A szerző előszava:
Fehér papíron fénylő, fekete betűk.
Álmok, mik mesélnek. Lelkem szülte szavak füzére.
Egy történés az életemben megmutatta, hogy az élet apró szépségei jelentik az igazi örömöt.
Megújultam, kivirágoztam.
A kezdeti egy-két mondatok versekké cseperedtek.
Még csak néhány hónap telt el az első igazi próbálkozás óta, de élethelyzetek, emberek, illatok és zene inspirálnak, hogy írjak, hogy beszéljen az üres papír.
Neked írtam, ki olvasod soraimat.
Zárd ki a szürkeséget, a mindennapok taposómalmát és lazulj el!
Add át magad a szavak hatalmának! Fogom kezed, kísérlek a sorok között.
Szabó Anita verseivel a facebookon találkoztam először. Egyszercsak ott volt előttem egy vers, olvasni kezdtem és a végén potyogtak a könnyeim. Csak úgy hirtelen. Mert elolvastam azt a verset.
Megkerestem, ez volt:
"Nap mögé búvó felhők langy fuvallata öleli házad-, s kúszik a rések közé.
Porladó emlékek villannak, életed filmje pörög visszafelé-, szobádba lépve.
Jelenetek képkockái játszadoznak elmémmel-, a csapó nem jelez újabb forgatást.
Néma díszletek közt járok, érintésem visszhangzik a csöndben.
Hangtalan fájdalmam zokog asztalodra borulva,
s az ablaküvegen lévő vízcsepp folyik, könnyként csorogva.
Üres edények éheznek a konyhaszekrény polcain,
poharak szomjaznak, a kanál sem koccan a tányéron.
Még mindig kereslek.
Hallani szeretném hangod, fogni kezed, sós patakod törölni szemedből, de már nem vagy itt velem édes nagymamám."
Kíváncsi lettem Anitára, ismeretséget kötöttünk virtuálisan, és mindig örültem, ha verset olvashattam tőle.
Szintén csak virtuálisan, de részese lehettem örömének, amikor megjelent a verseskötete, 33 Lélekcseppel. Örülök, hogy ezentúl már bármikor elővehetem, lapozgathatom, elmerülhetek az egymás mellé sorakoztatott szavak alkotta világában.
Mert az ő világa a pillanatot fogja meg és fűzi a szavakat nagyon magával ragadó sorokká. Azt érzem, hogy versei tele vannak elementáris erővel, duzzadó energiával, egy olyan ember energiájával, aki imádja a életet, szereti a szépet, a természetet.
"Puha kezem érinti az ősz ragyogását,
S szám ízleli a harmat könnycseppjeit.
Szemem issza burjánzó színeid,
S hajam kócolja szellőd játéka.
Felröppenő falevél útitársam,
Ki kacajom csomagolja bőröndjébe..."
/Részlet az Őszünnep c. versből/
Erős érzelmeivel magával visz, érezzük fájdalmát, emlékeit, látjuk gyerekként, látjuk szerelmes nőként, esőzuhatagként, villámként, süvítő szélként. Egyik versében elragad a nagy erejével, felkorbácsolja érzelmeinket, aztán a másikban megnyugtat, együtt szeretünk és csillapodunk vele.
Nekem egy csodálatos utazás volt ez a kis verseskönyv, utaztam a lelkemben, a szívemben, az emlékeimben, a múltban, a télben, a tavaszban, ott voltam az őszben, megmerítkezhettem a szerelemben, hallgathattam szirének énekét, voltam lent és fent, voltam nagyon szomorú és voltam boldog, köszönöm ezt az élményt.
"Varrtam szívedre zsebet,
hogy didergő szerelmem sülyesszem bele.
Varrtam lelkedre cipzárt,
hogy tegyek bele örvénylő, szikrázó színeket.
Varrtam homlokodra fénylő csillagokat,
hogy merj mindennap álmodni."
/Részlet a Fércek c. versből/
Szerintem egytől-egyig gyönyörű versek ezek a lélekcseppek, élet- és szerelempillanatok, magukkal ragadják az embert és csak viszik, viszik... , és egy idő után azt vesszük észre, hogy a szerző útja, emlékei mellett, megjelennek a sajátjaink is, és a végén már nem számít, hogy melyik kié, érzelmeink saját útra indultak.
Köszönöm Szabó Anitának, hogy olvashattam a könyvet.
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése