Meseválogatás

Vadadi Adrienn: Alma utca 22.

Vadadi Adrienn könyve csupa napfény és derű: az Alma utca 22-ben sok-sok gyerek lakik, akik együtt szerelnek tandemet, fociznak, beszélgetnek. Együtt nyomoznak Lajos kutya után, szelidítenek macskát és fagyiznak.

Misi, aki a negyediken lakik, nagyon jó megfigyelő, ráadásul élénk a fantáziája: az ő szemüvegén keresztül látjuk a ház lakóit, a vagány Marosi testvéreket, a kicsi, aranyos Pirost, a megközelíthetetlen Kamillát, a veszekedős Csúnya nénit és a barkácsolós Elek bácsit.

Nagyon kedves volt számomra ez a kis könyv, több emléket is felidézett bennem. A társasházi élményeimet, ahol már fiatal anyukaként történt velem a dolog, amikoris mondtam a játszótéren tébláboló gyerekeimnek, hogy most már menjünk fel (haza), hogy igyanak-egyenek valamit, ám amikor a lépcsőház ajtót kinyitottam, az én kettőmön kívül még hat másik gyerek masírozott utánunk felfelé, csendben, a világ legtermészetesebb módján a lépcsőn, egy kis evésre ivásra. Így hát mit volt mit tenni, megitattam őket málnaszörppel, kaptak egy-egy lekváros kenyeret, és miután az enyémeket lefektettem egy kis délutáni szunyókálásra, a többiek egy "csókolom" után lenyargaltak a lépcsőn, és még egy jó ideig hallottam a játszótéri vidám kiáltozásaikat. Éhesek, szomjasak már nem voltak...:D

Gyerekkoromból pedig azt, hogy nekünk az öccsémmel is volt egy Gazsi nénink, akit ijedtükben neveztünk el így, talán mert a kertjükből átlógó gyümölcsfát dézsmáltuk, amikor - azt hiszem - a tesóm elkiáltotta magát: Vigyázz, jön Gazsi néni!! Természetesen a férje volt Gazsi bácsi, de az adrenalinnal fűtött helyzetben ez jutott a kisöcsém eszébe, és ez a név aztán rajta is maradt. Legalábbis kettőnk között így neveztük. :)

Az Alma utca 22-ben is laknak nagyon édes, leleményes, találékony gyerekek, akiket Misi szemén keresztül ismerhetünk meg. Nagyon tetszett mindenki egytől-egyig, Misi családja, a bohókás nagyival és az egymással időnként vitatkozó szülőkkel, Elek bácsi és kutyája Lajos, különösen az, hogyan lett a kutya neve Lajos :D, és Lajos másik élete is szívet melengető volt. A Csúnya néni és a liften leadott uzsonna idézte fel bennem a fenti emlékeket, mosolyogtam rajta sokat. Kedves, aranyos, bájos könyv volt, az illusztrációk is kedvemre valók voltak.

10/10

Gáll Viktória Emese: A gazdi zenész

Minden gyerek szereti a mesét, az állatokat, és kíváncsi, ha hangszert lát: milyen a hangja, hogyan lehet megszólaltatni, miből készült, és egyáltalán mihez lehet kezdeni vele. Így volt ezzel valaha Gáll Viktória Emese is, aki a Ringató-mesék első kötetében a különböző muzsikusokat és kedvenc népi hangszereiket mutatja be kiskutyájának, Borsinak, tizenkét magával ragadó történettel.

A könyvhöz CD is tartozik, amelyen megszólalnak az egyes mesék hangszerei, ismert és kevésbé ismert népdalok csendülnek fel, melyek kottája a történetek végén megtalálható.

Sajnos én a CD-t nem hoztam magammal a könyvtárból, mert nem olvastam el figyelmesen a fülszöveget, hogy az is tartozik hozzá. Biztos érdekes és nagyszerű lett volna ezeket a hangszereket meghallgatni, de talán majd bepótolom.

A könyv viszont igen újszerű és érdekes megközelítése volt a hangszerek bemutatásának, egy kis tacskó fülein és napjain keresztül. Édes volt Borsi a kutyus, és nagyon tetszett, hogy ennyire érdeklődő és zeneszerető kis jószág, mindent hangszert meg akart ismerni, és szívesen járt a gazdival  a barátaihoz a közös zenélésekre, sőt egyszer még egy táncházban is részt vett. No nem a táncot ropta, de egy hegedűtokban meghúzódva csillogó szemmel figyelte a táncosokat, és hallgatta a már jól ismert zenéket. A könyv illusztrációi is éppen annyira finomak és harmonikusak voltak, mint a történet.

9/10

Berg Judit: Lengemesék/Ősz a nádtengeren

Ősszel a Nádtenger élete megváltozik. Vándormadarak ezrei éjszakáznak a csendesen hajladozó nádszálakon, mások hosszú téli álomra készülődnek. Lengevár lakóira, a zöldbőrű lengékre is sok feladat vár: be kell gyűjteniük a termést, hogy legyen mit enniük a télen, és elő kell készítenük a nagy fűzfa odvát, hogy menedéket adjon a fagyok idején.

Nem lett a kedvencem ez a könyv, de azért nem mondanám rossznak sem. Tetszettek a lengék, a történetek úgy általában, de az annyira mégsem, hogy mindig leselkedett rájuk valami baj. Hol a béka műlábtartóját vágja el valaki, hol a patkányok támadják meg őket, hol pedig a harácsok foglalták el a nagy fűzfát. Úgy látszik én jobban szeretem a békés, vicces meséket.:)

8/10

Dániel András: A könyv, amibe bement egy óriás

Aki már régen egy olyan könyvre vágyik, amelyikből megtudhatja, hogy mennyit reggeliznek az óriások, hogy mit kell tudni a favalán költészetről, hogy fekvőtámaszoznak-e a libák, hogy valóban léteznek-e emlékrablók, hogy mire jó egy tyúksámán, valamint, hogy mi különböztet meg egymástól 12 tökéletesen egyforma Piroska nénit, az most megtalálta, amit keresett!

Dániel András legújabb, szokványosnak aligha nevezhető könyve egy váratlanul felbukkanó, jóságos, féllábú óriás nyomát követve ad választ a fenti kérdésekre. Az olvasók, miközben részesei lesznek egy humorral és izgalmakkal teli képeskönyv születésének, sok mindent megtudhatnak barátságról, elfogadásról és a nagy szívű, mindent legyőző óriásokról, akik sajnos már csak az efféle könyvekben léteznek.

Vagy mégsem csak ott? Az Év Gyerekkönyve díjjal jutalmazott szerző kötetének főhőse sokban hasonlít egy valós személyrel. Ő Szabó Ozor János, Ozi, többszörös fekvenyomó- és szkandervilágbajnok, aki már kétszer elnyerte a Világ Legerősebb Fogyatékkal Élő Embere címet. Budakeszin él, egy kisfiú édesapja. Sorstársait edzi, versenyeket rendez nekik, hogy elhiggyék mindenkiben ott lakozik egy legyőzhetetlen óriás, még a legkisebbekben is.

Nálam most ez a könyv Dániel András Leg-legje. Tudom, már a kufliktól is odáig voltam, Smorc Angéla is tetszett, de ez a könyv, egyszerűen FANTASZTIKUS!!!  Annyira őrült az egész, annyira össze-vissza, de mégis annyira egyben van!! A szerző volt az illusztrátor is, nekem nagyon tetszenek Dániel András rajzai, a firkálásai is, a legjobb ötlet volt, hogy ő maga illusztrálta a könyvet, amibe bement egy óriás.

"Ez itt egy könyv. Bár ezt talán nem kell külön mondanom. Látszik rajta. Nem majonézes tubus, nem is kávédaráló vagy gumimatrac: könyv. Ahol most vagyunk, az a legeleje."

Ahogyan már abból is viccet csinál, hogyan rajzoljon falábat egy óriásnak, sőt, pár oldalon keresztül hagyja egy lábon kóricálni, igazán bátor és nagyszerű próbálkozás arra, hogy az olvasóknak, történetesen leginkább a gyerekeknek megmutassa, hogy nincs abban semmi különleges, hogy valakinek nincs meg egy lába. Egyszerűen rajzolunk neki egy falábat és kész! Őrületes volt, ahogyan bemutatta nekünk Ozit, a muszklivilágbajnokot, aki egymagában harminc zacskó kakaós tejet és kilencvenöt darab sóskiflit megeszik csupáncsak reggelire. :D Aztán jöttek a libák, hát azoktól kész voltam, majd a Pamela üggyel ezt is fokozni tudta!! A Piroska nénikkel, a favalán versekkel, sok-sok pontot feltett még nekem az I-re! :D

Régen nevettem már ennyit és szórakoztam ilyen jól, nagyon egyedülálló, nagyon őrült, nagyon szórakoztató könyv.

10/10

Bea