Biztos veletek is előfordult már olyan, hogy szerettetek volna valami meglepő dolgot csinálni, mondani, csak azért, hogy láthassátok, hogyan reagálnának rá a körülöttetek lévő emberek. Látni az arcukon a megdöbbenést, a meglepetést, a zavartságot, amit az okozott, hogy csináltál valami olyat, ami eltér a hétköznapitól, a megszokottól, miközben te egy jót nevetnél magadban. Nekem már sokszor megfordult ilyen ötlet a fejemben, persze csak elméleti szinten, mert a kivitelezéséhez túl nyuszi lennék. :)
Könyvünk főszereplőinek szülei, Caleb és Camille Fang meglehetősen eredeti figurák, és magát a művészetet is egy teljesen új nézőpont szerint közelítik meg, hisz az alaposan megtervezett, aztán gondosan kivitelezett káoszteremtés az ő művészetük.
A gyerekeik, Anne és Buster bevonásával a legkülönfélébb és legőrültebb performansz előadásokat hajtják végre, az emberek nagy megdöbbenésére.
Kezdetben nagyon érdekesnek találtam e két zakkant figurát, csodáltam őket az elkötelezettségükért és a bátorságukért, amit a Művészet érdekében hajtottak végre, a furcsa, de meglehetősen sajátos performanszaik pedig teljesen lenyűgöztek.
De aztán Anne és Buster szemszögéből már egyáltalán nem találtam őket annyira jópofának, ugyanis, szó szerint mindent feláldoztak a művészetük oltárán, még a gyerekeiket is. Hisz az ő véleményüket sosem kérték ki az őrült előadásaik előtt, magától értetődőnek vették, hogy a két gyerek részt szeretne venni a káoszteremtésben. Anne-nek és Busternek tehát meglehetősen megrázó gyermekkoruk volt, és nehéz volt felnőtté válniuk, elszakadniuk erős egyéniségű szüleiktől.
A szerző nagyon jól megteremtette a két testvér között lévő erős kapcsolatot, hogy bármilyen nehéz és zűrös helyzetben is legyél, a tesód akkor is ott lesz melletted, hogy segítsen rajtad ha szükséges (nekem legalábbis ilyen szuper öcséim vannak).
Így nem volt túl meglepő az sem, hogy a felnőtt életük is nehézségekkel és furcsaságokkal teli volt, és sok időbe telt nekik, míg rátaláltak arra, hogy kik is ők valójában, és mit is szeretnének a jövőbeli életüktől.
Anne színésznőként indult szerencsét próbálni a nagyvilágba, imádtam az ő fejezeteit, hogy beleshettem a sztárság mögötti világba és filmforgatásos kulisszatitkokat is megismerhettem.
Buster pedig éppen szabadúszó újságíróként tengődik, neki igazából még nem sikerült megtalálni magát a világban, és azt az utat sem, amit követni szeretne.
Aztán furcsa és hirtelen fordulatok során a két testvér újra visszatér a szülői házba, Camille és Caleb Fang pedig egyből nekilátnak a különböző performanszok szervezésének, ám Anne egyértelműen kijelenti, hogy ők most már nem akarnak részt venni a művészetnek titulált káoszteremtésben.
Pár nap múlva Camille és Caleb Fangnak nyoma vész, csak egy üres és vérnyomokkal teli kocsi marad utánuk. A rendőrség szerint meggyilkolhatták, vagy elrabolhatták őket, nagy erőkkel látnak neki a keresésnek, még úgy is, hogy utánanéztek Mr. és Mrs. Fang művészetének, és egyértelműnek tűnik, hogy egy ilyen akció tökéletes káoszteremtés lenne. Éppen ezért Anne teljesen biztos benne, hogy a szüleik csak megszervezték ezt az egészet és kutya bajuk sem esett, Buster már nem olyan biztos ebben, de azért segít a nővérének a nyomozásban.
A szüleik utáni hajszában, újra a családi házban, ők is átértékelik az addigi életüket, sőt úgy látszik már látják a fényt az alagút végén, és azt is, hogy talán még is csak sikerülhet maguk mögött hagyni megpróbáltatásokkal teli gyerekkorukat.
A történet befejezésekor elképesztő nagyot koppant az állam. Pont olyan eredeti, meglepő és káoszteremtő volt, mint a két Fang őrült művészete. Dühöngtem, de közben nevettem is, ez a lezárás szépen feltette a pontot az i-re.
Örülök, hogy összetalálkoztam ezzel az eredeti történettel és ezekkel a zakkant szereplőkkel, jó volt egy kicsit kiszakadni a normalitásból és káoszteremtésbe fogni.
9/10
Caleb és Camille Fang performanszművészek: annak szentelik életüket, hogy meghökkentsék az embereket, felszínre hozzák a dolgok mélyén rejlő káoszt. Kínos lánykérés egy repülőn, nyilvánosan rajtakapott és megalázott cukorbeteg édességtolvaj, sőt egyetemi lövöldözés a művészet jegyében- ez mind a munkásságuk része.
Csakhogy ha a szülő munkájának lényege a normalitás aláásása, akkor elég nehéz a normális gyereknevelés. Buster és Annie Fang tudnának erről mesélni. Amióta az eszüket tudják, részesei voltak ezeknek az őrült alkotásoknak, míg fejvesztve ki nem repültek a családi fészekből.
Mikor Buster és Annie élete szinte egyszerre összeomlik, kénytelenek hazatérni. Szüleik titokban életük utolsó nagy performanszára készülnek, és ezen kívül semmi más nem számít nekik. A testvérpár nemcsak saját abszurd gyermekkorával kénytelen szembenézni, hanem Caleb és Camille még abszurdabb öregkorával is.
Zsófi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése