sokat tudunk, az ő személyisége majd a későbbiekben bontakozik ki.

A könyv kiindulási pontján, Londonban nem is időzünk túl sokat, hamarosan a mesés essexi faluban, Colchesterben találjuk magunkat. Megismerjük Ransome tiszteletest s színes kis családját, elbűvölő szőke, pirospozsgás feleségével, Stellával együtt. A falucska legnagyobb egyéniségét Cracknell személyében ismerhetjük meg, akit legelőször vakondnyúzás közben pillantunk meg, a két kecskéjét pedig Gógnak és Magógnak hívják. :)

Itt lép a történetbe a Corát is Colchesterbe csábító, címadó szörnyeteg. A történet legtitokzatosabb szereplője, az éj leple alatt támad, sárga szemű essexi kígyó, bár így utólag belegondolva, ez a cím teljesen más megvilágításba kerül majd a történet végén.

Az események szépen lassan csordogálnak, Sarah Perry egy bosszantóan jól megírt szerelmi bonyodalmat helyez a történet középpontjába. Én nem szeretem az ilyesmit, de el kell ismernem, ez volt az egyik legjobban megírt szerelmi háromszög, amivel valaha találkoztam.

Voltak a történetnek bizonyos mellékszálai, amik nekem a befejezéskor sem lettek az egész részévé, de ez végülis nem annyira zavaró.

A könyv tele volt szuper karakterekkel, a történet lassú volt, de annál hangulatosabb, de sajnos itt jön egy de...

A könyvnek az alaptörténete nagyon jó volt, egy érdekes, erős női karakter, egy pap, s egy kis zárt, babonás közösség, egy ilyen összetevőkből álló történet csakis jó lehet. Éppen ezért volt számomra egy kicsit kevés az élményekből. Többet akartam a fosszíliák után kutató Corából, a kék apróságokat gyűjtögető Stellából, a falusiakból, Cracknellből, Cora fura fiából Francisből is, s magából az essexi szörnyből is. Intenzívebben részese szerettem volna lenni a könyvnek. 

Mindezek miatt szerintem ez egy elég megosztó véleményeket hozó könyv lesz, hisz én sem gyakran járok így, hogy azért nem vagyok teljesen elégedett a történettel, mert nem kaptam belőle eleget.

8/10

Zsófi

Bea: 

Örömmel láttam, hogy nagyjából egyformán vélekedünk a könyvről, Zsófinak is tetszett, de volt egy de... Ami tulajdonképpen a könyv pozitívuma is lehet: az, hogy többet is várt volna még, hogy ez kevés volt.  Mert minden tetszett neki benne, szívesen olvasta volna tovább.

Ezzel én is teljesen így vagyok, minden olyan könyvnél, amit szerettem, ami elbűvölt, nem szívesen jöttem ki abból a világból, maradtam volna még. Így voltam ezzel most is. 

Olvassátok el, hogy megfejthessétek ti is, vajon hat-e rátok a varázslat!

Kedvenc idézeteim:

"Azt szoktam mondani, hogy rejtélyek nincsenek, 

csak a mi tudásunk hiányos, de kezdem azt hinni, 

hogy még a tudás sem képes megszabadítani a világot 

az összes furcsaságtól."

"Az ablakon át melegen süti a hátamat a nap, csicsereg egy pinty.

Kettéhasadtam, és újra egy vagyok - mindent akarok, 

és semmire sincs szükségem - szeretem Önt, 

és boldog vagyok Maga nélkül.

Mégis várom, hogy rám találjon?"