Emma Cline: A lányok

Tinédzsernek lenni nem egy könnyű dolog, keresed önmagad, de igazából azt sem tudod, mit akarsz keresni. Meg akarsz felelni a világnak, miközben ki is akarsz tűnni.

Az első fejezetben egy nővel találkozunk, aki próbál minél átlagosabb és észrevétlenebb maradni, napjai unalmas egyhangúságban telnek. De neki jó ez így, az egyhangúság biztonságot jelent és kiszámíthatóságot.

A következő fejezetben egy tizennégy éves lányt látunk, aki nem igazán érzi magát otthon a bőrében és a világban sem. Küzd a miteszereivel, a korával, a divattal, és a szüleivel is, aki elvárják tőle, hogy viselkedjen, de egyébként mindketten magára hagyják, ráadásul még el is válnak.

Az apjának szeretője van, egy csinos és céltudatos fiatal lány, az anyjának pedig udvarlói vannak, mind, kivétel nélkül unalmas és visszataszító alakok.

A legjobb barátnőjével Connie-val, egyik percről a másikra, megszakad a kapcsolatuk.

Aztán egy nap Evie megpillantja a hosszú fekete hajú lányt, csak pár másodperc volt az egész, de Evie mégis vágyódni kezd az ismeretlen felé.

A következő fejezetben újból a felnőtt Eviet látjuk, aki nem szeret a múltjáról beszélni, nem szereti ha felismerik, s úgy tűnik nem szeret emlékezni sem, de mi azért sejtjük, hogy a múltja sötét dolgokat rejt.

Aztán megint a tizenéves Evie, amint a szemétben turkáló Suzanne-t és a lányokat figyeli megbabonázva, nem sokkal később pedig beszél is vele, aztán azon a végzetes napon egy furcsa buszon találja magát a lányokkal, a farmra tartanak, ahol majd találkoznak a titokzatos Russell-el, minden lánynak csillog a szeme, ha róla beszélnek...

Egy, részben a külvilágtól távol élő csoport, lányok, akik az ismeretlenre, valami többre vágytak. Egy lány, aki döntéseket hozott, és egy olyan helyzet, amiben nem hagytá­k dönteni őt. Egy nyár, ami örökre megváltoztatja Evie életét.

Biztos mindenki hallott már a hatvanas évek végén elkövetett kegyetlen Manson gyilkosságokról, A lányok történetét tulajdonképpen tekinthetjük ezen események krónikájának is, amit egy új szereplő szemén keresztül mesélnek el.

A könyvre már a külföldi megjelenésekor felfigyeltem. Imádom a hatvanas éveket, a zenéket, a ruhákat és a korszak egész kultúráját. A Manson gyilkosságok pedig szöges ellentétben állnak e korszak életszemléletével, de ha más szemmel nézzük, azt is mondhatjuk, hogy egyfajta görbe tükröt mutattak a Szeretet és Béke szellemiségében élő hippi kommunáknak. Az életkörülmények, a közösség érzése hasonló, ám  az üzenet teljesen más.

Evie-vel néha együtt éreztem, a magányával, és a rajongásával Suzanne iránt, aki mindent megtestesített, ami ő nem volt. Néha viszont, nem értettem a döntéseit. A könyv erőssége az volt, ahogyan Emma Cline csak azt hagyta nekünk, hogy kívülről szemléljük az eseményeket, és így nem akart ítélkezésre sem rábírni minket. 

A könyv végkifejlete pedig elgondolkodtató, de egyben szomorú is volt, rádöbbenthet bennünket arra, hogy néha az életünkben is csak külső szemlélők lehetünk, s az egész jövőnket meghatározó döntéseket néha más hozza meg helyettünk.

7/10

Zsófi