TitkOLVASás: B. A. Paris: Zárt ajtók mögött

Bea:

TitkOLVASás keretében olvastuk a könyvet, egészen jól belerázódtunk most az ilyen fajta olvasásba, mert Zsófi sem kérdezget engem és én sem mondok semmit. Bár egyszer-kétszer majdnem elszóltam magam automatikusan, de még idejében eszembe jutott, hogy hoppá, titkosan olvasunk. :)

Majdnem nagyon tetszett ez a történet. A fülszövegnek ellent kell mondanom már az elején, miszerint kedveljük a főszereplő házaspárt, még ha nem is áll szándékunkban. Inkább fordítva mondanám, nekem mindig szándékomban áll kedvelni a főszereplőket, de ebben az esetben nem nagyon tudtam egyikőjüket sem kedvelni, és ez így volt már a könyv kezdetétől fogva. 

Egészen addig nagyon tetszett minden, amíg meg nem tudtam, hogy miért tűnik úgy, hogy Grace nem lehet önmaga, miért olyan elválaszthatatlanok, Jack miért kíséri el mindenhová a feleségét, és miért olyan furcsa  a történet eleji vacsorán, nagyon izgalmasnak és érdekfeszítőnek találtam. 

Majd egy kis törés következett, amikor megismertem Milliet, és kiderült egy-két dolog. Nem tudom, vannak-e ilyen szülők, mint Millie és Grace szülei, akik alig várják, hogy hátuk mögött hagyják - igaz, felnőtt - gyerekeiket, és elköltözzenek a világ másik felére, úgy, hogy az egyik gyermekük Down-szindrómás és nagykorúvá válása folytán éppen elhagyni készül az intézetet, ahol felnőtt.

Elfogadom, vannak ilyen szülők. Ezután Grace tehetetlenségére haragudtam nagyon, egyszerűen nem hittem el, hogy tényleg nem tud tenni semmit, hogy megszüntesse a helyzetet. Egyszer-kétszer talán tehetett volna valamit, de ugyanakkor megértem, ha jobban belenézek Jack lelkébe és elhiszem, hogy mindenre képes. Hiszen ő a jóképű és gazdag sztárügyvéd, aki bántalmazott asszonyok ügyvédje, aki az agresszív, bántalmazó férjeikkel szemben védi őket és bizonyítja igazukat, elítélteti férjeiket.

Nagy dolognak tartom, amit végül Grace véghezvitt, és még izgultam is nagyon, elismerem, hogy a végére valamennyire megkedveltem őt és Millie-t is , egyszer-kétszer elfogott a késztetés, hogy a könyv végére lapozzak, de nyugi, nem tettem. 

A történet vége remek volt, sajnos azonban előjött a kötekedő énem és egy jó pár dologba bele tudnék kötni, úgy érzem, mintha nem került volna minden a helyére, mindazok ellenére, hogy tényleg nagyon tetszett a befejezés.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Zsófinak hogy tetszik majd, most nem tippelném ezt meg, mert halvány fogalmam sincs. Ő még kötekedőbb, mint én vagyok, de ugyanakkor néha nagyon meg tud lepni. Amúgy, majdnem 10 pontot adtam a könyvnek, de a 9-től csak egy hajszál választja el. :)

8/10


Zsófi: 
Mindig megfogadjuk, hogy most már gyakrabban fogunk TitkOLVASni, aztán ezt sosem tartjuk be. De egy jó hírünk van, ugyanis most még két TitkOLVASás is folyamatban van! 

Ha van bármilyen könyv, amit szeretnétek, hogy TitkOLVASás áldozatává váljon, akkor azt írjátok meg nekünk, itt a blogon, a molyon, facebookon, akárhol! :)

Na és akkor, essünk is neki A zárt ajtók mögött ízekre szedésének! :)

Thrillerek terén legtöbbször megegyezik Anyával a véleményünk, egyformán imádjuk például Sophie McKenzie könyveit, egyformán nem voltunk kibékülve Sophie Hannah trhillereivel, a Lány a vonaton pedig napi beszédtéma köztünk, mármint az, hogy az Anyának, hogy tetszene, főleg most, hogy nemrég olvasta el Paula Hawkins legújabb könyvét, ami még ráadásul tetszett is neki (egyszóval mindenképpen én is elolvasom majd...)! :)

A Zárt ajtók mögött történetét tekintve, számomra semmi újat nem adott, de ez nem feltétlenül jelent rosszat.

Az eseményeket tekintve, voltak olyan fordulatok, amiket előre kitaláltam, pedig ha hiszitek, ha nem, velem ilyen nem sokszor szokott történni.

Főszereplőnket Grace-t, az első oldalak után, nagy mérgelődések közepette a tehetetlen, ostoba főhősnő (jó, ha őszinte akarok lenni, csúnyább szavakat használtam) kategóriába soroltam, aztán miután feltettem magamnak a kérdést, hogy mit csináltam volna a helyében, és nem igazán tudtam érdemi választ adni rá, azonkívül, hogy nem mentem volna férjhez egy psziho.... egy olyan alakhoz, mint Jack, mert úgy hiszem én tudtam volna olvasni a jelekből. A lényeg, hogy ha már azt a helyzetet nézzük, amibe a mi Grace-ünk belekerült, akkor fogalmam sincs, én mit csináltam volna a helyében... És mikor ezt megbeszéltem magammal, már sokkal kevésbé kritikusabb szemmel olvastam tovább a könyvet.

Akárhogy is akarnék itt kukacoskodni, nem tudnám azt mondani erre a könyvre, hogy ez egy pocsék thriller volt, úgyhogy inkább azt mondom, hogy ez egy  korrekt, nyári thriller volt, ami régi, jól bevált hozzávalókat használt fel, néha egy kicsit kiszámítható volt (na, jó egész végig az volt),  de mégsem tudtam letenni, az utolsó ötven oldalt meg muszáj volt együltő helyemben kivégezni.

Sok meglepetést nem okozó történet, egy nem túl izgalmas főgonosszal  ha több napig kitartó élményeket nem is hagy maga után, azért mégis kikapcsol és szórakoztat.

U.i.: Anya értékelését még nem olvastam el róla, mert ugye az a szabály, hogy míg meg nem írom a sajátomat, addig nem olvashatom el az övét sem, de az a gyanúm, hogy ő is ilyesmiket gondolt a könyvről...vagy ki tudja? :)

8/10