Tabuk nélkül a családdá válásról
Regős Judit húsz éve segíti a családokat tanácsadóként, ezrek fordultak már hozzá. Nevéhez fűződik a Regős-módszer, melynek kiteljesedése a Szülők Háza hálózat és az azonos nevet viselő alapítvány.
Mindemellett négy gyermeket nevel. E két - egyenként is rendkívül szerteágazó - tevékenységi területének tapasztalatait foglalja össze ebben a könyvben, melynek vezérgondolata: a szülő is ember, így nem mindig a gyerek az első.
A könyv mintegy 150 aktuális kérdésre ad választ, s ígya babát tervezők és a gyermeket nevelők számára hiteles alternatívát kínál: a családot.
Nem konyhakész megoldásokat sorol, hanem rámutat azokra az összefüggésekre, amelyek összekötik vagy éppen összeugrasztják a családtagokat. A Babanet Társalgó rovatából kiemelt idézetek bizonyítják, hogy valós problémákat boncol könyvében, közismert interjúalanyai pedig a saját életükből vett példákkal gazdagítják a mondanivalóját
Ez a könyv megerősített abbéli hitemben, hogy én bizony egy kisbabának születtem, majd kislány lett belőlem, aztán tinilánnyá cseperedtem, ezután fiatal nő lettem, akinek a fejében nagyon sokat motoszkált a gondolat, hogy szeretne anya lenni, és három gyermeket nevelni. De nem születtem anyának, nem bizony!
Miután a gondolat megszületett a fejemben, még mindig csak fiatal lány voltam, szerelmek jöttek-mentek, és egyszer csak az egyik szerelem hozta magával a lehetőséget, hogy megszülethessek, mint anya. Növekedett bennem egy új élet, egy új érzés, te jó ég (!) ANYA LESZEK!!
Ettől kezdve társamul szegődött az aggódás, a félelem, az izgalom, a várakozás, a kíváncsiság. Nekem is volt 9 hónapom arra, hogy kialakuljon bennem az ANYA, aki hatalmas eufóriával fogta kezébe anyasága bizonyítékát a szülés után. Innentől együtt fejlődtünk tovább. Hiába olvastam előtte könyveket, mindent elfelejtettem, amikor kellett volna valami hasznos tanács, nem jutott eszembe. Különben is ahány könyv volt, annyiféle javaslatot kaptam egy adott problémára, a nagyszülők is más-más véleményen voltak, de én voltam ott a babámmal, nekem kellett eldöntenem, hogy éjszakai sírását azzal csillapítom, hogy magam mellé veszem az ágyba és megszoptatom, vagy hagyom sírni, mert ha mindig felkapom, akkor csak elkényeztetem. Döntöttem, úgy csináltam, ahogyan nekem és a babának jó volt, és ekkor éreztem, hogy most már talán anyaként funkcionálok. Már Anya vagyok. Akinek van egy gyönyörűszép kislánya.
Majd lett még két másik babám, két kisfiú, akikkel újra és újra anyává kellett válni. Másfajta anyává, mert mindegyik gyerek másfajta anyát kíván. Az egyiknél harcias, erős, kicsit bizonytalan, kényeztetős anya, mert az élet úgy hozta, a másiknál már egy kicsit nyugodtabb, magabiztosabb, tudatosabb, ugyanakkor sokkal fáradtabb anya voltam, a harmadiknál pedig már teljesen laza, kipihent, tapasztalt anyának tartottam magam.
Tapasztaltság ide vagy oda, fiúbabáknál nem árt az óvatosság, a második fiam is ugyanúgy lepisilt pelenkázás közben, mint az első. Nem minden a tapasztalat, bizonyos edzettség és gyors reakcióidő szükséges egy újdonsült fiús anyának.
Regős Judit könyvében teljesen otthon éreztem magam, újraéltem ezeket az érzéseket. Megerősítette véleményemet a CSALÁD erejéről. Arról, hogy gyermekünknek nem az kell, hogy mindig ő álljon a középpontban, nem kell óvnunk a széltől, sem a naptól, hagyni kell önállóan létezni, engedni kell döntéseket hozni, mert csak így tud tapasztalatokat szerezni, amiből később levonhatja a következtetéseit, így tud szépen, lassan felnőni, felnőtté válni.
Nálunk ez működik, de azt el kell mondanom, hogy talán soha nem lehetek abban biztos, hogy jó anya, jó szülő voltam, vagyok-e. Néha úgy érzem én vagyok a világ legjobb anyája, a gyerekeim szépek, okosak, fantasztikusak, imádják egymást, szeretnek itthon lenni, ami azt jelenti, hogy imádják a családjukat, jó családot alkotunk. Máskor meg azon vívódok, hogy vajon jól csináltam-e mindent, esetleg elrontottam-e valamit, jó-e, hogy engedékeny voltam, vagy éppen szigorú, jól reagáltam-e egy bizonyos problémára, jó-e így nekik. A két nagyobb gyermekem talán már meg tudja ezt mondani, mert éveik száma alapján felnőttek. No azért még éppen csak. Nekem mindig a gyerekeim maradnak, de el kell fogadnom, hogy felnőttek, saját döntésekkel, saját tervekkel, saját akarattal. Nem könnyű dolog, ezt meg kell mondanom. Nem csak a jó pap, egy jó anya is holtig tanul.
Ebben a könyvben minden olyan kérdéssel, problémával találkoztam, ami egy gyermeket tervező, váró és nevelő családban előfordulhat, olvastam egyedülálló anyákról, bizonytalan apákról, párkapcsolati nehézségekről, nagyszülői szerepekről és viselkedésformákról, a várandósságról, szexuális életről, az apákról, a testvérekről, a babákról és szülőségről. Levontam a következtetést, nem születünk Anyának, hanem azzá válunk. Ez viszont akkor sikerülhet könnyen és boldogan, ha szerető család vesz körül bennünket, nagyszülőkkel, nagynénikkel, nagybácsikkal és unokatestvérekkel, ahol mi magunk, anyák is kiteljesedhetünk és megtaláljuk a saját boldogságunkat. Ettől a gyerekeink is boldogok lesznek.
Érdekes színfoltjai voltak a könyvnek a Babaneten fórumozók véleményeinek és néhány közismert ember saját személyes gondolatainak közbeszúrásai, megnyugtató a tudat, hogy tökéletes anyák és tökéletes, probléma nélküli családok csak a mesékben léteznek. Vagy még ott sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése