Patrick Modiano: Felejtett álom

A Nászút, a Catherine Certitude című gyerekkönyv, és most már a Felejtett álom elolvasása után, ki merem jelenteni, hogy szeretem Modiano egyszerű és letisztult stílusát.  

Nagyszerű elbeszélő, nem hagy bennünket fellélegezni a történetei alatt, végig az jár a fejünkben, legalábbis nekem végig az járt a fejemben a Felejtett álom olvasásakor, hogy biztos kihagytam valamit, azért nem értem az események és kapcsolatok logikáját, de nem, nem én voltam a hunyó, hanem Modiano.

Mindig arra késztet, hogy időről időre gondoljam végig, hogy akkor most, mi is van. Mi történt eddig, miért alakult úgy a történet, ahogyan és kik ezek az emberek, miért vannak ott, és egyáltalán szeretnék többet tudni róluk.

Ez nem sikerült, nem tudtam meg többet egy szereplőről sem, és azt sem tudtam, hogy mi fog történni a következő pillanatban, úgy kanyargott össze-vissza a történet, mint egy játékos szellő, hol ezt kapott fel, hol azt, kicsit megkeverte, ezt letette, majd elkanyarodott egy teljesen másik, kiszámíthatatlan irányba. Majdnemhogy izgultam itt-ott, de mégsem ez jellemző Modiano könyvére. 

Tele van rejtéllyel és kérdőjellel, mint ahogyan a férfi főszereplő is, akit megismerünk fiatal korában, majd viszontlátunk később és még később. Fiatal korának egy pár hónapját kísérhetjük végig a 60-as években, amikor megismerkedik egy furcsa párral a párizsi Saint-Michele téren. Jacqueline és Van Bever információt kértek tőle egy postát illetően, hősünk azonban egyszerűbbnek tartotta elkísérni őket, mint elmagyarázni, hogy merre van.

Ezután érthetetlen módon ugyan, de összekapcsolódott az életük. Van Beverék furcsa figurák, kaszinókba járnak, rejtélyes ismerőseik vannak, csak annyit tudunk róluk, hogy Mallorcára vágynak, ahol egy amerikai író meghívása várja őket. A főszereplő fiatalember olthatatlan vágyakozást érez Jacqueline iránt, ezért a nap minden órájában róla álmodozik és keresi a társaságukat. Titokzatos emberek, titokzatos élete - azt gondoljuk, hogy majd megértjük őket, de én nem ígérek semmit. 

Modiano-nak álomszerű, rejtélyes története, egyszerűsége és szerénysége dacára fogva tart, mert végig szeretnénk megérteni valamit, megmarkolni valami megfoghatót, de a cselekmény elillan, hogy sok évvel később újra folytatódjon, és bár főszereplőink is jelen vannak, egyrészt nem tudunk meg semmit, másrészt mégis elég, amire fény derül, hiszen ezek az emberek nem csak számunkra kívülállóak és idegenek, hanem mintha saját maguknak is azok lennének, nem tudjuk, hogy megtalálták-e helyüket az életben, elégedettek-e az életükkel.  

A könyvben barangolhatunk Párizsban, majd Londonban. Párizsi hotelszobák, Szajna-parti séták, kávézók, éttermek, könyvesboltok, napsütés a rue Dante-on. Flipperkattogás, örökös cigarettafüst, éterszag, boulevard Sant Germain, templomtornyok, harangszó, egy koffer, egy pályaudvar.

Majd Londonban kétes panziók, végtelen mozizások, sodródás, új emberek, egy lassan formálódó, születő könyv. Majd egy hirtelen fordulat, s amikor már azt hisszük, hogy majdnem megértettük és beleéltük magunkat hőseink történetébe, Modiano egy húzással mindent megváltoztat. 

Az idő, az emlékezés, a bizonytalanság és a sodródás fontos szereplői  Modiano könyvének, melankólia, szerelem, szeretni vágyás mozgatja hőseit. Modiano azt sugallja, van olyan szerelem, amit sosem felejtünk, ami egy életen át elkísér. Ha nem teljesedett be igazán, akkor erősebben kísér(t). 

9/10

Bea