Charity Norman: Luke Livingstone titkos élete

Charity Norman neve az előző két könyve után nekem garancia arra, hogy egy jó könyvet fogok olvasni. Egy tartalmas, alaposan körüljárt, minden oldalról láttató témáról, ami hosszasan elgondolkodtat majd engem is, mindamellett, hogy a könyvet sem tudom majd letenni. Ezt teljességgel így is történt Luke Livingstone esetében is. 

Azzal a különbséggel, hogy itt még szokatlanabb, még különlegesebb témához nyúlt az új-zélandi írónő, mint előző regényeiben, amely alaposan körüljárja az elfogadás, a tolerancia témáját. Nem csak úgy általában, hanem egy családon belül bekövetkezett változás, egy nehéz vallomás kapcsán.

Az ötvenéves Luke sikeres férfi, elismert ügyvéd, nagyszerű férj, tisztes családapa, remek házasságban él. Mégis egyik este úgy utazik a vonaton, hogy ez lesz élete utolsó utazása, amint hazaér londoni lakásába, véget vet az életének.

Ám a vonaton szóba elegyedik egy idős hölggyel, aki kétségeket ébreszt benne az elhatározását illetően, és azt sugallja, hogy inkább valljon színt és mondjon el mindent a családjának. A férfi egy átkínlódott éjszaka után meg is teszi ezt. 

Leteszi évtizedek óta, tulajdonképpen egész életében hordozott titkát, először a feleségének mondja el, majd a felnőtt gyermekei előtt is bevallja, hogy mit érez, ki is ő tulajdonképpen.

Nagyon sokat elmélkedtem olvasás közben. Olvasóként nagyon toleráns voltam, viszonylag könnyen elfogadtam Luke-ot a vallomása után is, és mérgelődtem a feleségére, a fiára, és a környezetére, hogy miért nem lehet ezt megérteni, miért olyan nehéz elfogadni azt, ami nyilvánvaló, amire tulajdonképpen nagyon sok jel utalt már Luke gyerekkorában is. Szerettem Kate-et, mert ő az apja mellett állt és próbálta elfogadni, felfogadni az apja vallomását, az új életére vonatkozó vágyait.

Ugyanakkor azon is elgondokodtam, hogy ha az én férjem állna elém egyik nap egy ilyen vallomással, akkor el tudnám-e fogadni, tudnám-e szeretni, vagy annyira csalódott lennék, hogy szerelmem, szeretetem átcsapna gyűlöletbe.

A napok, hetek múltával megtalálnám-e magamban azt a szeretetet, amit iránta éreztem, tudnám-e, akarnám-e támogatni, vagy inkább tetszelegnék az áldozat szerepében. Holott itt mindkettőjük, sőt az egész család áldozat volt. Luke éppen úgy, mint a többiek.

Nagyon szerettem ezt a könyvet, finom, tapintatos érzékenységgel közelítette meg a témát, alaposan, részletesen, mindenki oldaláról  megmutatva. Luke és családja szemszögéből egyaránt, megérthettük a feleségét, beleláthattunk az édesanyja érzéseibe és Simon, a fia indulatát is próbálhattuk megérteni, ami alapból is érthető volt, de a történet végére, már teljesen világos volt, miért munkálkodtak benne olyan hatalmas indulatok.

A könyvet olvasva magunkba nézhetünk, mekkora bennünk a tolerancia, milyen mértékű elfogadásra lennénk képesek, ha közvetlen közelről érintene bennünket egy ilyen, vagy hasonló érzékeny téma, mennyire vagyunk nyitottak és szabad szelleműek. Fantasztikus könyv volt, nagyon ajánlom mindenkinek.

10/10

Bea

A szerző előző könyveiről írt értékeléseimet elolvashatjátok itt:

A lányunk férje

Zuhanás