Kedvenc íróim között ott van Jodi Picoult is, így teljesen természetes, hogy mindig kíváncsian várom az új írásait.
Szeretem a témaválasztásait, amelyek egyszerre megindítóak, nagyon fájdalmasak, mégis ott van bennük az a csöppnyi humor is, ami feloldja helyenként a történet keménységét, és mindeközben pedig nagyon elgondolkodtatóak.
Regényeiben hol az egyik szereplőnek helyezkedem a helyébe, hol a másiknak és próbálom megérteni az adott szituációt, elképzelni, hogy ha én lennék hasonló helyzetben, milyen döntést tudnék hozni.
Cara, Luke 17 éves lánya nem akarja ezt elfogadni, sorra keresi a hasonló eseteket, amikor felébredtek a kómából a betegek és csodás gyógyulások következtek be. Edward, a bátyja is hazaérkezik Thaiföldről, ahová hat éve menekült egy családi konfliktus után. Azóta nem tartotta a kapcsolatot sem az apjával, sem a húgával.
Viszont ő a nagykorú felnőtt, aki kimondhatja a végső szót az apja sorsát illetően. Édesanyjuk már rég elvált az apjuktól, új házasságban él. Az események azonban olyan fordulatot vesznek, ami után ez a nagyon megterhelő téma még jobban kibontakozik a szemünk előtt.
Közben Luke véleményét, gondolatait olvashatjuk a farkasokról, ami fantasztikusan szép történet volt, egyszerre kezdtem megérteni őt is, hogy miért akart közelebb kerülni ezekhez a titokzatos, erős és félelmetesnek tűnő állatokhoz, ugyanakkor mégsem értem, hogy miért hagyta ott a családját, tulajdonképpen cserélte fel a farkasokkal a gyerekeit és a feleségét.
Jodi Picoultra jellemzően váltott szemszögekből olvashatjuk a történetet, Cara, Edward és Luke fejezetei voltak többségben, de néha az édesanyjuk Georgie, sőt férje Joe is kap egy-egy fejezetet. Részt vehetünk bírósági tárgyaláson, ahogyan azt már Joditól megszoktuk, izgulhatunk és reménykedhetünk. Megismerhetjük a múltat, ami elvezetett idáig, a családi titkokat, a bűnöket és a meg nem értett dolgokat.
Mert Cara reménykedik a felépülésben, Edward őrlődik a döntés súlya alatt, édesanyjuk pedig a két gyermeke között szenved, közben ő is megküzd volt szerelmének és házasságának emlékeivel, kudarcával.
Luke egy leírhatatlan tapasztalást, eredményt ért el a farkasokkal, olyat, amilyen kevés embernek adatik meg, elképesztő és lenyűgöző volt a farkasokkal átélt kalandja. Jodi pedig párhuzamba állította a farkasok világát az emberek világával, az ösztönöket a gondolkodással, a természet farkastörvényeit a civilizált lét alapjaival.
Ami hiányzott, azok a papírzsebkendők voltak. Nem tudtam közel kerülni annyira érzelmileg a szereplőkhöz, hogy sírdogáljak itt-ott. Ezt vagy Jodi akarta így, szándékosan úgy fedve fel a titkokat, hogy megkímélje a lelkünket, vagy pedig én tartottam távol magamtól tudat alatt a szívszorító , lelkileg megterhelő eseményeket.
Tőlem ennek ellenére megkapja a maximális pontot ez a Picoult könyv is, mert egyszerűen nem tudtam letenni, amíg a végére nem értem. Egyrészt feszült és nyomasztó, másrészt egy szép, megrendítő és nagyon elgondolkodtató történet. A vége is rendben volt.
Érdekesség, hogy a valóságban is létezik egy ember, aki együttélt a farkasokkal, Jodi Luke figurájának megalkotása után ismerte meg őt. Shaun Ellisnek hívják, nézzétek meg ti is:
10/10
A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!
Bea
Fülszöveg:
Az igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból.
Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre.
A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik. A fekete bárányként kezelt Edward is kénytelen hazatérni önkéntes száműzetéséből, hogy egyedüli nagykorú családtagként rendezze apja hátrahagyott ügyeit. A volt feleség időközben új családot alapított, de most neki is szembe kell néznie a múlt elvarratlan szálaival.
Hármuknak kell meghozni a végső döntést, de van-e joguk istent játszani egy olyan időben, amit hosszú évek sérelmei árnyékolnak be? Hűtlenség, hazugságok, magány és kirekesztettség, ezekkel kell szembesülniük Jodi Picoult hőseinek, mielőtt határoznak életről és halálról…
Kedves Bea!
VálaszTörlésÖrömmel olvastam a bejegyzésed és egyben alig várom, hogy én is olvashassam a történetet. Jodi-val nem lehet betelni, és én ráadásul ahhoz is szigorúan ragaszkodom, hogy saját példányaim legyen a könyveiből. Most a Sorsfordítókra készülök.
De tény, hogy erős témaválasztásaihoz kell egy hangulat, amolyan "ihlet", hogy rávegyem magam az olvasására. Te nem így vagy vele?
Megnéztem a videót is, hááát... azért valljuk be, gyönyörű dolog, de tuti nem százas a fickó. :-)
Ui.: Olyan gyönyörű a mostani heti ez+az képetek, ti csináltátok?
Szia Zsú!
TörlésAkkor te is Jodi rajongó vagy. :) A Sorsfordítók az elég kemény egy könyv, és azért érdekes számomra, mert Zsófi is elolvasta és teljesen máshogy vélekedtünk a könyvről, a végkifejletről. Nekem nagyon tetszett, bár ez nem jó szó erre a történetre sem, Zsófi viszont nem lett még Jodi rajongó. Nekem is van még tőle kettő, amit nem olvastam, de már régóta itt van a polcomon, a Vezeklés és az EGyszerű igazság. Nekem könnyű rávenni magam Jodira, hiába tudom, hogy megvisel, ezt a két könyvet inkább azért nem olvastam még el, mert tudom, hogy az enyémek, és bármikor elolvashatom őket, de az idén azért szeretnék sort keríteni rá. Kettőt egyszer kölcsönadtam, a Törékenyt és a Szívtől szívig (egyik kedvencem) és soha nem kaptam vissza, majd tervezem ezek beszerzését ismét.
Igen, a farkasos fickó nem teljesen százas, vagy egy emberbőrbe született farkas.:D
Köszi a dicséretet, én csináltam a képet még nyáron, alig várom, hogy tavasz legyen és készíthessek ismét újakat, új virágokkal. Szép hetet nektek, Bea (és Zsófi)
Szia!
VálaszTörlésÉn is nemrég kezdtem el a Picoult-könyvek olvasását, eddig A nővérem húgán és a Magányos farkason vagyok túl. Mindkettőt imádtam, rettentő jó az írónő stílusa, nem hiszem, hogy valaha megunnám, kíváncsivá tett, mindenképp el kell olvasnom a további köteteit is.
Viszont zsepire tényleg nem volt nekem se szükségem. Jó kérdés, hogy Jodi tényleg így akarta-e megírni, vagy bennünk van a hiba, de nekem se sikerült úgy megkedvelnem a szereplőket, hogy utána könnyeket hullassak értük.
Szép hetet!
Barby
Kicsit megnyugodtam, hogy nem csak én olvastam könnyek nélkül, mert én azért Jodi könyvein el-el szoktam pityeregni. Szerintem van Jodi ennyire profi, hogy most nem a könnycsatornáinkra és az érzelmeinkre akart hatni nagyobb részben, hanem inkább elgondolkodtatni akart és a farkasfalkára helyezte a hangsúlyt. Ők tudják, mi a természet rendje. Vagy valami ilyesmi. :) Mindenesetre imádtam, és én nem tudom megunni Jodit, az biztos. Ha ezek tetszettek, akkor a többi könyve is fog, én még nem csalódtam benne. Szép hetet neked is! Bea (és Zsófi :))
Törlés