Mivel tavaly már olvastam a sorozat első részét, gondoltam, épp itt az ideje folytatnom. A két dolog, ami miatt belevágtam a sorozatba, az az amishos vonatkozás volt, a másik meg a könyv műfaja, mi lehetne jobb egy amishos thrillernél? :)
De, hogy komolyra váltsuk a szót, mindig is érdekelt ez a zárt (és titokzatos) kis közösség, s az életforma, amit az amishok folytatnak. Linda Castillo könyvében pedig a főszereplő rendőrfőnök, Kate Bukholder amish családban, amish szokások közt nőtt fel, s csak aztán egyéb okok miatt, otthagyta a közösséget.
Ez az a fajta könyvsorozat, amit a kezedbe fogsz, hátradőlsz és élvezed a történetet és a gyilkos utáni hajszát (s közben pedig egy kicsit szégyelled magad, amiért egy ilyen véres és kegyetlen dolgokkal teli könyvet ennyire élvezel).
A történet eleje most egy különösen véres gyilkosságal indult, ami aztán egy izgalmas nyomozásban teljesedett ki. A könyv végén természetesen elkapják a gyilkost, hogy a következő részben már egy új gonosztevő nyomába eredjenek.
Mondjuk Amerika tényleg egy veszélyes hely lehet, ha egy ilyen kicsi városkában, mint a könyvbeli, minden évre jut egy kegyetlen gyilkosság.
Főszereplőnőnk, Kate Bukholder karaktere kellemesen összetett, mert amellett, hogy egy kemény rendőr, még érzékeny nő is, aki nem fél segítséget kérni, és nem fél a gyengeségeitől sem.
A történet befejezése pörgős volt, bár én a gyilkosok személyét illetően más eredményre számítottam, de ettől eltekintve kíváncsi leszek a következő részre is, és örülök, hogy következő részekből van még egy pár. :)
Első könyvem Nick Hornbytól, és bevallom a választásban sokkal több szerepet játszott az, hogy a könyv a hatvanas években játszódik, mint a szerző személyisége. :)
A hatvanas években ragadt énem egy kicsit csalódott volt a könyv után, ugyanis Swinging Sixties (magyarul nem tudom van-e ennek megfelelője...) nem kapott túl nagy szerepet a könyvben, a Beatles egyszer-kétszer előkerült a történet folyamán, s még Jimmy Page-nek is volt egy vicces feltűnése a könyvben, no meg a Yardbirds énekesének is, voltak benne színes miniruhák fehér csizmákkal, de én egy kicsit többre számítottam.
De mondjuk senki nem is mondta, hogy ez egy hatvanas évekbeli korrajz lesz, úgyhogy erről a témáról nem kesergek többet.
A történet jó volt, s egymást követték a szellemesebbnél szellemesebb párbeszédek, amin az ember kuncoghat egy jót magában, aztán meg egy kicsit ellaposodott, hogy később újra fellendüljön az egész.
A szereplők közül Sophie volt a kedvencem, de egyébként az összes fura és dilis figurát szerettem.
Hornbytól nem ez volt az utolsó olvasásom, kíváncsi leszek a többi könyvére is.
Zsófi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése