A huszonnégy éves Matt Haig világa egyik pillanatról a másikra összeomlott. Egyszerűen nem látta, hogyan tudna tovább élni. Ez a könyv annak a története, hogyan jutott túl a krízisen, hogyan lett úrrá a betegségen, ami majdnem tönkretette, és hogyan tanult meg újra élni.
A Miért érdemes életben maradni? nem csupán egy memoár, hanem megható, vicces és örömteli vizsgálata annak, hogy éljünk jobban, szeressünk jobban, és hozzuk ki a legtöbbet az életből és önmagunkból.
Úgy érzem, számomra ez egy felvilágosító könyv volt a depresszióról. Egy valós, megtörtént eseten keresztül, egy ember életének egy szakaszán követhettem végig ezt az alattomos betegséget. A köznyelvben is gyakran és könnyen mondjuk egy olyan személyre, hogy depressziós, aki rosszkedvű, letört, és semmihez nincs kedve. Most már tudom, hogy ez még nem feltétlenül depresszió. Esetleg depresszív hangulat, de még nem kell rásütni az illetőre, hogy depressziós. Ilyenkor még lehet, hogy jót tesz egy kis tánc, zene, ráolvasás és gyógynövények. :) Régen ugyanis ezekkel kezelték a depressziót, kisebb-nagyobb sikerrel.
A könyv elolvasása után, ami persze nem szakkönyv, hanem egy személyes tapasztalat, megélés leírása azt mondhatom, hogy egyáltalán nem gondoltam, hogy a depresszió egy ennyire sötét, megfoghatatlan, utálatos dolog, ennyire elrabolja egy ember lelkét, fejét, agyát és gondolatait, ennyire uralkodik az emberen, sőt teljesen átveszi az irányítást, hogy az embernek már nincs kedve élni sem, nem lát maga előtt semmiféle jövőt, semmi lehetőséget, semmi jót, csak sötétséget és falakat lát maga körül.
A depressziós embernek duplán nehéz dolga van, nem elég, hogy depressziós és eluralkodott rajta a káosz és a sötétség, még ez kívülről, mások szemében egyáltalán nem is látszik, senki nem látja a fejében uralkodó sötétséget, az elemésztő lángokat, mert a depresszió a gondolatok betegsége.
Matt Haig kitárulkozik előttünk, mert most már tudja, hogy a szavak, az olvasottak, az írottak és kimondottak segítenek visszatérő depresszióját legyőzni, segíthetnek a depressziós embernek megnyílni, kapcsolódni az emberekhez, a világhoz, segítenek felszabadulni. Állítja, hogy igazak a régi klisék, miszerint az idő minden sebet begyógyít, van fény az alagút végén, és minden rosszban van valami jó.
Leírja depresszióját az első jelentkézésétől fogva, a megnyilvánulási jeleit, a saját érzéseit és feltámadó félelmeit. A halálvágyát, az öngyilkossági kísérletét, mert miközben uralta elméjét ez a sötét gonosz, fogalma sem volt, hogy mi történik vele, eszébe sem jutott, hogy mások is átélhették már ezt, úgy érezte magában van, és le kell ugrania a szikláról.
Nem mondom, hogy jó volt a fejében járni, belelátni szenvedéseibe, sőt azt sem tudom, hogy mennyire értettem meg, éreztem át, hogy mi is a depresszió, mitől szenved ebben a betegségben valaki. Hiszen még a szerző is azt állítja, hogy nincs mindig kiváltó oka, egyszercsak ott van, eluralkodik rajtad, lehetsz milliomos, vagy boldog, vagy akár egy boldog milliomos, a depresszió nem válogat. Még azok is nehezen értik, akik szenvednek tőle.
Mindenesetre ijesztő betegség, van akinek segíthet a gyógyszerezés, de van, akinek nem. Van aki talál valami kapaszkodót, ami segítségével szépen lassan kihúzza magát a gödörből, otthagyja a sötétséget és lehet, hogy néha még visszatér, de már egyre többször van kint a világosban és ha erősen kapaszkodik, egyre tovább maradhat kint. Akár végleg is.
Matt írni kezdett és olvasni, neki ez a két dolog volt a kapaszkodó és társa Andrea, aki végig ott volt a depresszió mellett, türelmesen támogatta és várta Mattot. Várta, hogy rájöjjön, miért érdemes életben maradni.
Miközben Matt arról ír, hogyan élte túl a sötétséget, figyelmeztet bennünket sok fontos dologra, amit mi is látunk, nap mint nap, de az ember olyan, hogy időről időre figyelmeztetni kell azokra a nyilvánvaló tényekre és valóságra, aminek örülhet és amiért a világ legtermészetesebb dolga, hogy élni érdemes. Teszi ezt jó stílusban és némi humorral.
A könyvet köszönöm a Park Könyvkiadónak!
10/10
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése