Roald Dahl: Matilda

Matilda különleges lány, de a szülei komplett idióták. Az apja szélhámos, az anyja meg sötét, mint egy belső zseb. Ki nem állhatják a lányukat, és azt szeretnék, ha többet tévézne, és kevesebbet olvasna.

Czukor kisasszony, a tündéri tanárnő viszont hamar rájön, hogy Matilda zseni. Az iskola rettegett igazgatónője azonban mindkettőjük életét megkeseríti...

Még szerencse, hogy Matilda elképesztő trükköket tartogat a tarsolyában, és nem fél megmutatni a szörnyű felnőtteknek, hogy vele jobb nem ujjat húzni!

Ez az értékelés rendhagyó lesz abból a szempontból, hogy a könyvet nem most olvastam először, hanem 7 hónappal ezelőtt. Már akkor is írtam róla blogbejegyzést, így az is rendhagyó, hogy ismét én írok. Kísérleti szempontból is érdekes a dolog, mert szándékosan nem olvastam el, hogy akkor mit írtam. Arra persze emlékszem, hogy tetszett és 9 pontosra értékeltem. Azt már most meg tudom mondani, hogy most simán megkapja tőlem a 10 pontot, mert egy fantasztikusan aranyos gyerekregény, benne minden olyasmivel, ami egy gyerek fantáziájában csak megfordulhat. 

Az újraolvasásom oka az, hogy a Kolibri Kiadó kiadja Roald Dahl életműsorozatát, amelynek első része A barátságos óriás volt (az értékelésért KATT IDE),  és nem tudtam ellenállni ennek a frissen, ropogósan kiadott példánynak sem. 

Ami nagyon érdekes, azt hittem, hogy teljesen emlékszem a történetre, Matildára, az iskolára, a kedves Czukor kisasszonyra, a sekélyes, felelőtlen szülőkre és a gonosz iskolaigazgatónőre. Végülis ennyi volt amire emlékeztem, a könyv hangulatára és egyes részekre, amik valamiért nagyon megmaradtak bennem. 

Például az, hogy a négyéves Matilda magától tanult meg olvasni, de a szülei egyetlen könyvet sem vettek neki, ezért felkereste a könyvtárat, ahol a gyerekkönyvek elolvasása után komolyabb irodalmat kapott a kezébe a kedves könyvtáros Moly nénitől. 

A csínyek viszont, amelyekkel szüleit próbálta megleckéztetni, felismerésszerűen értek. A fejemre csaptam, hogy ezeket, hogy felejthettem el. 

Nem tudom, Roald Dahl honnan vette az ötletet, milyen indíttatásból írt ilyen gonosz szülőkről, még gonoszabb igazgatónőről, de az biztos, hogy a gyerekek legrosszabb rémálmát testesítette meg velük. Egy igazgatónő, aki hajigálja a gyerekeket, a fülüknél vagy éppen a hajuknál fogva emeli fel és olyan rondán beszél velük, hogy csak pislogtam (na jó, közben vigyorogtam). Bennem felidézte rossz és nem pedagógusnak való tanáraimat, akik olyan emlékeket adtak nekem, amelyek felnőtt életemben is felejthetetlenek. És nem jó értelemben. Úgyhogy teljesen együtt éreztem a gyerekekkel és Matildával, drukkoltam, hogy az igazgatónő veszítse el kiskirályságát és történjen valami. Történt is, és éppen annyira boldog voltam, mint a gyerekek és Czukor kisasszony.

A szülők gonoszsága érthetetlen volt a bájos, édes Matilda iránt, de mit várunk egy csaló, hazug autókereskedőtől és egy mindennap bingózó, tévét bámuló asszonyságtól.  Matilda és tanítónője egymásra találása ezek után nagyon kedvemre való volt. 

A végén pedig egyszerűen megoldódtak a gondok, mint a mesében, vagy mint egy gyermeki fantáziában, hiszen ők sem szeretik túlbonyolítani a dolgokat. Minden gyerek boldogan csukhatja össze a könyvet, mert  a jó győzedelmeskedett, a gonoszok pedig megfutamodtak. 

Azért azt senkinek sem javasolnám, hogy egy gőtét csempésszen az igazgatónő vizeskancsójába (csak akkor, ha az igazgatónő előtte a fülénél fogva felemelte, vagy elhajította, mint egy követ :)), mint ahogyan azt sem, hogy pillanatragasztót ragasszon az apukája kalapjába, vagy szőkítőfestékkel cserélje ki a hajolaját. (Persze, ha az apuka egy hazug, semmirekellő csaló, és levegőnek, hülyének nézi a gyereket, akkor ezt át lehet gondolni.)

Mondhatom azt, hogy másodjára még jobban tetszett ez a könyv, talán mert már régi ismerősökként üdvözöltem a szereplőket, és olyan dolgok is feltűntek, amelyek első olvasásra nem kaptak akkora jelentőséget. Kedves, vicces, szeretteljes történet volt. 

Az első bejegyzésemet ITT olvashatjátok. Most megyek én is elolvasom. :)

A könyvet köszönöm a Kolibri Kiadónak!

10/10

Bea