Miúval és Vauval nemrégiben ismerkedtem meg, és ha azzal a résszel nem vettek volna le a lábamról, akkor most válnék rajongójukká.
Nagyon szeretem ezt a két kedves állatot, Miút és Vaut. No jó, Miú nem annyira kedves, inkább amolyan nyávogi, hisztis, nyughatatlan, mindig azt szeretné, hogy az legyen, amit ő akar, és Vau egyfolytában csak vele foglalkozzon. De ezen nincs is semmi meglepő, hiszen Miú egy macska, annak minden jellemző tulajdonságával együtt.
Vau képviseli ebben a kapcsolatban a nyugalmat, a bölcsességet, a megfontoltságot, aki remek érzékkel áll Miúhoz, nagyszerűen kezeli a rigolyáit, türelmes minden nyávogásával szemben.
Az előző részben (a bejegyzésért KATT IDE) Miú egy nagy kalandra vágyott, ám amikor elkezdődött a kaland, akkor már mégsem szerette volna annyira, de nem volt mit tenni, a kaland bekebelezte őket. Nagyon tetszett az a rész is, de ez még attól is jobban.
16 mesét találunk a könyvben, amely mindamellett, hogy nagyon vicces és ötletes, még tanulsággal is szolgál a végén. Miú és Vau életének hétköznapi pillanatait örökítik meg a mesék, amelyekből még jobban megismerhetjük ezt a két szeretnivaló állatot, és türelmet gyakorolhatunk Miúval szemben, megtapasztalhatjuk, hogy Vau milyen türelemmel van iránta, és milyen bölcsen és okosan viseli el a rigolyáit és szinte észrevétlenül tanítja a jóra, illetve arra, hogy saját maga is belássa a hibáit.
Timo Parvela jól kitalálta ezt a két együtt élő karaktert, akik jó példát szolgálnak barátságra, elfogadásra, alkalmazkodásra, türelemre és szeretetre. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek is hamar szívükbe zárják ezt a két jóbarátot, valamint a faluban élő többi nagyszerű állatot is, mert természetesen ők sem maradhattak ki ebből a részből sem. Nagyon szeretem az illusztráció stílusát is.
Mantyusok
A Mantyusokról szintén a Miú és Vaunál belinkelt bejegyzésben írtam először, és örvendeztem a bejegyzés végén, hogy a Kolibri Kiadó ismét kiadja ezeket a remek történeteket.
Ebben a részben Tomiról olvashatunk, egy kisfiúról, aki nem szólal meg az otthonán kívül. Sem az iskolában, sem az utcán, pedig okos és jólelkű kisfiú, de valamiért félt megszólalni az utcán, a liftben, a cukrászdában, az iskolában. Senkihez nem szól, még a tanító nénihez és az osztálytársaihoz sem.
Egy osztályteremben azonban nemcsak a gyerekek és a tanító néni tartózkodhat. Bizony ott vannak nagyon sokszor a manók is, mert szeretnek tanulni. Így történt, hogy kihallgatták a tanító nénit, aki magában mormogva tanakodott, hogy Tomi miért nem szólal meg. Észrevették ezt a manók is, és volt köztük egy manó, aki sosem beszélt, Dzsekinek hívták.
Dzseki elhatározta, hogy segít Tominak. Vicces kísérletezés után Mantyus lett belőle és elkezdődött a kaland, amelyben Tomi közelébe férkőzött.
Nagyon aranyos, bájos mese volt, megtudtam, honnan ered a Mantyus elnevezés, és figyelemmel kísérhettem, hogyan lett bátor, beszélő kisfiú Tomi. Mert természetesen az lett, nem is történhetett volna ez másképp, ha a Mantyusok akcióba lépnek.
Az illusztrációk is nagyon aranyosak, tökéletesen illenek egymáshoz a szöveggel. Azzal a szöveggel, amelyet a Kiadó a Meixner-módszer által is jóváhagyott, speciális, olvasássegítő betűtípussal jelentetett meg.
A könyv mindamellett, hogy kedves és szeretnivaló, segíthet a szorongással, a diszlexiával, olvasási nehézségekkel küzdő gyerekekeknek, illetve a velük foglalkozó pedagógusoknak. A mese végén szociális és kommunikációs kapcsolatokat segítő feladatok találhatók, amelyek nagyon hasznosak lehetnek, de csak úgy minden ok és cél nélkül is, magáért a játék kedvéért, remek, szórakoztató elfoglaltságot nyújthatnak a gyerekeknek.
10/10
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése