Heti ez+az

Zsófi

Hát ez a hetem nem volt semmi... :)

Mondjuk a bonyodalmak, a hét második felében kezdődtek csak, egy napos csütörtök reggelen. Egész jól indult nap, addig, míg fel nem keltem... Ugyanis azzal kezdődött a reggel, hogy örök búcsút kellett vennem a szeretett elválasztó/tupírfésűmtől (tupírozni nem szoktam), ugyanis egy sajnálatos bénázásomnak köszönhetően beesett a fürdőszobaszekrény mögé, és ami egyszer beesik a fürdőszobaszekrény mögé, az sajnos örökre ott is marad. Azért egy lámpával még bevilágítottam, de még csak nyomát sem láttam a fésűnek, csak egy fogkefét találtam, de azt is esélytelen lett volna kiszedni.

Előző este Anya bundáskenyeret készített nekem másnapra, és mivel imádom a bundáskenyeret (igen, még hidegen és másnaposan is) nagyon örömteli hangulatban vágtam bele az előttem álló napba.

Amikor aztán a munkahelyemen elérkezett a bundáskenyérevés ideje, a bundáskenyereim egyszerűen köddé váltak, sehol sem találtam őket, de a bunkáskenyerek teljes történetének elmesélést meghagyom majd Anyának. :)

De annyit azért még megemlítenék, hogy mivel nagyjából még sosem hagytam el semmilyen cuccomat, elég érzékenyen érintett az eset...

Anya elmesélésében a bundáskenyér sztori:

Ó, jaj, ez úgy hangzik, mintha egy évben egyszer készítenék bundáskenyeret és Zsófi ezért örül neki annyira. :D Igaz, nem csinálok mindennap, mert szerintem elkészítése az életveszélyes kategóriát súrolja, a tükörtojással együtt, pedig azt is imádjuk. Az olaj annyira nagymértékben tud köpködni közben, hogy maximum másfél méterrel kellene még meghosszabbítani a karomat, hogy ne szenvedjek életveszélyes sérüléseket a készítése közben. 

Na mindegy, megsütöttem négy szelet bundáskenyeret, és kettesével becsomagoltam őket alufóliába, így lett két csomag, azt pedig még betettem egy zacsiba.

Következő észlelésem a bundáskenyérről az volt, amikor úgy délután kettő körül Zsófi felhívott és a telefonba zokogta, hogy elvesztek a bundáskenyerei... :D Annyira vicces volt, hogy mondanom sem kell, hogy kinevettem. Erre még sírósabb hangon mondta, hogy ez egyáltalán nem vicces, mert először is borzasztóan éhes, másodszor, nagyon felkészült a bundáskenyérre, még ketchupot is vett a szomszédos euromarketben hozzá. Miután megpróbáltam kellően komolyan kezelni a tragédiát, megkíséreltük kitalálni, hogy mi lehetett a bundáskenyerek sorsa. 

Zsófi elmondása szerint, reggel a buszmegállóban, amikor az ételesét igazgatta, kiesett az egyik csomag a táskájából, de gyorsan felvette és visszahajította, így ott nem hagyhatta. A buszon nem hagyta, mert miután feláll és leszálláshoz készülődik, mindig visszanéz az ülésre, hogy megvan-e mindene. A boltban nem hagyta, mert ott is csak gyorsan elpakolt, és már ment is.

A könyvesboltban is végignézett mindent, a szekrényeket, a kukát, a pénztáros pultot, a bundáskenyérnek se híre, se hamva.

A történetnek nincsen csattanója, bár Apa szerint vissza kellett volna mennie az eurós boltba megkérdezni, hogy nem találtak-e egy bundáskenyeret, Bence szerint pedig ott lesz az valahol a D és az E között. Egyszer majd egy  vásárló csodálkozva viszi oda a pénztárhoz, miszerint nem tudta, hogy ilyen ávántgárd dolgokat is árulnak, de neki ez mindenképpen kell a "Találd ki, mi ez!?" gyűjteményébe.

Bea

Zsófi:

Kaptam egy szépséges új telefont is, amit viszont nem akartam addig hordani magammal, amíg meg nem érkezett hozzá az ebay-ről rendelt telefontok, ami viszont beletelt két hétbe. És így a nagy bundáskenyér rejtély után egy kicsit félve vittem magammal, mert elvesztettem a saját magamba vetett bizalmamat, eddig is mindig folyamatosan őrízgettem, hogy megvannak-e a cuccaim, na mi lesz még ezután...

A péntek reggeli buszozásom közben jó szorosan fogtam a kajás táskámat, a telefonomat meg belesüllyesztettem a hátizsákomba, biztos, ami biztos. 

Reggel nyolckor mindig két buszt indítanak, mert annyi utas van ilyenkor, hogy kell a két busz. Ez így nagyon szépen hangzik, de a valóságban ezt úgy kell elképzelni, hogy jön egy busz, ami már fullra tele van, aztán egy-két perccel később jön a másik busz, amin még jó sok hely van. Igen ám, de te nem igazán döntheted el, hogy melyik buszra szállsz fel, mert ha éppen akkor előzi ki az üres busz a tele buszt, amire nem szálltál fel, akkor te szépen ott maradsz a buszmegállóban. A lényeg a lényeg, hogy van egy olyan reggeli soproni busz, ami dugig van, és egy olyan, ami félig üresen megy végig a járaton. Nem látom a rendszer logikáját. kész agyrém.

Az viszont mindig nagyon is érzékenyen érintett, hogy errefelé nem szokás átadni az idősebbeknek a helyeket, ezért mindig tök csodabogárnak tűnök a buszon, amikor felállok, hogy átadjam a helyem az idősebb utasoknak, míg körülöttem, a velem egyidősek, vagy éppen a fiatalabb középiskolások, sokszor hímnemű egyedek szépen üldögélnek tovább kényelmesen... egyszerűen nem értem ezt, nekik nincs nagymamájuk??!!

A busz szokás szerint tele volt, már középen se nagyon lehetett mozogni, egy idősebb néni próbált éppen hátrajutni, én meg már álltam is felfelé, hogy átadjam neki a helyem, mire egy, még a néni előtt lépdelő fiú fogta magát, levette a hátizsákját és éppen a helyemre készült leülni. Na, ezt azért csak nem hagyhattam annyiban, megkocogtattam a vállát, és mivel fülhallgató volt a fülemben, lehet, hogy a kelleténél egy kicsit hangosabban (na, jó egy kicsit lehet, hogy mérgesen is) ujjamat a nénire szegezve közöltem vele, (igazából majdnem az arcába nyomva szegénynek, mert már annyira nem volt hely), hogy én a néninek adtam át a helyemet. Erre a srác mentegetőzve azt mondta, hogy tudom, tudom, én meg erre tökre zavarban éreztem magam, hogy na most teljesen feleslegesen ripakodtam rá valakire korán reggel... A következő megállóban át is szálltam az üres buszra. Persze ez is majdnem tragédiába fulladt, ugyanis ráálltam a hátsó ajtó lépcsőjére, mire egy kedves vörös hajú lány figyelmeztetett, hogy ha ott maradok,  rám fog nyílni az ajtó, ugyanis befelé nyílik. 

Aztán a beérve a boltba, újra átgondoltam a szituációt, és arra jutottam, hogy a fiú szerintem tényleg le akart ülni, mert egyébként miért vette volna le a hátizsákját... na mindegy, zűrös egy reggel volt, örülük, hogy végre vége a hétnek... :)

Legyen szép jövő hetetek! :)