Heti ez+az

Ezekről a könyvekről írtunk a héten: 

Kordos Szabolcs: Luxushotel Hungary

Érdeklődve olvasom Kordos Szabolcs Hungary-sorozatát, mert mindig meg tud lepni valamivel. Könyvei elején azt gondolom, hogy nekem sok újat nem tud már mondani, és bizony mindig tud, a végén mindig kiejelentem, hogy a valóság jóval túlszárnyalta a képzeletemet. Érdekes, meghökkentő, néha irigylésre méltó, időnként bicskanyitogató  sztorikat olvashatunk ebben a könyvben is.

A teljes bejegyzést  IDE kattintva olvashatjátok.

Gróf Nádasdy Borbála: Ízes élet

Igen, ezt a könyvet egy valódi grófnő írta, aki megosztja velünk gyermekkori emlékeit, családja megpróbáltatásait, talpon maradását egy nehéz történelmi időszakban, mindezt ételeken át felidézve. Szerettem olvasni, múltidéző, kedves könyv.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok.

M.O. Walsh: Fényed ki ne hunyjon

Egy kamasz fiú visszaemlékezése egy tragikus eseményre, egy lány megerőszakolására a baráti társaságából. A lány iránt nem csak barátságot, hanem szerelmet is érez. Ő is a gyanúsítottak között van. A könyv mégsem a nyomozásról szól, nem annak kiderítéséről, hogy ki lehetett a tettes, bár azért ez sem elhanyagolható történetszál, hanem a fiú szemszögéből olvashatunk a fiatalokról, a szülőkről, családokról, a szerelméről, a lányról és még sok minden másról. Nagyon szelíd, mélyreható könyv.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok.

Vancsó Éva (szerk.): Ajtók és átjárók

Ez a novellaválogatás kirándulás volt az általam kevésbé ismert fantasy birodalmába. 13 novella, mind más és más, a közös pont bennük, egy ajtó vagy átjáró, ami más világba, más időbe, más univerzumba vezethet át. A történetek nem mindennapiak voltak, főleg nekem, aki nem minden lényről tudta, hogy mi fán terem, de most már azt hiszem képbe kerültem.  Voltak kedvenceim, örülök, hogy kitérőt tettem ebbe a bámulatos világba.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok.

Leitner Olga: Púder nélkül

Második olvasásom Leitner Olgától, váltott ki belőlem mindenféle érzéseket, volt, ahol nem értettem egyet a szerzővel, és volt, ahol nagy fejbólintásokkal és vigyorokkal helyeseltem. Volt ahol tetszett, és volt, ahol nagyon nem. Mindenesetre kiváltotta belőlem, azt, hogy megfogalmazzam, miért is jó nőnek lenni. Mondjuk nem sikerült, de élveztem, hogy megpróbáltam. :)

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok.

Miegymás:

Most egy rendhagyó miegymás következik. Ismét egy újabb családtagomat kértem meg, hogy vendégeskedjen a Heti ez+az-ban. Ő a testvérem (az öcsém, Tomi), aki a múlt héten Indiában járt. Munkahelyi üzleti út volt, mindössze három napot töltöttek ott, nem vitték őket városnézésre, így csak  az útközben szerzett benyomásait osztotta meg velem, amit én tátott szájjal és borzongva hallgattam, majd megkértem, hogy írja le nekem..

"Ha egy mondatban kellene jellemeznem Indiát, azt mondanám, hogy - India az élet szaga! Ezzel elmondtam mindent, mivel annyira keményen tolja az arcodba az élet magát, hogy letaglózva nézel ki a fejedből, hogy se köpni se nyelni nem tudsz. Nincsenek sallangok, nem játssza meg senki magát vagy pózőrködik. Ha éppen rájött a szapora vagy a pisilhetnék valakire, hát mindennél természetesebb, hogy letolja azt amije van, ha van egyáltalán ruha, nadrág rajta és könnyít magán. Ennek persze következménye az, hogy átlengi a levegőt az ürülék állott, trópusi 40 fokos melegben pácolt bukéja. A reptérről kilépve Új Delhiben, hajnali két órakor megcsapott ez a különös illat, de sajnos nyilvánvaló volt, hogy nem keleti fűszerek egyvelege.

Pillanatkép a vonatablakból....

A közlekedésben is ugyanilyen természetesen viselkednek. Nem azt a kreszt használják mint mi. Mindegy hány sávos az út, ahol hely van és elfér az autó, a motoros, csak dudál egyet kettőt és már tolja is be magát a busz és a tonnás teherautómatuzsálem közé, hogy aztán pár centi maradjon két oldalon és már megy is tovább. Na persze az autóknak is kell nemi élet, érintkeznek ők is gyakran, tehát ritka az olyan autó amin ne lenne látható néhány karcolás, horpadás, hiányzó lökhárító, lámpa vagy éppen tükör. Ebben a kavalkádban viszont feltűnően nem látni egy ideges, sietve öklöt rázó sofőrt sem. Vigyáznak egymásra! Viszont ebben a katyvaszban közlekedni nem lehet túl gyorsan. A városi tempó 20-30 km/óra lehet. Kivéve a többsávos szakaszokat ahol aztán minden résztvevő begyorsul 80-90-re. Én persze imádkozom, hogy a zörgő, remegve járó, nem is tudom milyen gyártmányú tragacs meg tudjon állni majd a kereszteződésnél vagy a kanyarban, megmaradjon az összes kereke. Nincs az a KPM, ami átengedné a műszaki vizsgán ezeket a gépeket. Ezzel viszont nem törődik senki, elvégre még megy.

A taxizásaim alkalmával talán egy sofőr volt aki nem köpködött. De csak diszkréten, a kereszteződésnél résnyire nyitva az ajtót, kihajolva, a végén azért rásegítő krákogással zárva a folyamatot. A város utcáin, fal tövében, padkán vagy ahol éppen van egy sima felület, emberek alszanak, laknak, élnek. Két karó közé kifeszített nylon darab a tető. Mintha itthon látnék egy budapesti erdőrészen felhúzott hajléktalan várost, azzal a különbséggel, hogy itt fűtésre nem kell felkészülni, tehát elég a nylontető.

Töménytelen mennyiségű szemét mindenhol. Zacskók, flakonok, papírdarabok díszítik a patakpartokat és a partján álló fákat. Mintha csak egy karácsonyi díszletbe öltöztették volna őket. Ebben a koszban az utcákon rengeteg ember él. Nincstelenek, akiknek gyakran egy darab kendőjük van amit magukra tekerhetnek és ha tudtak szerezni, akkor egy papucs. Kalkutta (Kolkata) mintegy 18 millió lakossal bír. Sétálva az utcán a fehér bőrömmel, 186 cm magasságommal furcsa érzés volt, hogy megannyi sötétségben virító hófehér manószempár követ. Majd csak egy pár másodpercre megállva, mert a tömegben nem lehet rendesen haladni, máris egy 6 év körüli kisfiú ragadja meg a pólómat, karján egy 1 év körüli pucér gyerekkel, markát tartva néz rám olyan szemekkel amit még életemben nem láttam."

/Jövő héten folytatjuk./