Bridgeford válságban van. A főutca félig elnéptelenedett, az üzletek bezárnak, a polgári büszkeség gondolatát ódivatúnak találják a munkából egyenesen hazaszáguldó ingázók. A kisváros mintha elcsüggedt volna.
Akad azonban egy dolog, ami összehozhatja a lakosokat: a zene. A bridgefordi városi kórusnak esélye lehet arra, hogy megnyerje a megyei kórusversenyt. Az énekesek kis csapatának azonban először új tagokat és egy egészen megújult hangzásvilágot kell találnia magának.
Ezen a ponton lép színre Tracey - született szólista, aki eltitkolt múltját rejtegeti; Bennett - hajdani templomi kóristafiú, aki értetlenül szemléli a modern világot; és Jazzy - aki a hangját útlevélnek tekinti, amelynek segítségével maga mögött hagyhatja a várost, és elindulhat a jövendőbeli hírnév és gazdagság felé. Sikerülhet-e beilleszkedniük az olyan régi, megbízható kórustagok közé, mint amilyen Annie? Megtanulhatnak-e közösen dolgozni, megmenthetik-e az énnekart, sőt, talán az egész közösséget is?
Igen, Igen, Igen!!! Ismét egy kedvenccé vált könyvet mutathatok be! Nagyon szeretem az ilyen nagyon angol, intelligens, kellemes, aktuális élethelyzeteket felvető történeteket, a kissé szarkasztikus humora pedig imádnivaló volt!
A bridgeporti kórus a történet kezdetén elveszíti a vezetőjét, pedig nagy megmérettetés előtt állnak, indulni szeretnének a megyei kórusversenyen. Igazából már nem is nagyon van kórus, szétesőfélben van a társaság, a kórusvezetőjük nélkül szinte csak megszokásból járnak oda, de mintha nem találnák a hangjukat. Elhatározzák, hogy új tagokra van szükségük.
Nagyon karizmatikus szereplőkkel találkoztam ebben a könyvben. Legelőször Traceyt ismerhettem meg, aki egyedül neveli éppen felnőtté vált fiát, dolgozik valahol, egy irodában, de ez nem képezi semmilyen fontos részét az életének. Érezhetően valami nincs teljesen rendben vele, titkai és problémái vannak, nem boldog és nem önmaga.
Aztán ott van Annie, a könyvtáros, aki már régi tag, mindig legelőször érkezik a próbákra, takarít, rendezkedik, teát főz, látszólag nagyon tevékeny, mindenkinek segít, de valójában nem tudott túllépni azon, hogy felnőtt lányai kirepültek otthonról, saját életet élnek. A férje egyre ritkábban jár haza a Londonban bérelt lakásból, amit addig csak nagy ritkán használt szükség esetén. Annie nem tudja, mihez kezdjen, még ő maga sincs tisztában vele, de szenvelgései közben önmagát, a saját útját keresi.
A kedvencem pedig Bennett, az unalmas, a semmit megjegyezni nem bíró, csak a munkába temetkező, elszürkült és éppen elhagyott családapa, aki valamikor kóristafiú volt a templomban, de most nem volt csak egy üres háza, egy ruhaállványa, és egy nagyon idegesítő volt felesége, aki magával vitte a már félig felnőtt gyerekeit is. Nem igazán Bennett-et idegesítette Sue, hanem engem.
A legnagyobb változáson Bennett ment át a történet során, egyszerűen imádnivaló volt, ahogyan rájön dolgokra, az unalmas, érdektelen emberből egy érdekes, vonzó, karizmatikus, érző szívű férfi válik, akire a szerelem is rátalál.
Lewis, a lányát egyedül nevelő apa és lánya Katie, aki a süteményeket süti a próbákra, Jazzy a fiatal lány, Bennett gyermekei, majd később a lézengő fiatalok is fontos elemei lesznek a történetnek, és szépen, ám meglehetősen lassan igazi kórus kerekedik a szerteszét kószáló, igazi érzelmeiket rejtegető emberekből.
Az egész könyvet átjárja a zene szeretete, az éneklés, aminek segítségével ki tud bontakozni a történet végére a szeretet, a bizalom, a ragaszkodás. A zene előcsalogatja a rejtőzködő lelkeket és szíveket, megvilágítja kinek-kinek a saját útját, összeboronál generációkat, családokat, embereket.
Ami pedig szintén nagyon fontos, Bridgeport is éledezik, már nemcsak egy széthulló, közönyös kisváros, hanem összetartó, egymást ismerő és kedvelő emberek csoportja, egy igazi közösség, akiknek már nem mindegy, hogy mi történik a főutcán...
Nagyon szeretetteli, megható, ugyanakkor vicces könyv volt, egyszerűen imádtam. És mint már írtam, természetesen a kedvenceim között a helye!!
A könyvet köszönöm a GABO Kiadónak!
10/10
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése