Engem már Elisabeth Gifford első magyarul megjelent könyve is teljesen levett a lábamról, a különleges történetével, ködös és komor hangulatával, ezért nagyon kíváncsi voltam már a második könyvére is.
A borítója alapján azt hittem, hogy a történet Amerikában fog játszódni, főleg a házhoz vezető fasor juttatta ezt az eszembe, de aztán kiderült, hogy egy hamisítatlan, borongós, mélabús Angliában játszódó történetet fogok olvasni most is.
A molyon nem kapott túl jó értékeléseket az írónő könyve, már az előző sem, de ha érdekel, felkeltette a fülszöveg az érdeklődéseketeket, akkor mindenképpen érdemes adni egy esélyt a könyvnek, én magam nagyon szerettem mind a két regényt.
Lassan csordogáló történet, gyönyörű tájak, emberi sorsok, a színteret mind Anglia csodás tájai szolgáltatják, egy kicsit le kell nekünk is lassulni a könyvvel együtt, s így már mi is nagyon jól rá tudunk hangolódni a történetre.
A könyv elején egy éppen meghiúsult esküvőnek lehetünk a szemtanúi, s ekkor még nem is sejtjük, milyen szerteágazó történettel lesz dolgunk, hány ember sorsát ismerhetjük meg a könyv lapjain keresztül.
Egy igazi kis angol vidéki ház, a hatalmas nagy, kertben felállított esküvői sátor, az idilli helyszín még csak nem is sejteti a hamarosan bekövetkező változást.
Átélhetjük a gondtalan, Valenciában eltöltött nyarakat, hogy aztán egy hűvös angol bentlakásos iskolába bekerülve kellőképpen lehűtsük magunkat.
Megismerhetjük a második világháború alatti nélkülözéssel eltelt éveket, s hogy ezután hogy boldogult a következő generáció.
Két család, s megannyi öröm és szenvedés. Évekig elrejtett titkok, magányos évek s nagy egymásra találások.
Nagyon szerettem olvasni a könyvet, igazi őszváró, a hidegebb évszakra ráhangolódó, bekuckózós könyv volt ez.
8/10
Zsófi
Zsófi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése