Kezdetben semmi bajom nem volt nekem az ősszel, nem zavart, hogy hidegebbre fordult az idő, borongósabbak lettek a nappalok, s a mifelénk állandóan fújó szél még hevesebb lett. Én kis csacsi, a sok "őszi bekuckózós", s a mindent elárasztó sütőtökös képek miatt még vártam is a hűvösebb évszakokat.
De aztán amikor már sötétben kellett felkelnem, s a reggeli buszozásaim során majd hőgutát kaptam a kabátomban (amit a kinti hűvös megkövetelt) a már bekapcsolt fűtéstől, hogy a szeptember elejei éjszakai vastag zokni és vastag pulóver viselést már ne is említsem, na akkor éreztem, hogy nekem már most elegem van az őszből, meg az el nem jött télből is.
Az októbert pedig egy nagy megfázással indítván, meg kellett állapítanom, hogy hiába olyan szép színűek azok a tökök és a falevelek, én egy nyári lány vagyok, aki utál rétegesen öltözködni.
Zsebkendőhalmokkal borítva, és forró körömvirágteát kortyolgatva, már éppen kezdett rajtam eluralkodni valamiféle kilátástalanság, amikor is egy, a könyvtárból nemrég kikölcsönzött Agatha Raisin kötet a kezembe került, amibe sikerült minden gondomat feledve beletemetkeznem, sőt a könyv végére érve határozottan optimistábban néztem az előttem álló hideg hónapok elébe, azzal a felkiáltással, hogy Agatha Raisin történetek olvasásával csak sikerül majd ezt az időszakot is átvészelnem.