Colleen Oakley: Karnyújtásnyira

Colleen Oakley neve már ismerős lehet a blogról is, a Nem hagylak egyedül című könyvét olvastam és írtam róla értékelést. IDE kattintva elolvashatjátok. 

Az a könyv nagyon megrázó volt, mert középpontjában a fiatal és boldog Daisy áll, akinek négy év után ismét kiújult a rákbetegsége. Erről a küzdelemről, a házasságáról szólt a könyv, ami 10 pontot kapott tőlem. Így természetes volt, hogy az írónő következő könyvét is olvasni szeretném.

Egy nap sem kellett az elolvasásához, mert egyszerűen nem tudtam letenni!! Imádtam! Új kedvenc könyvet találtam magamnak.

Egy könyvtár, egy könyvmoly lány, egy nagyon okos, ám szomorú kisfiú, egy férfi, aki a lánya kedvenc könyveit olvassa, egymás után mindegyiket, egy ügyvédnő, aki autót szerel, A Kutya. Már ez a stáblista magában is elég lenne az olvasáshoz, de ez a könyv az érzelmekről, érzésekről, emberi kapcsolatokról és egy betegségről szól, amelyek engem nagyon megérintettek.

Jubilee Jenkins 27 éves és 9 éve nem mozdult ki a lakásából. Teljesen egyedül él, édesanyja férjhez ment egy milliomoshoz és elköltözött, amikor Jubilee 18 éves volt.  Azóta nem találkozott emberekkel, anyjával telefonon tartotta a kapcsolatot, aki csekket küldött minden a hónapban a lánya megélhetésére. 

Édesanyja halálával a csekkek elapadtak, Jubilee-nek ki kellett mozdulnia otthonról. Az érzékeny, sérülékeny lánynak csak sokadik próbálkozásra sikerül elhagynia a házat, de amikor megteszi, attól a pillanattól fogva teljesen megváltozik az élete.

Találkozik középiskolai osztálytársával Madison-nal, kiment a folyóból egy kisfiút, megismerkedik a fiú apjával, Eric-kel, majd egy könyvtárban talál állást.  Amiért mindezt eddig nélkülözte, az a nagyon ritka genetikai betegsége volt, mely szerint allergiás volt az emberi bőrre, az emberi érintésre.

Képzeljük el, hogy soha nem érinthet meg bennünket senki, soha nem simogathajta meg az arcunkat kesztyű nélküli emberi kéz, soha nem csókolhat meg szerelmes száj, és a szerető szülői és baráti puszikat is nélkülöznünk kell. Ilyen érintetlenségben telt Jubilee gyermekkora, különcnek, kiközösítettnek érezte magát, mígnem egy csók majdnem az életébe került. Együttéreztem Jubilee-vel és nagyon jó élmény volt végigkísérni, ahogyan kimozdul a bezártságból, ahogy küzd, ahogy kinyílik számára  a világ, rájön arra, hogy vannak dolgok, amikért érdemes kockázatot vállalni.

Imádta a könyvtárban az állását, én is imádtam, hogy ott dolgozott, és azt is, hogy a könyvek ekkora szerepet kaptak a könyvben, mert nem csak a könyvtárban láthattuk őket, hanem Jubilee lakása is tele volt velük és Eric is könyvek olvasására adta a fejét. 

Ericnek is megvolt a maga problémája, sőt, mindenkinek megvolt, de ettől volt nagyon emberi, szerethető, sőt imádnivaló. Nagyon megszerettem a szereplőket, és a könyv humorát is. Mert az is volt neki. Nagyon jó, csendes humor, ami szerényen előbukkan itt-ott, és ezáltal nagyon szerethető.

Ami még nagyon jó volt, hogy a történetet Jubilee és Eric nézőpontjából is megismerhettük, ami nagyon sokat hozzátett a történethez. 

Nagyon tetszett, hogy bár Jubilee betegsége sok mindent meghatározott és állandóan jelen volt, nekem ez mégsem egy betegségről szóló könyv volt, hanem egy romantikus, életteli, végtelenül megindító történet. Ami pedig a végét illeti, annak ellenére igencsak papírzsepi igényes, hogy nem hal meg senki. 

Ezt el kellett árulnom, mert ez nem egy meghalós könyv, ez a reményről, a bátorságról, az érzelmekről szól. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire imádtam!!

10/10

Bea