"Egy nagyvárosi Maugli-történetet tartasz a kezedben" - hirdeti a fülszöveg. És valóban, azzal a különbséggel, hogy itt nem egy, hanem egyből két Maugli is van.
Gólem, az állatkert farkasgondozója, a hatalmas óriás egy sötét éjszakán a folyóban, egy csónakban két csecsemőt talál. Egy fiút és egy lányt. Miután kimenti őket a jeges vízből magával viszi őket az állatkertbe.
Gólem születése óta a farkasházban él, édesapja is itt élt, Gólem a farkasok között nőtt fel, és időnként meglehetősen farkas módra viselkedik. Horkantgat, szimatol, ha melege van liheg, megnövesztette a körmeit, amelyek így már a farkasok karmaira hasonlítanak, sőt bizony, vonyítani is szokott.
Gólem nem volt túlzottan társasági lény, az állatkert állataiban és a természetben lelte örömét. A farkasokkal aludt, a fókákkal úszott. Az csak természetes, hogy az állatok nyelvén is tudott beszélni. Gondjaiba vette a talált csecsemőket és a farkasházba költöztette őket, ahol megkérte az éppen kisfarkasoknak életet adó Ezüstbundát és a falka főnökét Agyart, hogy segítsenek felnevelni a gyerekeket.
Nagyon szép történet a szeretetről, a kapcsolatokról, az összetartozásról, első szerelemről. Az állatok szeretete hatalmas hangsúlyt kapott Acsai Roland könyvében, mint ahogyan a Szellemkócsagok verseskötetében is megismerhettük a természettel és az állatvilággal szembeni elkötelezettségét és rajongását.
Ebben a könyvben benne volt, amire minden gyerek vágyik, érteni az állatok nyelvén. Ki ne szeretne beszélgetni a körülötte élő állatokkal, érteni minden szavukat. Mert milyen jó lenne tudni, hogy a nyuszim unja-e répát azért nem eszi meg, vagy egyszerűen most valami másra van kedve. Vagy a kutyám miért ugat olyan megveszekedetten az udvaron, miért van haragban a galambokkal, vagy éppen miért üldözi a békákat.
Hőseink Hold és Felhő birtokolják ezt a tudást, sőt, mivel nem járnak iskolába, az állatok a tanítómestereik. A farkasok a falka törvényeire tanították őket, Abdul, az öreg cirkuszi elefánt New Yorkról, Norvégiáról, Finnországról, Horvátországról mesélt nekik. A fjordokról, a bálnákról, a felhőkarcolókról, az északi fényről, az emberek sokféleségéről.
A fókák segítségével nagyszerű úszókká váltak, Gólemtől és egy papagájtól beszélni tanultak meg. Tóni, a papagáj igen vicces tanítómester volt, mert bár a szókincse nagyobb volt, mint egy egyetemi professzornak, sokszor összekeverte a szavakat, így történhetett, hogy a gyerekek azt hitték, hogy a paróka egy rókafajta.
Boldogok voltak az állatkertben, de amikor már elég nagyok lettek, kíváncsiságuk is velük együtt nőtt, így szerették volna megismerni az állatkerten kívüli világot.
A történet vége igazán kalandosra sikerült, elkötött zsiráfok, rosszban sántikáló emberek, izgalom, állati és emberi összefogás, és még a rendőrök is megjelennek az izgalmak közepette. Fordulatokban nincs hiány, és reménykedhetünk a boldog végkifejletben is. Nem is történhetne másképpen, hiszen a könyv tele van szeretettel, jószándékkal és humorral.
Ez a kisregény az állatok tiszteletére és szeretetére tanít, a kapcsolatok fontosságát mutatja meg, hűséget, szeretetet és bizalmat találhatunk benne.
Az illusztrációk fiatalosak, kedvesek és aranyosak.
Az illusztrációk fiatalosak, kedvesek és aranyosak.
10/10
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése