Heti ez+az

Ezeket olvastuk a héten:

Joyce Maynard: Függőség

Egy női sorsot ismerhetünk meg ebben a könyvben. Lehet szeretni, lehet nem szeretni a főszereplő anyát, a határozatlansága, a függősége miatt. Ki tud-e lépni a számára meghatározó, ám egyáltalán nem előnyös kapcsolatból? Tud-e függőség nélküli életet élni? Ezek a regény nagy kérdései, nem kalandregény és nem vicces történet, de elgondolkodtató.

A teljes bejegyzést IDE KATTINTVA olvashatjátok!

Angela Marsons: Ördögi játszmák

Kim Stone felügyelőnővel való második találkozásom nagyon izgalmasra sikeredett. Nekem ez a második rész még az elsőnél is jobban tetszett. A család egy nap vacsora nélkül maradt, mert nem tudtam letenni a könyvet, míg a végére nem értem.

A teljes bejegyzést IDE KATTINTVA olvashatjátok!

Légrádi Gergely: Szemben

Novelláskötet, nagyon eredeti, újszerű novellákkal. Az élet és halál, az álom és ébrenlét, a valóság és képzelet határán járunk eldönthetetlenül, de kitalálhatjuk, megérthetjük, elgondolkodhatunk.

A teljes bejegyzést IDE KATTINTVA olvashatjátok!

Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

Gyönyörűszépen megírt történet Gülszáriról, a poroszka lóról és Tanabajról, a gazdájáról. A két öreg "harcos" hazafelé tartó útja, amely Gülszárinak egyben az utolsó útja nagyon meghatóan foglalja keretbe életük történetét, amelyet átitat a szeretet, a felelősség, a hűség, a szenvedés, a hit, a csalódás, a remény.

A teljes bejegyzést IDE KATTINTVA olvashatjátok!

Holden Rose: A nyúl akta

Kedves, aranyos detektívtörténet gyerekeknek. Nagyon jól szórakoztunk rajta, először Titusz, aztán pedig én. Egy eltűnt plüss nyuszi esete kapcsán a három barát ismét sokkal nagyobb dolgokba és bajba keveredik.

A teljes bejegyzést IDE KATTINTVA olvashatjátok!




Miegymás: 

A mára tervezett németországi útibeszámoló  nem érkezett meg, ezért úgy gondoltam beszámolok én helyette egy egyszerű pénteki bevásárlókörútunkról Apával. Semmi extrára ne gondoljatok, csak egy szimpla heti bevásárlásra. Ami azzal kezdődik, hogy  Apa korán jön haza a munkából - pénteken általában korán jön -, megemlítem neki, hogy menni kellene vásárolni, mert elfogyott ez is, elfogyott az is. Menjünk, mondja ő.

Én persze nem úgy gondoltam, hogy rögtön, azonnal induljunk, mert teregetnem kell, éppen akkor mosott ki a gép, és még be kell fejeznem a tűzhelyen rotyogó ételt, vagy éppen tele a mosogató és nem akarom úgy itthagyni. Csak úgy jelzem, tervezés szintén. De ha Apába beleállt az útigörcs, akkor nincs mese, azonnal menni kell. Még arra is hajlandó, hogy kitereget, rábízza az ételt a fiúkra, a mosogatás pedig megvár, mármint engem, mondja ő. Így gyorsan összekapom magam és indulunk.

A Fertő parti falvakon megyünk át, a mi falunktól 25 percnyi autóútra van Sopron. A buszjáratot bozótjáratnak is nevezik. Konkrétan nem tudom miért, hacsak nem azért, mert gyönyörű szép tájakon, erdőkön, völgyeken, dombokon, kanyargós utakon autózunk.  Közben egyetlen egy helyről láthatjuk a Fertő tavat ezen a szép Fertő parti úton. Ahhoz is több feltételnek kell teljesülnie: 1. Szép, tiszta az időjárás 2. Apa nem megy gyorsan, és így nem száguldunk el a pillanat mellett. 3. Éppen nem áll a busz  a kereszteződésben, ahonnan a dombtetőről el lehet látni a tóig. Persze csak távolban, kicsiben. Miután a tó megvolt, van egy olyan erdős rész, szerencsére messzebb az úttól, de még jól láthatóan, ahol nagyon sok őz él, és este 7 és 8 között menetrendszerűen ott legelésznek az erdő szélén, az idén nagyon sok pici kis őzikét is láttam. Én ezt a látványt 5 év után sem tudtam megunni. Apa valószínűleg igen, mert ő mással szórakoztatja magát útközben.

Mérgelődik, hogy az előttünk lévő autós miért megy csak ötvennel. Erre én védelmembe veszem, hogy biztos ő is az őzeket nézi.  Menjen akkor állatkertbe - így Apa.  Vagy azért dühödik fel, hogy a szemben lévő autós miért száguldozik kilencvennel.  Annyi a megengedett sebesség - mondom én. Ne száguldjon, nézelődjön - mondja ő.  Az úttest  szélén közlekedő gyalogosnak felteszi a költői kérdést, hogy miért gyalogol ott. - Mert nincs járda, hol menjen szegény - így én. Ilyenkor kapom meg a megtisztelő Teréz anya jelzőt és már meg is érkeztünk Sopronba.

Apa utál vásárolni. Általában több helyre megyünk be, mert az egyik helyen kapható a kedvenc és nagyon bevált  mosogatószerem, a másikon a tejet, tejfölt, kutyakaját vesszük állandó jelleggel, a harmadik hely a legolcsóbb mosószer, öblító, tusfürdők és egyéb szempontokból, a negyedik helyen a legjobb a hús, az ötödiken a kenyér. Hűha, ez most így leírva tényleg durván hangzik egy kicsit, de ezek a kereskedelmi egységek szinte egymás után vannak helyileg. Az első két helyen még úgy-ahogy lelkesedést mímel, részt vesz a vásárlásban, előbukkan innen-onnan egy kihagyhatatlan csavarkészlettel, egy ultratakarékos villanyégővel, vagy éppen egy autóápoló csodakendővel. Ahogy telik az idő, és már a többedik helyen vagyunk, úgy fogy el a türelme, és megint rájön a siethetnék, és akkor már az utolsó dolgokat rohanva vásárolom meg.

Jó esetben listával indulok vásárolni, és akkor valószínűleg sikerül mindent összeszednem, de ha véletlenül otthon hagytam a listám, akkor a sürgetés hatására a fele dolog nem jut eszembe, csak amikor már hazaértünk. Ilyenkor Apa egy kicsit megdorgál.  Ő elvitt mindenhová, nyugodtan vásárolhattam, hogy felejthettem el. Hja, a nyugodtságról nekem más elképzeléseim vannak. :)

Ha pedig ne adj isten még ruhaboltba, vagy cipőboltba is be szeretnék menni, akkor jó előre fel kell készítenem lelkileg, és gondoskodnom kell neki kellő mennyiségű fánkról, esetleg csokiról, hogy amíg én bemegyek nézelődni ezekre a helyekre, addig ő kényeztethesse magát  a nevezett finomságokkal.

Mivel írószer és füzetmániás vagyok, gyakran betérek a Müllerbe, csak úgy bámészkodni. Szerencsére itt felfedezte magának a szakállápoló kellékeket és ezekkel mostanában elmolyolgat, míg én nézelődöm a tollak, ceruzák között, de a parfümök szagolgatása is elszórakoztatja.  Szóval azért nem reménytelen a helyzet. :)

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyáltalán nem reménytelen, mert pl. az Ikeában Apa is egészen jól érzi magát, sőt, nagyon sokáig közösen érezzük jól magunkat, csak egy idő után szakadozunk szét, és mindenki elbámészkodik kedvenc helyein, hogy később közös kedvenc helyeken véletlenszerűen összefussunk.

Van Ausztriában egy elektronikai-zenei áruház, mindenféle kütyü, hangszer, ami csak (férfi)szem-szájnak ingere kapható. Na itt én untam el mindig nagyon hamar magam, egészen addig, amíg fel nem fedeztem a makettrészleget, ahol a miniatűr emberkéktől kezdve a házakig, a gyönyörű villanyoszlopoktól, füvekig, fákig és még felsorolhatatlanul sok minden van. Itt nagyon sokáig nézelődhetek és már amikor a legapróbb mütyürt is megnéztem háromszor, akkor azt gondolom, hogy Apa már biztos keres, vajon mit csinálok ilyen sokáig. De nem, nem keres, nagyjából ugyanazon a részlegen bóklászik a laptopok, a telefonok, és egyéb elektronikai miegymások között, észre sem véve, hogy eltűntem mellőle. :)

A fánkot pedig én is imádom. :)

Legyen szép jövő hetetek!