Ma egy rendkívül vegyes, mindenféle tematikát nélkülöző thriller csütörtökkel készültem nektek, de gyilkosságból és izgalomból most sem lesz hiány.
Linda Castillo: Megtört csend
Sokan írták már előttem, de ez a sorozat tényleg, mintha egyre csak jobb és jobb lenne. :) Nekem, most így visszatekintve az előző két részre, ez a kötet tetszett a legjobban. A nyomozás izgalmas volt, a bűntény lezárása pedig fantasztikusan meglepő végkifejletet erdeményezett.
Míg Agatha Raisin kalandjaival úgy vagyok, hogy egy hónapban csak egyet szeretek elolvasni belőlük, Linda Castillo sorozatával kapcsolatban úgy érzem, hogy leülnék és egy hétig megállás nélkül tudnám olvasni a könyveket... :)
Most már azt is kijelenthetem, hogy az egyes részek külön-külön, nem sorrendben olvasva is simán megállják a helyüket.
Tudom, az, hogy ilyen nagyon rajongok ezekért a véres, sötét hangulatú thrillerekért nem teljesen tűnik normálisnak..., de remélem, hogy még lesz egy pár része ennek a sorozatnak. Legyen hideg, legyen meleg, egy Castillo kötet mindig jól jöhet! :)
9/10
Az idilli kezdés után válogatott borzalmakban volt részem. :) Amilyen cukinak tűnt kezdetben a gyerekek állattemetője (persze csak a maga morbid módján), olyan borzalmas szerepet töltött be majd később, hogy csak na! :)
A család Church nevezetű cicáját, minden gondok okozóját, annak ellenére, hogy az történt vele ami, sőt a sok kibelezett egér és madár ellenére is, nagyon sajnáltam.
Szegény csak taszigálták, vagy éppen rugdosták az egész történeten keresztül ide-oda..., még ha csak egy zombie macska is volt már, akkor is megesett rajta a szívem.
Érdekes, hogy a horrorfilmeket nem annyira szeretem, de egy ilyen vérbeli horror King-kötettel egész jól ki tudok jönni, de az örök kedvencem tőle mégiscsak a 11/22/63 marad.
8/10
Hát ez a könyv!!??
Már nagyon rég ott csücsült a várólistámon, mire pár hete hirtelen felindulásból előjegyeztem a könyvtárban.
A borítón persze ott virít az utóbbi idők egyik szinte kötelező thriller borító kiegészítője, mégpedig, hogy a Holtodiglan rajongóinak. A Holtodiglant szerettem, úgyhogy gondoltam lássunk hozzá.
A történet jól indult, vannak, akik a könyv elejét vontatottnak neveznék, és egyet is értenék velük, de egyébként nekem thrillerek esetében semmi gondom sincs a hosszú felvezetéssel, amennyiben a briliáns befejezés kárpótol majd a végén.
Most is ugyanígy voltam ezzel a könyvvel, az első oldalakon egy igen ígéretesnek induló történet kezdett kibontakozni előttünk, a gond csak az volt, hogy ez a kibontakozás szinte egész a történet végéig tartott, amikor pedig is az írónő olyan csavaros befejezést kanyarított az eseményeknek, hogy csak lestem.
Egy-két oldalt még vissza is kellett lapoznom, hogy lássam, tényleg az történt, ami..., de ez a csavar közel sem volt nevezhető briliánsnak, inkább amatőrnek és nevetségesnek.
Váratlannak váratlan volt, ez biztos, de szerintem ezt az egészet még Samantha Hayes sem gondolta át rendesen.
Kár volt ezért az egész jó kezdésért és a történetért egyébként.
6/10
Zsófi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése