Erről a könyvről nem született még a molyon értékelés, ezért nagyon örülök, hogy én lehetek az első.
Második olvasásom Mester Györgyitől, az első A hatodik című novellagyűjtemény volt, amiről a véleményemet IDE kattintva olvashatjátok el.
Nagyon tetszett az a kötet, az írások sokszínűsége gyönyörködtetett, mindenféle történetet olvashattam benne, nagyon sokféle stílusban és témában, a rövid írások igazán frappánsak, olykor elgondolkodtatóak és meghatóak voltak.
Ez a kötet is egy novellagyűjtemény, és én élvezettel olvastam végig. Szeretem Mester Györgyi írásait, amelyeknek hatása abban rejlik, hogy keresetlen egyszerűséggel ír, szépséggel, szeretettel átitatva. Szerényen, ezért könnyű magunkénak érezni őket, akár mi is lehetnénk a bennük szereplő emberek, ám mégis oda kell figyelni rájuk.
Ami pedig ismét nagyon-nagyon tetszett, az az írások változatossága volt. Olvashattam sci-fi jellegű írást, szinte disztópiát pár oldalban, ez volt a Vízió, és nagyon érdekes volt. Szeretem az írónő meglepő, egymondatos végszavait. A csattanót, amiben ott a humor, vagy éppen egy megható lezárás.
De olvastam szinte thrillerbe hajló történetet, szatirikus írást egy jósnőről, megható, szívmelengető történetet egy felejthetetlen karácsonyi ajándékról, még egy pókmonológot is, ami után kicsit megfontoltabban fogom a pókhálókat szedegetni. :)
Hétköznapok, ünnepnapok, az élet körforgása, születés és halál, szeretet és kapzsiság, vidámság és szomorúság, mesék és igaz történetek, fiatalság és öregség, valóság és képzelet és még felsorolhatatlanul sok minden megtalálható Mester Györgyi rövid, ámde fordulatos novelláiban, melyeket jó szívvel ajánlok mindenkinek.
Érzések teljes skáláját éltem át, míg elolvastam ezt a kötetet, nevettem, könnyeztem, meglepődtem, csodálkoztam, együttéreztem és sajnáltam. Tartalmas, szórakoztató, nagyon emberi írások.
Az írónő honlapján rendszeresen olvashatjátok új írásait is:
Ezt a kora reggeli történetet pedig ízelítő gyanánt fogadjátok szeretettel:
Mester Györgyi: A Nagyfenekű, a Nyájas és a Morcos
A buszmegállóban reggelente, hosszú idő óta, ugyanazokkal az utasokkal együtt várakozom. Mi, négyen, az első buszjárattal utazunk be a városba a munkahelyünkre.
Mivel egyikünk sem tud semmit a másikról, a helyzetre teljesen ráillik a mondás: látásból ismerjük egymást.
Azért valamit valószínűleg, mégiscsak megjegyeztünk a másikról, mármint a küllemét, amit a kora reggeli órák félhomályában egyáltalában ki lehet venni.
A Nagyfenekű utastársunk nő. Szőke, olyan jó harmincas lehet, aki amint megérkezik, lehorgonyoz a megállót jelző tábla alatt, és azonnal rágyújt. Senkihez nem szól, nem is köszön.
A Nyájas korombéli asszony. Rendszerint a reggeli félkómás állapot ellenére, barátságosan fogadja a köszönésemet, és néha még pár szót is váltunk egymással közös témánkról, az aktuális időjárásról.
A Morcos természetesen férfi. Enyhén őszül, köpcös, öltözéke, testtartása alapján ítélve, középkorú. Feltehetően álmos, azért morcos. Lecövekel a járdaszigeten, és nem néz se jobbra, se balra, egészen addig, amíg meg nem érkezik a busz.
A fentiekben elmondottak általánosnak mondhatók, mármint, hogy az utasok többsége nem elegyedik szóba a másikkal. Önző módon, saját magukba zuhanva szeretnék átvészelni a kora hajnali órákat, erősen befelé figyelve, kissé még alvajáró állapotban.
Az eposzi jelzőkkel természetesen csak én ruháztam fel utastársaimat. Ők persze nem is sejtik, hogy némelyeknek - mármint nekem - szórakozás, egyben unaloműző játék, a jellemző, a külső adottságok alapján kiötlött jelzőkkel illetni a másikat.
Tegnap koppanásra érkeztem a megállóba, épp hogy elkaptam a már indulni készülő járművet.
Felszálláskor majdnem ráléptem a sarkára Morcosnak, aki meglepetésemre éppen szóba elegyedett a Nagyfenekűvel, és azt kérdezte tőle: Mi lehet a Gizdával? Mindig az elsők között szokott érkezni, ma reggel viszont nem láttam a megállóban....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése