A könyvből megtudhatjuk, milyen tanácsot adott a cipősámfák ügyében Albert Einstein a nácik elől Amerikába menekülő tudóstársának; miként gyorsította meg a bélyegilletéki törvény megszületését György király parókájának eltűnése, és minek kellett történnie ahhoz,hogy a Júdás névre hallgató eb a hátsó lábaira állva elénekelje a De jó, hogy lány vagyok című dalocskát. Természetesen azok sem fognak csalódni, akik arra kíváncsiak, hogy gyógyítható-e pszichoanalízissel a kagylóktól való kóros rettegés, illetve síléccel az önkéntelen levitáció.
Szerintem kétféle ember létezik: Aki szereti Woody Allent és aki nem. Meg van egy harmadik, aki még nem döntötte el. Mindenesetre én az első csoportba sorolom magam. Persze neki is vannak kevésbé sikerült alkotásai, vagy csak rossz időben néztem éppen az adott filmjét.
Az a fajta szarkasztikus, groteszk, fekete humor éppúgy jellemző a filmjeire, mint a könyveire. Legalábbis amit eddig olvastam.
Az első könyvem tőle a Lelki jelenségek vizsgálata volt. Igaz már jó pár évvel ezelőtt olvastam, de emlékezetem szerint nagyon tetszett. (amikor például a kaszás elmegy az illetőért, de az meggyőzi, hogy előbb kártyázzanak egyet és ha nyer életben maradhat. És egyébként is legközelebb ne az ablakon jöjjön be.) Ezekkel az „elvárásokkal” fogtam bele ebbe a műbe is.
A kötet két részből áll. Mindkettőben novellák vannak, de valahogy az első rész sokkal jobban megfogott mint a második. Pedig az írásmódban nincs különbség.
Mindegyik hamisítatlanul Woody Allenes. De valahogy mégis az volt az érzésem, hogy bár mesterien csavarta a szavakat, a történetek mintha kicsit ellaposodtak volna. Persze az is előfordulhat, hogy Woody túladagolást kaptam az első felében, ezért némiképp immunissá váltam a második felével szemben.
Az mindenesetre kétségtelen tény, hogy ilyen magas fokú képzettársításokat nem mindenki tud papírra vetni. Az, hogy két ember úgy ismerkedik meg, hogy az egyik részegen hazafelé menet beleesik a Szajnába, mire a másik a kiáltozásra felfigyel, de hát csak úgy éhgyomorra nem lehet életet menteni, ezért betért egy közeli étterembe megvacsorázni, majd ezután a bűntudattól vezérelve horgászfelszerelést vásárolt és különböző csalikkal végül is sikerült kifogni a bajba jutottat, akinek ezután lemérte a súlyát és a hosszát, majd a barátság megköttetett, ez egy teljesen jellemző, sajátos jelenet, ami maga Woody Allen.
A kifacsart gondolatai, amelyeket akár nagyon eredetinek is mondhatunk, egyszer nagyon bejöttek, másik alkalommal kikészítettek a maguk képtelenségével. Hiába Woody Allenre rá kell készülni...
A kifacsart gondolatai, amelyeket akár nagyon eredetinek is mondhatunk, egyszer nagyon bejöttek, másik alkalommal kikészítettek a maguk képtelenségével. Hiába Woody Allenre rá kell készülni...
Azt hiszem, hogy ezt és az ehhez hasonló jeleneteket, melyben a könyv nemhogy bővelkedik, de gyakorlatilag erre épül, nehéz felülmúlni. Ahhoz persze, hogy ez az állításom helytálló legyen, szorosan hozzátartozik az is, hogy valaki kedvelje Woody Allen sajátos humorát, mert anélkül viszont nehéz lesz élvezettel olvasni.
Így visszagondolva az egész olyan volt, mintha egy nagyon vicces szülő, vagy nagyszülő a gyerekének akarna valamilyen mesét felolvasni lefekvés előtt. A történetek ehhez kellően rövidek, humorosak voltak, valamint a gyermeki képzelet szárnyra kapásához is minden adott volt. A könyv ettől függetlenül inkább felnőtteknek szól.
Woody Allen-kedvelőknek persze kötelező darab, de olyanoknak is ajánlom akik egy stresszes, vagy kevésbé stresszes nap után, elalvás előtt akarnak valamit olvasni, de semmiképpen sem olyat, ami letehetetlen, megpecsételve ezzel a következő napjuk sorsát.
A történetek rövidsége miatt nem fenyeget az a veszély, hogy a következő nap az előző egy-két oldalt újra kell olvasni, mert már félálomban voltunk és nem emlékszünk a történtekre.
A könyvet köszönjük a Helikon Kiadónak!
8/10
G. (közismertebb nevén: Apa)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése