Roald Dahl: Boszorkányok

Nagyon sokszor hangoztattam már, hogy Roald Dahl az egyik kedvenc  íróm, és szerencsére még nem olvastam el az összes magyarul megjelent könyvét, így már az a tudat is öröm, hogy még van mit olvasnom tőle.

A Boszorkányok első lapjain azon nevetgéltem, hogy Roald Dahl meglehetősen szereti ijesztgetni a gyerekeket. A főszereplő nagymama ugyanis a boszorkányokról mesél a kisunokájának, és nagyon hatásosan, ijesztően festi le őket. 

De ez nem is csoda, hiszen ez a könyv az IGAZI BOSZORKÁNYOKRÓL szól. Azokról, akik hétköznapi ruhában járnak és hétköznapi nőnek néznek ki. Hétköznapi házakban laknak, és még állásuk is van. Ezért nagyon nehéz leleplezni őket.

Szerencsére van azonban jó pár ismertetőjelük, amelyet egy boszorkánykutató, de akár egy szemfüles kisfiú is észrevehet, és ezáltal leleplezheti a boszorkányokat. Ami azért nem olyan egyszerű dolog, mert tudvalévő, hogy a boszorkányok tudnak varázsolni. Nem is akárhogyan. Egy igazi boszorkánynak az az életcélja, hogy megszabaduljon a gyerekektől. Hetente legalább egytől. 

Roald Dahl szerint már nem olyan sok igazi boszorkány él, ám ahhoz azért elegen vannak, hogy az ember, de főleg a gyerek ne tudjon nyugodtan aludni.

Ja, és egy nagyon fontos dolog: Minden boszorkány nő! 

"Férfi boszorkány egyszerűen nincs, és punktum!"

És ami még fontosabb, a boszorkányok a szaguk alapján a legjobb rejtekhelyre elbújt gyerekeket is megtalálják. Mert a tiszta gyerekeknek a boszorkányok számára kutyakaki szaguk van. Ha nem mosakodott a gyerek már sok napja, akkor van egy icipici esélye arra, hogy a boszorkányok nem szagolják ki. Tehát a gyakori mosakodás nem mindig hasznos dolog. Legalábbis boszorkányok jelenlétében. :D

Hősünk éppen a Fenséges Szállóban pihenne a nagyijával, amikor belebotlik a boszorkányok évenkénti titkos találkozójába, ami egy női gyermekvédelmi konferencia álcája alatt történik, így hősünkön kívül senki nem tudja, hogy a szállót megszállták a boszorkányok.

És innen kezdődik a kaland és izgalom, a kisfiú kihallgatja tervüket, és nagymamája segítségével azon mesterkedik, hogy megakadályozza a gonosz boszorkányok mesterkedéseit.

Roald Dahl remekül keverte a történet szálait, olyannyira, hogy nemcsak a gyerekek tudják beleélni magukat teljességgel a történetbe, hanem én is izgultam és törtem a fejem, hogyan fogja nagyi és unokája elpusztítani a boszorkányseregletet.  És el fogja-e egyáltalán? Mert Roald Dahlnál az sem meglepő, ha az események teljesen máshogy alakulnak, mint ahogyan mi elképzeljük.

Csak annyit mondok, ennek a történetnek a vége igazán meglepő! Olvassátok el, de ne úgy, mint a kisfiam, Titusz, akinek szintén elújságoltam balga módon ezt a meglepő véget, amivel annyira felcsigáztam, hogy nem bírt magával, és miután a történet felénél járt, elolvasta a végét. Aztán meg a közepét. :D Szóval, csak szépen sorban!  

Roald Dahl szokás szerint egy nagyon olvasmányos, nagyon gyerekeknek való, vicces és érzelmekkel teli mesevilágba kalauzol el bennünket, ahol semmi sem megszokott, semmi sem unalmas, és gyerekkönyv ide vagy oda, én még el is érzékenyültem a végén.

Ne feledjétek: "A gyerekekre nézve az IGAZI BOSZORKÁNY a legveszélyesebb élőlény a föld kerekén. Ráadásul attól lesz kétszeresen veszélyes, hogy nem látszik veszélyesnek."

10/10

Bea