A második világháború javában dúl, a Harmadik Birodalom egyre erősödik. Paul egy szinte gyermekként tisztté avatott, tehetséges német katona, akinek a csatatéren kell nemcsak felnőtté, de háborús hőssé is válnia. Eszter a nácik, aztán a szovjetek elől menekülő, családjától elszakított magyar zsidó lány. Életük egy váratlan, sorsdöntő pillanatban összefonódik, majd attól kezdve a harcok megpróbáltatásai, a nehéz döntések és hitük megrendülése mellett még egy akadállyal szembe kell nézniük: a távolsággal.
A szerző 1932-ben született Budapesten. Kadétiskolában tanult, a második világháború alatt látta a könyörtelen bombázásokat, a nyilas rémuralmat. Az 1956-os forradalomban fegyvert fogott a diktatúra ellen. A várható megtorlás ellen Kanadába menekült. Mérnökként dolgozott, még a sarkvidéken is vezetett munkálatokat, ám élete legizgalmasabb éveit Afrikában töltötte. Végül Kanadában, egy neves főiskolán tanított, 2011-ben végleg hazatelepült, azóta Budapesten él.
Nem sok olyan regényt olvastam még, amelynek helyszínein én magam akár a napokban is sétálgathattam. Ez a regény ilyen volt, az események egy része Sopronban történt. Nagyon érdekes élmény volt így követni az eseményeket.
Paul, a bécsújhelyi kadétiskola végzős hallgatója 1944-ben társaival együtt idejekorán, még tanulmányai befejezése előtt kapta meg a tiszti kinevezést és ezzel együtt a nyílt parancsot, egyenruhát és fegyvert, hogy jelentkezzenek a számukra kijelölt állomáshelyen.
A fiatal férfiak szinte még gyerekek, amikor bedobják őket a mélyvízbe, nem kapnak több időt a felnőtté válásra, egyik napról a másikra kell ennek megtörténnie. Paul első állomáshelyén rögtön egy kivégzés tragédiájával találja magát szembe, ami meghatározza majd az elkövetkezendő heteit, hónapjait, az esemény árnyékában kell élnie, kötelessége és érzései kettőssége igencsak megviseli a fiatal fiút.
Érdekes volt ebből a szempontból látni a háborút, egy osztrák katona szemszögéből, miközben megismerhettük családi hátterét, édesanyját és a magas katonai tisztséget betöltő nagyapját.
A háborút nem globálisan szemlélhettük, hanem egy ember életét követve, nem a nagy, átfogó hadieseményekről kaptunk információkat, hanem az egyszerű katonák, az egyszerű tisztek gondolkodását követhettük figyelemmel egészen közelről, láthattuk hétköznapjaikat, harcaikat.
Olvasmányos, eseménydús regény volt a háború utolsó évéről, nagyon szorítottam Paulért, és amikor Sopronban megismerkedett Eszterrel, a magyar zsidó lánnyal, akkor már érte is izgulhattam. Egy erős nő volt, aki sokat tett a saját életéért, mérlegelte, hogy mit ér meg neki a szerelem, a jövő, ami rá vár, ezért meghozta a maga áldozatait az életben maradásáért.
Amiért mégis maradt egy kis hiányérzetem, az az volt, hogy mintha nem érintett volna meg érzelmileg a történet annyira, mint ilyen esetekben elvárnám. Talán, ha jobban, mélyebben megismerhetem a szereplőket, többet foglalkozhatok a lelkükkel, az érzéseikkel, a két fiatal gyorsan kialakult szerelmével, akkor nem marad bennem ez az érzés. Kicsit olyan volt, mintha messziről nézném a történetet, mintha Paul és Eszter, és mindenki más csak átsietett volna a történeten, a háborún, hogy legyen már minél hamarabb vége.
A történet tanulsága viszont az volt számomra, hogy a jóság, a barátság, a szeretet mindig, minden körülmények között megmaradhat az emberben, még akkor is, ha azt gondolja, hogy a helyzet lehetetlensége folytán nem tud adni magából semmi jót egy másik embernek, ha szörnyű dolgokat látott és tett ő maga is parancsra, és mert háború van, még akkor is megtalálhatja magában az emberséget, ami segítségével életben maradhat és talán boldog lehet.
A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!
8/10
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése