Áfonyka egy tündérke, méghozzá egy erdei. Aprócska és gömbölyded, ám mégis könnyű, mint egy pillangó. Áfonyka a mókus bundájában és a nyúl cipőjében járja végig ezt a történetet, azaz az erdőt, miután Böhöm Venti, a hóbortos és heves szélifjú felkapta és elfújta egy kicsikét.
Áfonyka nem esik kétségbe, mindenhol barátokba és érdekes lényekbe botlik. Verset zsűriz a nyulaknál, elhagyott gombakalapot visz haza, finomakat lakmározik,
Bertukával találkozik, sárkány is van négyfejű, és egy királylány is akad ebben az erdőben. A királylány a tóba ejti a koronáját, a sárkánynak a fogából kell kipiszkálni egyet. Kis bonyodalmak adódnak, mint minden rendes mesében, és igencsak furcsa helyről kerül elő egy királyfi. Áfonyka pedig a csillagszemű malacot keresi. :)
Az jutott eszembe, amikor olvastam a könyvet, hogy olyan üde, friss, tavaszi, és nem azért, mert a történetben is a tavasz előtt vagyunk, hanem annyira kedves, bájos, vidám, pajkos, ahogyan a tavaszt elképzeli az ember.
Nagyon tetszett, ha még nem írtam volna, és különösen élveztem azt, hogy sosem tudhattam, mi következik, merre kanyarodik a történet, hová tart és meddig jut el Áfonyka.
Egyedi, vicces, tetszettek a történetben fel-felbukkanó versbetétek és imádtam az illusztrációkat.
Az előbbi Áfonyka, egy mese napjainkból, Labdarózsa pedig egy negyven évvel ezelőtt született mese, mégis mindkettő elérte nálam ugyanazt a hatást.
Ez is egy nagyon aranyos, nagyon szeretnivaló történet volt. Az öreg kutya, akit kicsi korában Csibikének, majd később Csibinek hívnak átnevezi magát, mert Tyúkanyó azt mondja neki, hogy mégiscsak furcsa, hogy egy ilyen vénséges vén kutyát Csibinek hívjanak.
Az öreg kutya ezután nevezi el magát Labdarózsának, mert nagyon szereti a kertben lévő labdarózsabokrot, ugyanis a fiatalkorát juttatja eszébe, amikor még nagyon szeretett labdázni. Labdarózsát már az első történetben imádtam, és bölcsessége, jó szíve, nyugalma végigkísérte az egész mesét.
Mindig mindenben a nyugalmat, a megoldást kereste, figyelemmel kísérte a még babakorú Dóra-Réka kívánságait, Ádámka szerelésein és játékain is rajta tartotta a szemét, de Barbarát is nagyon sok mindenben segítette, társaságot nyújtott, ha arra volt szüksége felvidította, ha kellett, akkor segített neki felébredni.
És közben mindvégig ott volt Tyúkanyó és Baka kutya, akik szintén tevékenyen kivették a részüket az udvar életéből. Nagyon-nagyon barátságos és szeretnivaló könyv, amellett, hogy a napjainkban is megállja a helyét, van valami nagyon aranyos ódon bája is. Reich Károly rajzai pedig egyszerűen imádnivalóak.
Allan anyukájával megy az áruházba, ahol egy óvatlan pillanatban elveszett kisfiú lesz belőle.
A történet így kezdődik, és igencsak meglepően folytatódik. Találkozik egy kislánnyal, aki szintén elveszett, így már együtt mennek tovább. Majd egy kismackót látnak meg, akit ugyancsak elvesztettek, utána pedig egy motorosszemüveges kutyát, így egyre bővül az elveszett csapat.
Csatlakozik még hozzájuk egy nagypapa, aki vagy elveszett, vagy ő vesztette el a feleségét, és mindenféle más, elveszett dolgok. A végén mindenki meg lesz találva.
A lehetőség szomorú, de a történet vidám, az első meglepődés után senki nem esik kétségbe, teszik, amit tenniük kell, összefognak és a végén minden jóra fordul.
Talán ez lehet a mese tanulsága is, nekem tetszett, hogy ilyen vidám és őrült történet volt ez a mindössze 5 perc alatt elolvasható mese.
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése