A fiatal chicagói újságíróra, Camille Preakerre nyugtalanító feladat vár: főszerkesztője visszaküldi fojtogató szülővárosába, hogy az ott történt gyerekgyilkosságokról tudósítson. Camille évek óta alig beszélt neurotikus, hipochonder anyjával, tizenhárom éves, gyönyörű féltestvérét, a poros kisváros lakóit valamiképp markában tartó Ammát pedig utoljára óvodásként látta.
A viktoriánus stílusú, kísérteties családi házban Camille-t megrohanják boldogtalan gyerekkorának emlékei, és akaratlanul is azonosulni kezd a meggyilkolt kislányokkal.
Miközben egyre mélyebbre rántják sötét múltjának démonai és felszakadnak soha be nem gyógyult sebei, versenyfutásba kezd az idővel, hogy kiderítse, ki lehet a tettes. Ha Camille túl akarja élni veszélyes visszatérését, nem tehet mást, mint hogy egyszer és mindenkorra összerakja múltja kirakójátékának darabjait.
Na innentől kezdve nekem az őszről mindig egy jó kis Gillian Flynn regény fog eszembe jutni, mert azt hiszem az előző két könyvét is ilyen borongós és hideg időben olvastam.
Természetesen a Holtodiglan volt az első könyvem tőle, amit Anyával adtunk kézről kézre és bár előre tudtuk mindketten, hogy mi a történet fő csattanója, hatalmas izgalommal olvastuk így is a könyvet. A szerző következő magyarul megjelent könyvével a Sötét helyekkel is ugyanez volt a helyzet és szerintem most az Éles tárgyak sem fog túl sokáig várni Anyánál a sorára.
Most pedig az írónő mindhárom magyarul megjelent könyvének elolvasása után bátran kijelentem, hogy Gillian Flynn az egyik kedvencem a pszicho-thriller műfajban alkotó írók között.
Amikor nyár elején egy Könyvjelző magazinból értesültem a hírről, hogy ősszel jön az új Flynn könyv, majd kiugrottam a bőrömből, rohantam is elújságolni Anyának eme nagyszerű hírt, miközben egy rögtönzött örömtáncot is lejtettem a konyhában.
Az írónő történeteinek receptje, ha úgy nézzük roppant egyszerű, de mégis fantasztikus:
- egy sötét és titokzatos, lehangoló városka, ami ezek mellett mégis olyan mindennapi,
- egy zárt közösség tele pletykákkal és a múltban rejtőzködő csontvázakkal (a csontvázakra átvitt és nem átvitt értelemben is gondolhatunk),
- egy erősen neurotikus főhősnő, zűrös múlttal, akit néha megsajnálunk, de éppen félhetünk is tőle,
- egyéb erősen neurotikus, ijesztően őrült és beteg szereplők,
- és most jön a legfinomabb összetevő, mégpedig a hatalmas nagy, kiszámíthatatlan csavar nevezetű, ami Gillian Flynn thrillerek egyik legfantasztikusabb eleme.
Az erőszakos gyilkosságokról szóló híreket nem nagyon szoktam és nem is szeretem elolvasni, ezzel szemben a rendkívüli pszicho-szereplőkkel rendelkező thrillerekért odáig vagyok, hát magam is belátom, furcsa kettőség ez.
A könyv főszereplőjéről, Camille Preakerről és a történet középpontjában álló gyermekgyilkosságokról is csak szépen lassan derülnek ki dolgok, az írónő épp olyan kínzó ütemben szórja el nekünk azokat a bizonyos morzsákat, hogy képtelenség legyen letennünk a könyvet, akár csak egy pillanatra is.
Wind Gap pedig remek díszletül szolgál a durva eseményeknek. Egy kisváros tele kiábrándult emberekkel, újgazdag pletykás háziasszonyokkal, jól megszokott üres mindennapokkal.
Ezt a semmilyenséget kavarja fel egy gyilkos, aki kegyetlenül, és hidegvérűen gyilkolja meg immáron a harmadik kislányt a városban.
Camille-t a főnöke küldi vissza a szülővárosába egy jó kis sztori reményében. Camille retteg a rá váró megpróbáltatástól, nem akar visszatérni a fájdalmas múlthoz és eltemetett emlékeihez.
Mégis Wind Grap-ba utazik, hogy tudósítson a gyilkosságokról, és szembeszálljon a félelmeivel.
A fülszövegben is említett viktoriánus stílusú ház egyszerűen elképesztő volt csakúgy, mint Camille anyja Adora, akinek szintén csak szépen lassan mutatkozott meg az igazi arca. Na meg ugye itt volt még nekünk Camille kishúga, a tizenhárom éves Amma, neki is eszméletlenül jó karaktere volt.
A történetről én nem is akarok többet írni, a végkifejlethez közeledve már esélytelen volt, hogy letegyem a könyvet, a főgonoszok ördögien gonoszak voltak, a nyomozás nagyon izgalmas, a kimaradhatatlan csavarnál pedig annak rendje és módja szerint kellőképpen leesett az állam.
Utólag még jobban átböngésztem a szerzőről szóló kis bekezdést a könyvben, és kiderült, hogy ez volt Gillian Flynn legelső könyve, és az is, hogy az HBO sorozatot is készít belőle Amy Adamsszal a főszerepben. Hát, kíváncsian várom, remélem nem fogják elrontani ezt a remek és hátborzongató történetet.
Anyának az volt rögtön az első kérdése, hogy melyik volt a legjobb a három könyv közül, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy én magamban nem hasonlítgattam össze őket, de végül arra jutottam, hogy nem tudok választani, mert mindegyik könyvnek megvolt a maga erőssége és idegborzoló hatása.
10/10
A könyvet köszönöm az Alexandra Kiadónak!
Zsófi (egy elvakult Gillian Flynn rajongó) :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése