Interjú vágatlanul - Szurovecz Kittivel

Az a megtiszteltetés ért, hogy készíthettem az Új Könyvpiac 2017. III. számába egy interjút, Szurovecz Kittivel, a legújabb könyve, A sokszívű megjelenésének apropójából.

IDE KATTINTVA elolvashatjátok az interjút, és még sok más érdekességet is találhattok az újságban.

A könyvet én is elolvastam, nagyon figyelemre méltó és elgondolkodtató, különleges élmény volt számomra, értékelésemet a könyvről IDE KATTINTVA olvashatjátok el.

Az eredeti interjú picivel hosszabb lett, ezt szeretném most - vágatlanul - itt megmutatni. Nagyon élveztem a készítését, és köszönöm szépen Szurovecz Kittinek az együttműködést.

1. A könyv olvasása előtt nem találkoztam még a poliamoria kifejezéssel. Elmondaná, kik azok a poliamorok és hol, miként találkozott ezzel a témával először? Hogyan született meg a könyv ötlete?

Évekkel ezelőtt történt velem, hogy két férfit szerettem egyszerre. A környezetem, és én is elvártam önmagamtól, hogy döntést hozzak, ami nagyon sok szenvedéssel járt. Hiszen a monogámia záloga a kizárólagosság. Nekem ez az alap attitűdöm, így a kialakult helyzet nagyon sokat rontott az önértékelésemen, pedig valójában nem tehettem az érzéseimről. Aztán nyilván döntöttem, de nem múlt el a lelkemből nyom nélkül a trauma, amit a helyzet okozott. Jóval később rátaláltam egy, a hazai poliamorokról szóló cikkre, akik nyíltan vállalják, hogy többet szeretnek, és ezt elfogadtatják a környezetükkel is. Akkor éreztem először, hogy lám, mégsem vagyok földönkívüli, és van, hogy ez megtörténik velünk. Annyira érdekelt a jelenség, a sokszívűek élete, hogy belevágtam a kutatómunkába, elhatároztam, regényt fogok írni róla. Nem tagadom, ez kicsit önterápia is volt.

2. Poliamoria vagy monogámia? Ezeket a kérdéseket feszegeti Ön a könyvében, egy fiatal nő, Annabella történetén keresztül. Lehet-e két, vagy akár több embert szerelemmel szeretni egyszerre, miközben a mai társadalmi modell szerint csak két személy lehet egy pár?

Tudom, hogy lehet, hiszen megéltem. Szerintem jóval többeknek ez az identitása, mint akik így élnek, és a kutatómunkám során azzal szembesültem, hogy még a legbátrabbak is csak az egyébként is nyitott baráti körükben vállalják önmagukat. A tágabb társadalom ebből nem lát semmit. Ha például egy poliamor családban hol az egyik, hol a másik anyuka megy a gyerekért az óvodába, az óvónők úgy gondolják, a szülők biztos elváltak, és az egyik nő az édesanya, a másik pedig a volt férj új felesége. A sokszívűek pedig meg is hagyják őket ebben a hitükben, mert a helyzetük a monogámiára épülő társadalmunkban tele van előítélettel. Hogy ne menjünk messzire, beszélgettem olyan poliamor nővel, akit mondvacsinált indokkal rúgtak ki a munkahelyéről, miután kiderült, hogy három férfival osztja meg az életét. Visszatérve az eredeti kérdésfelvetésre: működőképes modell ez, de nagy szükség van arra, hogy a kapcsolódásban mindenki a közös boldogságra törekedjen, és ne a másik kisajátítására. A poliamoria nagy szabadságot ad, de nap mint nap megküzdeni a féltékenységgel, állandóan legyőzni az egot – ehhez nagyon magas érzelmi intelligencia kell.

3. "Nem találunk meg mindent egy emberben, amire szükségünk van." - hangzik el a könyvben. Ön magánemberként, mit gondol erről a megállapításról? 

Azt, hogy ez így igaz. Az egyetlen igazi létezik elmélet kamu szerintem. Ami azonban nagyon fontos, hogy ha találtunk egy társat, akivel jók a mindennapok, akivel tudunk haladni a közös utunkon, akkor küzdjünk a kapcsolatért és ne hagyjuk, hogy egy új impulzus, ami most épp hiányzik otthon, elvigyen bennünket mellőle. Ugyanakkor minden hosszú távú kapcsolatban eljön a pillanat, amikor a szerelem átalakul mély szeretetté, és nem mindenki boldog az életben azzal a tudattal, hogy akkor az ő gyomrában már soha nem fognak színes pillangók verdesni, vagy ha igen, akkor azért érezhet bűntudatot, lelkifurdalást. Az új, friss szerelem gyönyörű érzés, nem csoda, hogy nem szívesen mondunk le róla. Ha jön, sajnos vagy megcsalunk, vagy elválunk, sebeket ejtve önmagunkon és a szeretteinken is. Ebből az aspektusból nézve a poliamoria, ha a felek nyitottak rá, nem rossz megoldás.

4. Egy hagyományos párkapcsolatban élő ember számára meghökkentő lehet ez a kapcsolati forma, ugyanakkor minden ember maga dönt a saját életéről, joga van ahhoz, hogy úgy éljen, ahogy neki a legjobb. A könyv címe már magában is beszédes. Mi a mondanivalója a Sokszívűnek? 

Szeretném, ha ez az olvasóban állna össze. Ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy olyan könnyen ítélkezünk mások fölött. Sokkal szebb hely lehetne a világ, és sokkal kevesebb beteg, sebzett lelkű ember lenne, ha erről leszoknánk. Egyébként szerintem ez a történet mindenkinek mást mond, a saját sorsa függvényében. 

5. Mi a véleménye, az emberek mennyire nyitottak a sokszívűségre, a többszerelműségre? Mi a tanácsa azoknak, akik teljesen elutasítóak a mássággal - legyen az bármilyen - kapcsolatban? 

Legyünk nyitottak, legyünk elfogadók, legyünk toleránsak. Én azt látom, jóval többen nyitottak a sokszívű életformára, mint ahányan egyáltalán önmaguknak bevallják. Rendre tapasztalom, hogy a téma első hallásra elborzasztja az embereket, majd amikor bővebben mesélni kezdek róla, csillogni kezd a szemük és egyszerre tesznek fel rengeteg kérdést a poliamorok életét illetően. Olyan ez, mint anno a Big Brother. Bevallottan senki nem nézi, de a nézettsége mégis toronymagas. Hogy van ez?

/Bea/