Borbás Marcsi: A sűrűje

Ez a szakácskönyv nagy siker volt Zsófi és Titusz körében. Ugyanis a receptek előtt egy rövid történetet olvashatunk, akár magáról az étel származásáról, akár a készítésének egy érdekes mozzanatáról, vagy egyszerűen csak a szerző oszt meg velünk valamilyen érdekes információt.

Valami ilyen érdekességet felolvastam az éppen konyhában tartózkodó Titusznak és Zsófinak, ami annyira megtetszett nekik, hogy ezután sorban kellett olvasgatnom a receptek előtt szereplő kis szösszeneteket, majd együtt csodáltuk meg az ételfotókat.

Kijelentették, hogy esti meseként is igényt tartanak ezekre a kis írásokra. :D

Nagyon tetszetős és szerethető szakácskönyv.  A történetek által közel kerülnek hozzánk a receptek, az elkészített remekek, és régi emlékek idéződnek fel, amennyiben nekünk is ismerős egy-két recept. 

Volt ilyen is, de olyan is, amiről most hallottam először, pl. a krumplikása számomra eddig teljesen ismeretlen volt, ami nem is annyira meglepő, hiszen egy régi ételről van szó. Régi és egyszerű, mégis kéreti magát, hogy kipróbáljam. 

Vagy a cserépedényben készített Rózsa Sándor kedvence nevű egytálétel, amiről szintén most olvastam először, de nagyon ínycsiklandó ételnek tűnik. 

Az erdélyi tojásleves is nagyon feltüzelte a fantáziámat, mert nem az általam megszokott módon készíti a tojáslevest, a tojás szalonnás rántottaként kerül a levesbe. A velős csontról eddig még csak könyvben olvastam, vagy filmben láttam. Itt pedig szabályosan, annak rendje s módja szerint le van írva a készítésének menete. Ami, amúgy nem egy bonyolult feladat, de sosem láttam még így receptként leírva, gusztusosan lefotózva. 

Nagyon sok jelölőcédulát belepakoltam a könyvbe, a kipróbálandó recepteket jelölve ezzel, még akkor is, ha az első recept, amit kipróbáltam, nem a legjobban sikerült. De ezért teljessséggel én vagyok a hibás. Ugyanis éppen bevásárlásból érkeztünk haza, egy nagy vödör túróval, amit jól leakciózva vettünk, gondoltam sütünk belőle túrós pitét.  Ha azonban már ott volt Borbás Marcsi szakácskönyve, gyorsan belenéztem és egy fánk elkészítését gyorsabbnak ítéltem, mint egy sütiét, de így utólag belegondolva szerintem  nagyjából azonos ideig tartott volna az elkészítésük. 

Azt rontottam el, hogy a 25 dkg liszt és az ugyanennyi túrómennyiséget kevésnek találtam édességimádó 5 tagú családunk számára, ezért dupla mennyiséget kezdtem el készíteni. Szódabikarbóna kellett a receptbe, pihentetni sem kellett, ezért szinte azonnal el is kezdtem kisütni a középen kilyukaszott fánkokat.

Nem volt elég édes és nem jött fel annyira, mint kellett volna. Ezen elbosszankodtam egy ideig, de mivel már az összeset kiszaggattam, nem volt mit tenni, kisütöttem az egészet, jól megporcukroztuk és az édesség problémája már meg is volt oldva. Amikor mindent kisütöttem, akkor esett le a tantusz, hogy a cukrot és a szódabikarbónát nem dupláztam meg!!

Nem is fogyott el aznap a fánkom, sőt reggelre, kicsit gumikarika állagú lett, és amikor emiatt panaszkodtam Apának, rám morgott, hogy hagyjam már őt ezzel békén, nincs ezzel semmi baj, miközben nutellás szakállal és bajusszal éppen egy gumigyűrűt falatozott.

Délutánra mégis elfogyott az egész, ám azért Zsófi kijelentette, hogy nem is tudja, hogy követhettem el ezt a hibát, még ha ő csinálta volna.... Hát én sem tudom, de azt hiszem ma egy kakaós csigát próbálok ki a sok recept közül. 

Azért megmutatom a túrófánkjaimat:

10/10

Bea