Matt Baglio: A rítus

Egyetlenegy ördögűzős filmet láttam, s könyvet is csak egyet olvastam a témában, mind a két alkotás fikción alapuló történet volt, így nagy izgalommal vágtam bele ebbe a dokumentumregénybe, mely egy amerikai katolikus pap, Gary atya ördögűzővé válását követte nyomon, az ördögűző tanfolyamtól kezdve (úgy ám!), egészen az ördögűzésekig.

Egy ilyen könyvet olvasva, azt hiszem normális, hogy olyan kérdések merülnek fel bennünk, amikkel amúgy egyáltalán nem foglalkozunk napi szinten

Hiszek Istenben, egyáltalán hiszek valamiben? Mit jelent számomra a vallás?

És ami konkrétan ehhez a könyvhöz kapcsolódóan merült fel, hiszek-e a gonoszban?

A válasz egyértelmű: úgy, ahogy hiszek az emberi jóságban, úgy, hiszek az emberi gonoszságban és kegyetlenségben is. 

A hit, az egy egyáltalán nem jó kifejezés ebben az esetben, szóval pontosítanék, hiszek abban, hogy nekünk embereknek békességben kellene egymás mellett élnünk, ugyanakkor látom azt is, hogy ezt sokszor nem sikerül elérnünk, az elmúlt években, évezredekben, sok velejéig romlott, és kegyetlen vezetővel volt már dolga eddig a világnak, kiknek tetteik minden elképzelhető gonoszságot felülmúltak szerintem.

A vallását mostanában nem igazán gyakorló reformátusként, mindig is csodálattal és kételkedéssel teli szemmel figyeltem a katolikusok rendkívül színes, sokszor félelmetes, sokszor számomra érthetetlen vallásvilágát. Az egyház, ami a többitől sokkal színesebb, és hangosabb,  s határozott véleménye van mindenről, ami mellett mindig ki is áll. A gyónás intézményét például sohasem tudtam megérteni, egyszerűen vannak olyan bűnök, amikre nincs bocsánat, és ha van is, akkor azt nem egy harmadik személynél, hanem annál kell keresni, aki ellen elkövetted.

De ezeket a témákat nem szeretném tovább boncolgatni, úgyhogy térjünk is vissza a könyvre.

A könyv azért is volt még nagyon nagyon érdekes, ugyanis nem kívülálló, úgymond laikus emberek véleményét ismerhettük meg az ördögűzésről, hanem magát a katolikus egyházét, nem fiktív ördögűzéseken vehettünk részt, hanem valóságosokon, ami egyszerűen hátborzongató volt.

A katolikus egyház és az ördögűzés, az ördög létének, elismerésének kapcsolata, mint a könyvből kiderült nem is olyan könnyen megfogalmazható és fekete-fehér, mint azt legelőször hinnénk.

Mondhatnám igazából azt is, hogy a könyvet elolvasva, nemhogy többet tudtam meg az ördögűzésről, hanem még bizonytalanabb lettem az egész üggyel kapcsolatban.

Hiszen, ha a Vatikán elismeri az ördögűző papok képzésének szükségességét, akkor ezzel együtt nem egy olyan okkult irány felé sodorja a dolgok alakulását, ami ellen ő maga is küzd hosszú évezredek óta?

A könyv első oldalán találkozhatunk például a korábbról már biztos sok Harry Potter rajongó számára ismert a Katolikus egyház vs. ördögtől való, kerülendő Harry Potter boszorkányüldözéssel is. Bevallom, ezután még szkeptikusabb szemmel álltam neki az ördögűzésnek olvasásnak, nem igazán értem az összefüggést egy bestseller gyermekkönyvsorozat és a sátánizmus között...

A történet másik megmosolyogtató pontja számomra az volt, amikor az ördögűzést tanuló papok, hollywoodi, témába vágó filmeket néznek, így felkészülvén az előttük álló feladatra... hát, hm... ez azért erősen furcsa! :)

Ahogyan az is nagyon furcsa volt, amint a kis római templomba tucatszám érkeztek emberek ördögűzésre, mint ha csak étterembe mentek volna, hogy egy kis orrcsipkedéses szenteltvíz spriccelgetésben legyen részük, hogy aztán jót böffentve a démon távozzon belőlük... jó-jó, tudom, most nagyon cinikus voltam, DE volt egy eset a könyvben, ami szó szerint így történt.

Ha érdekel titeket a téma, akkor én ajánlom elolvasásra a könyvet, mert lehet rajta még napokig gondolkodni  és elméleteket gyártani, és esetleg  még azon is elgondolkozol, hogy te miben is hiszel valójában.

8/10

Zsófi