Soltész Béla: Hátizsákkal Brazíliában

Bepakoltam a hátizsákomba, és útnak indultam, hogy felfedezzem magamnak Brazíliát, a 2016-os olimpia országát. Bejártam az ország leghíresebb helyeit, de olyan világvégi falvakba is elkeveredtem, amelyek talán még a térképen sincsenek rajta. 

Ámuldoztam Brazíliaváros és Sao Paulo modernségén, és gyönyörködtem Minas Gerais barokk aranyvárosainak szépségében. Híres brazilok nyomába eredtem - mint Pelé, Ayrton Senna vagy épp Paulo Coelho -, és híres brazíliai magyarok nyomára is bukkantam, mint például Molnár Gábor vagy Lénárd Sándor.

És persze megismerkedtem egy csomó hétköznapi, nagyszerű brazil emberrel, akiktől nagyon sokat tudtam meg arról, hogy milyen az igazi Brazília. Erről szól ez a könyv.

Ismét utaztam. Ezúttal Soltész Béla jóvoltából Brazíliába látogattam el és voltam az író láthatatlan útitársa. Brazíliáról nem sok mindent tudtam eddig. Tudtam azt, hogy Dél-Amerikában van, a Riói karnevál, szamba, Amazonas, az amerikai Szabadság-szoborra hajazó Krisztus-szobor, foci és esőerdők jutottak eszembe, de ezeken a nagy általánosságokon kívül nem sok mindent.

A könyvnek köszönhetően viszont igazán érdekes és hasznos ismeretekre tettem szert, mindezt úgy, hogy egy percig sem unatkoztam. Átvettem az utazás ritmusát, a szerzővel együtt elmerültem a Riói karneválban, mindamellett persze csodáltam Rió nagyszerűségét, a hatalmas káoszt, ami eszembe jutott erről a városról, ahol együtt vannak a hegyek a tengerparttal és az erdőkkel, egymás mellett fekszenek luxuslakónegyedek és favelák, azaz nyomornegyedek és semmiféle rendszert nem lehet felfedezni ebben a fantasztikus városban, de aztán Soltész Bélát követve mégis megértjük, hogy ha nem is teljesen nyilvánvalóan és egyértelműen, azért van némi követhető rendszer ebben a káosz-városban.

Mindamellett, hogy az utazási élményeiről olvashatunk napról napra, történelmi ismereteinket is bővíti, és mindez nagyon érdekelt, pedig én nem vagyok igazán történelemrajongó. De olyan jókor említette meg a történelmi tényeket, információkat, hogy remekül kapcsolódott a saját mondanivalójához és az utazáshoz, így igazán érdekes eseményekről szerezhettem tudomást, mind a régmúlt, mind a közelmúlt idejéből, ugrálva évszázadokat, évtizedeket, miközben a jelenben is nagyon emlékezetes hatások és élmények voltak útitársaim.

Különös volt olvasni Rió és Brazília olimpiai előkészületeiről és arról, hogy milyen emberfeletti erőfeszítéseket tett Brazília az olimpia érdekében, és elgondolkodhatunk rajta, hogy vajon megéri, megérte-e. Egy olyan országban, ahol még nyomornegyedek vannak,  ahol a bűnözés, a bandaháborúk a mindennapi élet természetes velejárói, ahol az olimpia katasztrofális gazdasági következményeket is okozhat és talán okozott is.

Megtudtam, hogyan működik a "coachsurfing", azaz a kanapé turizmus, ami bevállalós embereknek meglehetősen olcsóbbá teheti az utazást azzal, hogy a szállásért nem kell fizetni, ugyanakkor mindenképpen kalandosabbá is, újabb és újabb embereket ismerhetünk meg közelebbről, a mindennapi életét közvetlenül szemlélve. És a kanapé az éppen lehet egy matrac is a földön, esetleg arra ébredhetsz, hogy a házigazda feletted hajlong, de aztán kiderül, hogy csak az imahelyére pakoltad a matracodat.

Számtalan gyönyörű helyre kalauzol el a könyv szerzője, Sao Paulo japán negyede, benne a kínai újévvel nagyon meghökkentő volt, Lénárd Sándor az eldugott brazil falucskában élt magyar író története pedig különleges. Mint ahogyan a világvégi magyar étterem eredete és működése is, benne a töltött paprikával, az pedig, hogy a brazíliai magyar nyelv nem azonos az általunk beszélt magyar nyelvvel, mulatságos eset volt.

Az aranyvárosok, a sajátos templomok az áldozati viasz testrészekkel, Blumenau, a legnémetebb brazil város, gyönyörű vízesések, Brazíliaváros hatalmas, kihaltnak tűnő főutcája, elvarázsolt homokdűnék, rejtélyes - talán ufók által emelt - sziklák, a mangroveerdők, az Amazonas, felsorolhatatlanul sok és  emlékezetes útiélmény, még így könyvben olvasva is nagyon élvezetes és felejthetetlen volt.

A könyv közepén a szerző színes képeihez állandóan visszatértem, gyönyörködtem, vagy éppen keresgéltem, hogy hol járunk éppen. Azóta felfedeztem Soltész Béla blogját is, ahol még több képet és olvasnivalót találtam. A könyv végén pedig gyakorlati tudnivalókat olvashatunk, mint például mennyi pénzből tudunk összehozni egy ilyen utat, milyen oltásokra van szükség, melyik évszakban tanácsos utazni, milyen nyelven érdemes tudni, mennyire veszélyes az egész. Tíz brazíliai útiterv javaslatot is összeállított a könyv írója, amely segítségünkre lehet, amennyiben Brazíliába készülünk.

Élmény volt a könyvet olvasni, remekül szórakoztam, kicsit alaposabban megismertem egy új országot, legszívesebben máris indulnék Brazíliába. :D

10/10

Bea