Epizódról epizódra #1

Mostanában több sorozatot is befejeztünk és úgy gondoltam, ideje lenne írni róluk egy bejegyzést is.

Sorozatnéző társaságunk négy főt számlál: Apa, a két tesóm, Bence és Titi, valamint jómagam. :) (Persze Anyát is hívjuk mindig, de sajnos nem sokszor sikerült őt rávennünk, hogy csatlakozzon hozzánk, ő inkább az olvasást választja.) Általában (na jó legtöbbször, azaz mindig) én szoktam kiválasztani azt a sorozatot, amire majd egy két-hétre rákattanunk. Mert ha elkezdünk egy sorozatot, akkor azt szeretjük egyhuzamban végignézni, nem is tudom mi lenne velünk, ha egy héten csak egy részt nézhetnénk meg. 

A sorozatokat felirattal szeretjük nézni, meg úgy általában az újabb filmeket is, és mivel Titi is szereti ezeket nézni velünk, így ő is megszerette a feliratos filmeket, én meg tök büszke vagyok rá, hogy tízéves (illetve mindjárt tizenegy) létére nem jelentenek neki gondot a feliratos filmek, meg hát ugye angol gyakorlásnak sem utolsó, a suliban meg is dicsérték már a jó kiejtéséért, ami jobban belegondolva a kis szivacs agyának és a feliratos filmeknek is köszönhető.

Na de akkor nézzük is, hogy milyen sorozatokat néztünk mostanában:

Agent Carter / Carter ügynök 2. évad

Az első évad hatalmas nagy kedvencünk lett, annyira örülök, hogy végül adtunk neki egy esélyt.

Nem vagyunk valami nagy Marveles filmrajongók, az Avengers-es filmek nem igazán a mi világunk, a Shield ügynökei sorozatnak is adtunk annak idején egy résznyi esélyt, de már abból is láttuk, hogy ez nem a mi sorozatunk lesz. 

Az első Amerika kapitány filmet viszont szerettük, a csihipuhi mellett volt rendes kidolgozott története, ami egyedi és érdekes is volt. Ebben a filmben találkoztunk először Carter ügynökkel, aki már itt is nagyon érdekes embernek tűnt.

Így történt, hogy adtunk egy esélyt a róla szóló sorozat első évadának, amit pár nap alatt végignéztünk, a végén pedig csak annyit tudtunk mondani, hogy ebből akarunk még! :) Tényleg fantasztikus volt. 

1950-es évek eleje, Amerika, hidegháború, kémek, korabeli zenék, ruhák, táncok, vörös rúzsok és göndör loknik, és persze itt van még a titkosügynökök titkosügynöke, Peggy Carter, akit nem lehet nem szeretni, főleg nekem, aki mindig is imádta az erős női karaktereket, Peggy pedig egyszerűen fantasztikus.

A második évad színhelye New Yorkból Los Angelesbe került át, de ez cseppet sem ártott a történetnek, itt sem volt hiány izgalmakban, rejtélyekben, titkos szövetkezésekben.

A szereplőkben sem csalódtam, Jarvis itt is elképesztő volt, magyar származású felesége pedig elbűvölő, örültem, hogy megismerhettem.

Peggy múltját is megismerhetjük és azt is, hogy került ő a hírszerzéshez a második világháború idején.

Souza ügynök is feltűnt a színen, és Peggyvel való kapcsolatuk is kedvemre való fordulatot vett.

Sok új remek szereplőt megismerhettem ebben az évadban is, és régi ismerős arcok is előrkerültek, nem volt hiány most sem sziporkázó, vicces párbeszédekben és a történet is remekül kidolgozott volt.

Az évad végére érve, az egyik szemem sírt, a másik nevetett, egyrészt azért, mert nagyon jó kis befejezésben, lezárásban volt részem, másrészt pedig sajnáltam, hogy nem lesz több évad.

Ez nekem eddig minden idők legkedvencebb sorozata, jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Extant / A létezés határa 1-2. évad

Ez a sorozat viszont, határozottan nem lett a kedvencem...

A történet egész jól indult, főszereplőnk Molly (Halle Berry), most tért vissza egy 13 hónapig tartó űrbéli küldetésről, éppen próbál visszailleszkedni a földi életébe és a mindennapokba, mígnem csak furcsa és megmagyarázhatatlan dolgokat fedez fel magán, például azt, hogy terhes, mégpedig az űrben esett teherbe, ahol nem találkozott egy emberrel sem. Molly minden erejével azon lesz, hogy fényt derítsen a vele megtörtént dolgokra, nagy titkokra bukkan, amik nagy változást hoznak majd az életébe.

Mollynak van egy kisfia, akit Ethannek hívnak, akiről kiderül, hogy ő tulajdonképpen egy humanodroid, Molly tudós férjének John nagy kísérletének része, mely a robotokat próbálja meg emberibbé tenni. 

Na ugye, hogy milyen érdekesen hangzik? :) A részek végén nagyon nehéz volt leállni a sorozattal, kezdetben tényleg egy jó kis sci-finek tűnt ez a sorozat, nagyon kíváncsiak voltunk, hogy hová fog eljutni ez az egész.

De egy bizonyos ponton elkezdett nagyon irritáló lenni. Fájdalmas logikátlanságok kerültek elő a történetben, a főszereplő Molly pedig annyira, de annyira idegesítővé vállt, hogy azt szavakkal nem is nagyon tudom kifejezni...

A történetnek két fő eseményvonala volt, az egyik egy földönkívüli invázió felé tartott, és kezdett elég komikussá válni, a másik pedig egy nagyon érdekes témát az ember vs. mesterséges intelligencia kérdéssort járta körül. Ez a két szál kezdetben nem is igazán kapcsolódott egymáshoz, amit nem is tudtam mire vélni, volt itt két ilyen jó téma is, a sorozat pedig elég gyengének tűnt, de persze már félbehagyni se akartuk, mert a hibáktól eltekintve, minden epizód végén olyan fordulatok voltak, ami miatt meg kellett néznünk a következő részt is. 

És azt mondom a befejezésért meg is érte végignézni, mert az nagyon jó volt, az előbb említett két szál szépen összeért, a dolgok a helyükre kerültek, azt nem mondom, hogy elfelejtettem (és megbocsátottam) az előző részek ostobaságait, de a lezárás tényleg a helyén volt. 

Ez volt az oka annak, hogy adtunk még egy esélyt a második évadnak is. Ami sajnos ugyanazt azt a sémát követte, mint az első évad, egy darabig jó volt, de utána már csak kín és szenvedés.

Az évad hatalmas nagy fordulatokkal nyitott, fontos szereplőket vesztettünk el, Molly az előző évadhoz képest teljesen megváltozott, de azért ugyanolyan idegesítő, meggondolatlan, szeszélyes nőszemély volt, mint az első évadban, annyira idegesített itt is, hogy csak na.

Mind a humanodroidos, mind az űrlény inváziós szál kiteljesedett ezekben a részekben. Az űrlény invázió nevetséges volt, különleges képességekkel rendelkező, szemüket sárgán villogtató embertestbe beleköltöző idegen életformákkal, akik ókori neveket vettek fel. Kezdetben ők voltak a rossz fiúk, de aztán a forgatókönyvírók úgy döntöttek, hogy mégis legyenek ők inkább a jófiúk... 

A robotos/humanodroidos szál jó volt, mindenképpen jobb, mint ez előbb említett űrlényes, nekem néha egy kicsit eszembe jutott egy kedvenc sorozatom a Terminátor/Sarah Connor krónikái, de ettől még tetszett.

A befejezés fájdalmas volt, de egyben felszabadító is, hogy végre vége... :) 

Érdekességek: a sorozat egyik producere Steven Spielberg volt, az egyik főszerepet pedig Meryl Streep lánya, Grace Gummer játszotta

11.22.63.

Ez a sorozat Stephen King azonos című könyve alapján készült, a producere pedig nem más volt, mint J.J. Abrams, de maga a szerző is megtalálható producerként a stáblistán.

A könyv hatalmas nagy kedvencünk volt, nekem ez volt, azt hiszem az első King könyvem, ami annyira tetszett, hogy itthon szépen sorban mindenkinek a kezébe nyomtam. 

Bencével már az olvasás után felvetettük, hogy ebből jó kis filmet lehetne csinálni. Körülbelül egy évvel ezelőtt értesültem a sorozat készülésének híréről, és nagyon izgatott lettem a hír hallatán. Már tudtam, hogy itt csak kétféle variáció lehet: a sorozat vagy nagyon jó lesz (csakúgy, mint a könyv), vagy nagyon el fogják rontani az egészet. De szerencsére az első jóslatom igazolódott be, nagyon jó lett!

A történet egy időutazós sztori, de zseniálisan egyedi, Stephen King módra. Főszereplőnk Jake Epping egy büfében talál egy időalagutat, ahol vissza tud jutni az időben 1959-be. Ráébred, hogy akár meg is változtathatja a múltat, akár meg is akadályozhatja, hogy megöljék J. F. Kennedy-t...

Na de többet én nem is igazán akarok elárulni, ezt a történetet olvasni, aztán pedig nézni kell! :)

Amúgy ezt a könyvet/sorozatot azoknak is ajánlom, akik úgy gondolják, hogy nem annyira kedvelik Stephen Kinget, mert ez a sorozat nagyon emberi, és ha jobban belegondolunk inkább történelmi, mint fantasztikus regény, hiába az időutazás a főszál benne.

A sorozat mindent összevetve nagyon könyvhű volt, jól átjött benne a könyvbeli hangulat, a színészek jól ki lettek választva a könyvbeli karakterekhez. James Franco remek Jake Epping volt, a Sadie-t játszó színésznő Sarah Gaddon is tökéletes választás volt. Azért volt egy nagyobb változtatás a történetben ez pedig egy teljesen új szereplő behozatala volt, Bill személyében, de a sorozatbeli történetbe az ő karakterét is tökéletesen beleillesztették. 

Egyetlen kisebb változtatás is volt a könyvhöz képest, ami felett egyszerűen nem tudok szemet hunyni, ez pedig a Jake és Sadie első, emlékezetes táncjelenete alatt megszólaló zeneszám volt, ami a könyvben nagy jelentőséggel bírt, ez Glenn Miller In the mood című dala volt, a sorozatban pedig egy teljesen más dal, nem értem, hogy egy ilyen apróságot miért kellett megváltoztatni, bár ezt azért azt hiszem túl fogom élni... :) Sőt, ha minden könyvadaptáció ilyen jól sikerülne, nagyon boldog lennék. :)

Egy kis történelem, egy kis időutazás, pillangóhatás, egy kis szerelem, sok izgalom, ezekből állt össze ez a remek történet, amit jó szivvel ajánlok bárkinek.  

American Horror Story - Coven 3. évad

Ez a sorozat kakukktojás az összes többi között, ezt ugyanis magamban nézem. 

Annyi mindent olvastam róla annak idején, hogy eldöntöttem, én bizony megnézem.

Az első évad nem igazán győzött meg, arra rájöttem, hogy Jessica Lange játékát imádom, Taissa Farmigára és Evan Petersre is felfigyeltem, de magát a történetet nem igazán tudtam hová tenni, aztán a második évadot is elkezdtem, de azt félbehagytam, valamilyen oknál fogva, viszont a harmadik évadba mégiscsak belekezdtem még ezek után is.

Azt kell, hogy mondjam, hogy a történet már majdnem okésnak mondható, tetszik ez a boszorkány testvériség téma, Jessica Lange elképesztő gonosz boszorkaként, a New Orleans-i környezet is tetszik, a voodoo száll is beleillik a képbe, még van egy pár olyan húzása a történetnek, amit én nem nagyon tudok hová tenni, vagy nem érzem szükségszerűnek őket, de határozottan ez eddig az az AHS évad, ami a legjobban tetszik. Hála a sorozatnak lett egy új kedvenc számom, a Rhianon a

Fletwood Mactól, és Misty Day hippi mocsári boszorkány karaktere is tetszik. Stevie Nicks feltűnése, akiről tulajdonképpen Mistyt mintázták, szintén érdekes színfoltja volt a történetnek.

Az évadnak hála egy elképesztően érdekes hangszert is megismertem, amiről eddig még sosem hallottam, ez pedig a túlvilági hangokat produkáló theremin, ami a tizedik epizódban tűnt fel. Itt egy videó is róla, ugye milyen különleges? Persze rögtön megmutattam a multiinstrumentalista Bencének is, őt is teljesen elbűvölte.

Még három rész hátra van az évadból, kíváncsi leszek végül majd hova jut a történet, mi lesz a végkifejlet.

Atyavilág! Ez egy jó hosszú bejegyzés lett, magam sem gondoltam volna, hogy ennyi a mondanivalóm ezekről a sorozatokról.... :)

Zsófi