Stephenie Meyer: A Vegyész

Derekasan bevallom, én annak idején Twilight rajongó voltam, egy-két nap alatt végeztem az egyik kötettel, aztán pedig alig vártam a következő részt. 13 éves voltam és a vámpírláz engem is magával ragadott. 

Bella már olvasás közben is nagyon idegesített, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt a nagy vámpírromantika iránti rajongásom, de azért arra, ahogy befeledkeztem ezekbe a könyvekbe, mindig jó emlékként fogok visszagondolni.

Az Alkonyat után elolvastam Stephenie Meyer Burok című könyvét is (a bejegyzést IDE kattitntva olvashatjátok), na itt már nagyon kikészültem a furcsa, hibrid szerelmi háromszögtől, de azt véglegesen sikerült megtanulnom Stephenie könyveiből, hogy nem számít a világvége, sem a vámpírapokalipszis, a szerelem és a romantika útjába semmi sem állhat! :P

Most pedig nézzük a Vegyészt. A fülszöveg nagyon lightos, kapok is infókat a történetről meg nem is, de azt már megtudjuk, hogy itt minden nagyon titokzatos lesz.

A thriller műfajból és a hideg, szürke borítóból (no meg ugye ott van az a nagy injekciós tű is!) én valami véres és kemény könyvre számítottam. Ja igen, és egy kis borzongásra is mindenképpen vevő lettem volna még.

Ezzel szemben kaptam egy nagyon titokzatos főhősnőt, aki hivatásszerűen kínoz meg embereket, mindenféle tuti módszerekkel. Hohó, gondoltam ekkor ez a csaj az én emberem lesz! Néha egy kicsit túl titokzatos volt és körülményes, és nem mindig tudtam követni, hogy mit miért csinál, és már éppen kezdtem megunni a körülményeskedését, amikor egyszercsak kapott egy érdekes e-mailt, és éreztem, hogy na, most itt be fognak indulni az események.

Jelentem, az események beindultak, az is kiderült, hogy a főhősnőnk egy kaméleon (azt, hogy nagyon ért a különböző vegyi anyagok kotyvasztásához már korábban megtudtuk), kap egy megbízást is, miszerint egy egész Amerikát fenyegető személyt kell kiiktatnia.

A kiiktatási procedúra meg is kezdődik, főhősnőnk, akit innentől kezdve nevezzünk Alexnek, elkapja a világot fenyegető Danielt, akiről kiderül majd ez-az, de legelőször is az, hogy első látásra beleszeretett Alexbe. No a történetnek ezen pontján egy kicsit megemeltem a szemöldököm, de aztán csak mosolyogtam egyet, és azt mondtam, hogy miért is kellene a jó öreg Stephenie-nek azt kihagynia a könyvéből, amihez a legjobban ért, a mindent elsöprő románcok megalkotását.

Aztán Mr. Álompasinak előkerült egy ikertestvére(!) is, kicsit megijedtem, bekapcsolt a szerelmi háromszög mérő radarom, de szerencsére semmi ilyesmi nem bontakozott ki a továbbiakban.

Volt rengeteg ackió, lövöldözés, menekülés, egy farm tele cuki kutyákkal, aztán megint menekülés, aztán pedig újból lövöldözés. Ja és igen, természetesen a történet végén győzött a szerelem is, de a kemény főhősnőnket ugye igazán nem hibáztathatjuk, amiért neki jutott a világ legtökéletesebb pasija.

Végül is nem igazán azt kaptam, amire számítottam, de azért nem volt ez olyan rossz könyv, szórakoztató volt, a végén izgalmas is, és egy kis Stephenie Meyer-féle romantika sem ártott még meg senkinek. :)

7,5/10

Zsófi