"Saját magát mondja e negyedik kötetben is, amely ugyan szakácskönyvnek is tűnhetne a felületes olvasó számára, de mégsem az. Nem azért, mert a szerző már az első fejezetben leszögezi, utálja a recepteket, hanem azért, mert ez a kötet egy kedves vallomás emléke, melyeket gyerekkorunkban ettünk. Nádasdy Borbála könyveiben felelevenedik mindaz, amit előző három könyvéből megismertünk; a békebeli gyermekkor a dél dunántúli kúriában, a háború és az azt követő nyomorúság évei, az 1950-es évek megaláztatásai, a helykeresés egy olyan korban, amely nem tudott mit kezdeni a Nádasdyékhoz hasonló családokkal; aztán a disszidálás, az európai sikerek, a házasságok, a gyermeknevelés és az unokák látogatásai - mindez sajátos nézőpontból, az étkezéseken keresztül.
A grenadírmarstól az osztrigáig jutunk, és a disznóvágástól a csalánlevesig."
Könyvtári látogatás eredménye ez a könyv. Valami okból kifolyólag, mindig szétnézek a szakácskönyveknél. Én magam sem tudom, hogy miért, hiszen nem vagyok egy nagy konyhatündér. Egyszer-kétszer kipróbálok ezt-azt, de leginkább a megszokott ételeinket főzöm. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért szeretek szakácskönyveket böngészni, elképzelni, hogy de jó lenne ezt vagy azt megcsinálni, eltervezem, hogy majd kiírom a receptet, aztán az esetek nagy százalékában nem lesz semmi belőle. Ha azonban kipróbálok valamit és beválik, akkor jó eséllyel vonulhat be a gyakran készített ételeink közé.
Ilyen - szakácskönyvek előtt való nézelődés - alkalmával találtam Nádasdy Borbála könyvét, az Ízes életet. Belenéztem, és örömmel nyugtáztam, hogy ez nekem való könyv, mert nemcsak receptek vannak benne, hanem történet is. Sőt, igazából a történetbe vannak beleszőve a receptek, így ezekkel az ételekkel együtt megismerjük a szerző emlékeit is.
Egészen gyerekkorától kezdve, amikor még a lepsényi kúriában édesanyja volt a ház úrnője és szakács főzte az ételeket, konyhalányok segédletével. Nagyon érdekes volt belelátni az akkori arisztokrácia mindennapjaiba, gyerekek és a felnőttek életébe egyaránt.
Megtudtuk, hogyan éltek, hogyan mulattak, hogyan igazgatták a birtokot és a kúriát, hogyan bántak a munkásaikkal. Mindeközben disznóvágásról olvashattunk, a természet kincseiből főzőtt ételeket ismerhettünk meg. Volt amit ismertem már, de volt, ami új volt. Tudom például, hogy a gyermekláncfű zsenge, még nem virágzó hajtásából remek salátát lehet készíteni, de még sosem próbáltam, addig jutottam, hogy a kertben talált pitypang levelét megkóstoltam, nagyon keserű volt, és úgy döntöttem, hogy abból nem lesz saláta. Lehet, nem volt zsenge, lehet, hogy már elvirágzott.
Pedig nagyon jól hangzik a belőle készített tavaszi vitaminsaláta, amit Nádasdy Borbála gyermekkorában minden tavasszal menetrendszerűen szedett, majd a konyhában a konyhalányok elkészítették.
Nagyon tetszettek a gyerekkori történetei, a kenyérsütés szertartása, miszerint minden mozdulatnak megvolt az értelme, ritmusa, az, hogy nem pazaroltak el semmit, mindent feldolgoztak, hasznosítottak, tároltak, elraktak. Aztán jöttek az 50-es évek, a család meghurcoltatása, szétszakítása.
Majd következett a disszidálás, a család szétszakadása, egy új élet felépítése, mindez jó pár étellel és recepttel, országok, családi történések, de nekem a gyermekkor volt a kedvencem. Olyan volt, mint amikor egy sokat megélt asszony mesél az életéről. Néha szétszórt volt egy kicsit, sokat utalt az előző könyveire, de azokat nem olvastam, így időnként volt bennem egy kis hiányérzet. Ebben a könyvben felvetett egy témát, aztán lezárta azzal, hogy de ez ebbenbmeg ebben a könyvemben benne volt.
Ettől függetlenül én élvezettel olvastam a könyvet, mind az ételleírásokat, mind az élet nagy történéseit, egy utazás volt vissza az időben, félig-meddig gasztronómiai jellegű, és egy másik világba, az arisztokrácia világába is betekintést nyerhettem.
Nagyon egyszerű, ismerős ételek, bonyolult ételek és ismeretlen, egzotikus ételek jöttek velem szemben a könyvben, és igenis valamit biztos fogok belőle főzni. Ha mást nem, egy tejbegrízt. :D
8/10
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése