Scott Sigler: Feltámadás

Nemzedék-trilógia 1.

Scott Sigler, New York Times bestseller író egy lehengerlően izgalmas trilógiával jelentkezik Az éhezők viadala, A beavatott és Az útvesztő hagyományában. 

Fiatalok csoportja ébred egy titokzatos, zárt térben, mit sem tudva arról, hogyan kerültek oda. Nem emlékeznek arra, kicsodák, csak arra, hogy születésnapjuk van. 

Kiszabadulva egy folyosóra jutnak, amelyben egy régen dúlt háború maradványaira bukkannak, és amely látszólag a végtelenbe tart... és egy félelmet nem ismerő fiatal lánynak kell az élükre állnia, hogy válaszokat és kiutat találjon.

"Ne olvass kritikákat. Ne olvass blogokat. Még a karakterek nevének se nézz utána. Hálás leszel érte." - Myke Cole, a Shadows Ops sorozat szerzője.

A történet végével kezdem, azaz az "író szerény kérésével", miszerint nagyon kéri, hogy ne spoilerezzen senki, aki véleményt, kritikát, blogbejegyzést ír a könyvéről. Ez alapban, kérés nélkül  is természetes lehetne, mert egy-egy előre megírt, akár apróság is, nagyon el tudja rontani az olvasás élményét. Persze mondhatnánk azt is, hogy akkor olvasás előtt ne olvassunk véleményt, de akkor pedig hogyan döntsük el, hogy érdekelhet-e bennünket az adott könyv, vagy pedig sem. Az én taktikám az, hogy közvetlenül a könyv olvasása előtti napokban, már nem olvasok a könyvről semmit, egyszerűen túlgörgetem, ha vélemény jön szembe velem a molyon, vagy bárhol máshol, nehogy befolyásolva legyek.:)

Jelen esetben valóban nagyon igaza van az írónak, ha erről a könyvről bárki leír valamilyen apróságot, fordulatot, akkor jelentősen romolhat az olvasmányélmény. Éppen ezért nem is olyan egyszerű írni róla. Induljunk a fülszövegből, ahol Az éhezők viadalához, A beavatotthoz és az Útvesztőhöz való hasonlatosságra utalásokat találunk. Az éhezők viadalának az első részét olvastam, a másik két részét filmben láttam, A beavatottat és Az útvesztőt nem olvastam, az utóbbit szintén filmben követtem úgy nagyjából, amikor a fiúk nézték. 

Nyilván vannak hasonlóságok, már lassan nehéz is olyan történetet írni, amelyre ne lehetne ráhúzni valamilyen előző könyv - vagy filmsiker - majmolását, de mégis azt kell mondanom, hogy nekem ez a könyv tudott újat mutatni.

Olvasás közben nagyon sok érzés munkálkodott bennem. Az elején iszonyúan kíváncsi voltam, hogy kik ezek a fiatalok, hogy kerültek oda és miért ébredtek fel, de így voltak ezzel ők is. Csak tapogatóztam, gyártottam a teóriákat, mentem utánuk a végtelen folyosón. Néhol eszembe jutott a Kocka film, ahol egyre újabb és újabb termekbe, helyekre pottyantak, sorozatos megpróbáltatásokat álltak ki, miközben próbáltak rájönni, hogy kik is ők. 

A kíváncsiságon túl, néhol kicsit azért kiakadtam. Kénytelen vagyok rébuszokban beszélni, mert semmit, tényleg semmit nem szeretnék írni a konkrét cselekményről. A young adult könyvek egyik kedvelt elemével találkoztam, vagy legalábbis arrafelé közelített a helyzet, olyan elem ez, amit sem Zsófi sem én nem szeretünk, no de itt még nem volt vészes a helyzet, ettől a kiakadástól nyugodtan olvastam tovább. 

A történet nagyon rejtélyes, sötét, apokaliptikus volt, természetesen nagyon vártam mi fog történni a következő oldalon. Mert egy ideig nem sok minden történt, de erre is fel kell készülni, hozzátartozik a történethez. Utána viszont annál inkább beindultak a cselekmények, történtek mindenféle dolgok. Volt, ami az én képzeletemnek, befogadóképességemnek néha sok volt, de elmondhatom, hogy a végére még ezek a dolgok is a helyükre kerültek. 

Olyan fordulatok és meglepetések értek a történet végére, ami nekem igazán váratlan volt, én a magam fantáziájával egy teljesen más irányba indultam el. Vannak még homályos foltok, de mivel egy trilógiával állunk szemben, azt gondolom, ez teljesen természetes. Mindenesetre a könyv végére úgy felpörögtek az események, olyan fordulatot vett a történet, hogy én bizony nagyon várom a következő részt, egy ígéretes kezdetnek tartom a Feltámadást.

A könyvet köszönöm a Gabo Kiadónak!

8/10

Bea