2003-ban kitör az iraki háború, ádáz harcok folynak Bagdadért. Lawrence Anthony neves dél-afrikai természetvédőt a hírek hallatán nem hagyja nyugodni a gondolat: mi lesz az állatkerttel, a szerencsétlen állatokkal? Bagdadba utazik: ahol döbbenten tapasztalja, hogy a lövöldözések, pusztítások és féktelen fosztogatások óriási károkat okoztak az állatkertben. Állatgondozók, jószívű amerikai katonák és áldozatos helybéliek segítségével lát neki, sokszor az életveszéllyel dacolva, hogy mentse, ami menthető. A Babilon bárkája lélegzetelállító történet: olvasunk Udaj Huszein "emberevő oroszlánjairól", bejárjuk Szaddám rommá lőtt palotáit, országúton szaladó struccokat kergetünk az amerikai ellenőrző ponton át, és végigizguljuk, ahogy megmentik az iráki diktátor híres arab telivéreit.
A Babilon bárkája a világ egyik legnagyobb állatmentő akciójának szívet melengető és lelkesítő története.
Rajtam kívül biztos nagyon sokan zárták a szívükbe Lawrence Anthonyt, az Elefántsuttogóból megismert nagyszerű embert, az elkötelezett állatvédőt, az elefántok megmentőjét.
Nagyon sokunknak lett kedvenc könyve az Elefántsuttogó, minden tiszteletem Lawrence Anthonyé, amiért pénzt, időt és energiát nem kímélve mindent elkövetett, hogy ezek a csodálatra méltó állatok nyugalomra és otthonra találjanak a dél-afrikai Zuluföldön lévő Thula Thula nevű, saját vadrezervátumában.
A Babilon bárkájában szintén egy felemelő, megható, nagyon küzdelmes és veszélyes állatmentésről olvashatunk. Amikor Anthony az iraki háború tudósításait nézte, egyre erősebben érezte azt, hogy segítenie kell, tennie kell valamit a bagdadi állatkert állataiért. Nem kevés fáradságába és utánajárásába került, hogy elintézze a hivatalos papírokat, amelyekkel beengedik egy háborúban lévő országba, még akkor is, ha az állatok megmentésére indul.
Kalandjainak első perctől részesei vagyunk, az elhatározástól kezdve, egészen a hőstett befejezéséig. A történet elején, az indulás előtt még a szívünknek oly kedves elefántokkal is találkozhatunk pár pillanatig.
Hőstettet írtam, mert az volt. Lawrence Anthony életét kockáztatva két kuvaiti kísérővel beutazott a háborús Irakba, annak is a fővárosába, autójában élelmiszert és gyógyszereket szállított a megmenteni kívánt állatoknak.
Szétvert állatkertet talált, megrongált ketreceket, sok állatnak már csak a hűlt helyét, valószínűleg a fosztogató bandák vitték el a mozdíthatókat, és nemcsak állatot, hanem vittek, amit értek, legalább annyira veszélyes volt egy fosztogató banda, mint a környékbeli lövöldözések és bombázások.
Bár először szinte reménytelennek látja a helyzetet, a megmaradt állatok állapotát kétségbeejtőnek, de az amerikai katonák segítőkészségének és helyi emberek áldozatkészséges munkájának köszönhetően a helyzet nagyon lassan javul. Emberfeletti erőfeszítéseket tesznek az állatok etetése és itatása érdekében, szinte csodát vittek véghez. Nagyszerű emberekről olvashatunk a könyvben, és belelátunk a politikai csatározásokba, az egyszerű emberek háborús, keserves hétköznapjaiba is. Maroknyi bagdadi ember hatalmas bátorságról és emberségről tesz tanúbizonyságot, ahogyan nap mint nap a háborús övezeten keresztül kitartóan megjelennek az állatkertben és mindent elkövetnek, hogy segítsenek az állatokon Lawrence Anthony irányítása alatt.
Az állatok pedig nagyon siralmas állapotban voltak, sokat az éhhalál és a kiszáradás küszöbén találtak, szinte a halál torkából hozták vissza őket, életüket ezeknek az elkötelezett és állatszerető embereknek köszönhetik.
Bagdadban sok gazdag ember magánállatkertet tart fenn otthonában, egy-két oroszlán, egy medve ugyanúgy előfordulnak egy ilyen magángyűjteményben, mint majmok, madarak és kisebb állatok. Ezek tulajdonosai a háború következményeként elmenekültek, Lawrence Anthony és csapata pedig kötelességének érezte ezeket az állatokat is megmenteni.
Felemelő történet volt, fantasztikus emberekkel, nemes és dicsőséges tettekkel egy nagyon embert próbáló helyzetben. Voltak torokszorító, megrázó pillanatok, de a szerzőknek sikerült néhány humoros történettel oldani a helyzet feszültségét és drámaiságát.
Lawrence Anthony egy nagyszerű, csodálatos ember volt, lehetséges, hogy az égi rezervátumában most éppen hátradől egy kényelmes hintaszékben és gyönyörködik a Thula Thulai elefántjaiban. Azt is el tudom képzelni, hogy mindezt ott is állatok gyűrűjében teszi és talán még mindig van mit tennie.
A könyvet köszönöm a Park Kiadónak!
10/10
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése