Ellie századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét csupán egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba szerelmes. Egy nap a szerkesztőség archívumában téma után kutatva régi levélre bukkan, amelyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét, Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibobozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából.
Az eseménydús, váratlan fordulatokban bővelkedő regényben a múlt és a jelen romantikus, megható, szenvedélyes - olykor erotikus - képei váltakoznak. Jennifer a múltban próbálja megtalálni elveszett szerelmét, az időközben újabb levelekre bukkanó Ellie pedig a jelenben igyekszik felkutatni az egykori szerelmeseket, és megtudni, vajon végül egymásra találtak-e.
Minél több könyvet olvasok az írónőtől, annál inkább van bennem egy bizonyos izgalom, egy kis drukk, hogy nehogy csalódjak benne. Bár nyilván egy író mindegyik könyve nem sikerülhet egyformán jól, de nekem Jojo Moyes eddig mindig hozta azt a színvonalat, azt az érzelmi hatást, amit már megszoktam tőle. Nyilván a Mielőtt megismertelek című könyve a legdrámaibb és legszívszorítóbb (értékelésünket a könyvről ITT és ITT olvashatjátok), azt nehéz lesz érzelmileg felülmúlnia, de éppen azért szeretem még nagyon, mert eddig nekem minden könyve eltérő élményeket nyújtott. Teljesen változatosak a témaválasztásai, egyáltalán nem ír egy szabásmintára, mindig más és mást talál ki. Egyszóval még mindig töretlen híve és rajongója vagyok.
Az utolsó szerelmes levél elolvasása után is bátran állítom ezt. A könyv már a második kiadást érte meg a Cartaphilus Könyvkiadó által, tehát egy régebben íródott történetről beszélünk, de én még csak most olvastam el és egy nagyon szép, érzelmekkel teli történetet kaptam, benne az élet kiszámíthatatlanságával és a véletlenek, félreértések vagy szándékos emberi cselekvések példájával.
Ki ne szeretne egy sok-sok évvel ezelőtti gyönyörű, szenvedélyes, szerelmes levelezésre találni és kézbe fogni annak bizonyítékát, hogy az emberi érzelmek, a szerelem nem ismernek sem időbeli, sem társadalmi, sem más korlátokat, nem lehetett a szenvedélynek, az érzelmeknek parancsolni sem régen, sem most.
Mint ahogyan nem tud a történet jelenbéli hőse Ellie sem, és egy nős férfiba szerelmes elvakultan. Rajta kívül mindenki látja, mi olvasók is, hogy ez a férfi mennyire méltatlan a szerelmére, sőt az egész kapcsolat mennyire méltatlan ehhez az érzelmekkel teli fiatal lányhoz, de ő egyelőre nem lát mást a telefonján érkező - vagy inkább nem is annyira érkező - sms-eken és emaileken kívül.
Egészen addig, amíg főnöke utasítására kutakodni nem kezd az éppen költöző irattárban és rábukkan pár régi szerelmes levélre. Mivel a szerelmes levél írója arra kéri szerelmét, Jennifert, hogy hagyja ott a férjét a kedvéért, Ellie érdeklődését igencsak felkelti az ügy, mivel úgy érzi, ő is hasonló cipőben jár. Miközben megszállottan kutat újabb és újabb levelek után, valamint vergődik szerelemnek hitt kapcsolatában, nem veszi észre maga mellett az élet szépségeit, Roryt, az irattáros fiút, aki segíteni próbál neki, és úgy egyáltalán az embereket.
Viszont általa megismerhetjük Jennifert a múltban, aki éppen magához tér egy balesetből és nem nagyon emlékszik előző életére, érzi, hogy valami nincs rendben, de a férje úgy tesz, mintha minden a legtermészetesebb mederben folyna. És akkor Jennifer is talál egy levelet, éppen olyat, amilyen Ellie is talált a jelenben. Lassan kibontakozik előttünk egy másik élet, és Jenniferrel együtt vergődünk kétségek között, hogy ki írhatta azt a levelet, próbálunk emlékezni. Minden titokra fény derül előbb-utóbb, apránként megismerjük a levelek íróját, egy szerelmet, amely megpróbál lehetetlen körülmények között létezni, harcolni a boldogságért. Vajon sikerül-e, ez kiderül a történet végére, elérkezünk a végső fináléhoz, amit Jojo Moyes nagyon jól meg tud teremteni, és azt hiszem könnyek nélkül ezt a befejezést sem fogjuk megúszni.
Szenvedélyek, szerelmek, véletlenek, vagy a sors, vagy egyszerűen csak emberek, akik belepisztáltak az élet történéseibe, sok minden alakította az eseményeket, fordulatos, olvasmányos, cselekménydús, romantikus, csodaszép történet.
A könyvet köszönöm a Cartaphilus Könyvkiadónak!
10/10
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése