"Az InstaVers projekt a Facebookon indult 2014. április 11-én, azzal a céllal, hogy minél több emberhez juttasson el kortárs magyar verseket. Kezdetben verseket osztogattunk az utcán, középiskolákat látogattunk annak érdekében, hogy megtudjuk, ki mit gondol a kortárs magyar irodalomról, és hogyan lehetne közelebb hozni az olvasókat a könyvekhez. Azóta már több mint 8000 felhasználó követi az oldalt. Két saját szervezésű fesztivál, rendhagyó irodalomórák és nagy sajtóérdeklődés után pedig megjelent az InstaVers-könyv."
Amikor elkezdtem az InstaVers kötetet olvasni, az egész olyan idegen volt nekem, távol állt tőlem , nem is nagyon értettem a verseket, nem lopta be magát a szívembe. Pár vers után letettem, de aztán mégis mindig elővettem, újabb verseket olvastam belőle.
Olyan volt, mintha hívogatna, gyere ismerj meg bennünket, várunk rád, el akarjuk mondani, meg akarunk érinteni, fel akarunk rázni. Csak olvass! Így hát kiültem a kertbe és olvasgattam.
Ujjaim kibogoznád
ha eljuthatnék hozzád
és várnál kaviárral
suhogó zöld madárdal
lugasával
színezüst halat adnál
ott állnék asztalodnál
napfény és hajad méze
hullna a terítékre
végre
/Parti Nagy Lajos: Ujjaim kibogoznád/
Aztán egyszercsak nem tudom mitől változott meg minden, talán a szelíden sütő naptól, a habos felhőktől, a lágyan fújdogáló szellőtől, a halkan zizegő levelektől, az arra szálló pillangóktól, de azt éreztem, hogy a versek megragadtak, nem engednek, bekúsznak nem csak a fejembe, hanem átjárják minden porcikámat, a maguk nyelvén susognak bennem.
Én pedig csak hallgattam őket, amint a szavak először szétszóródtak, majd összeálltak egésszé, sorokká, versszakokká. Egyszerre voltam belül nagyon könnyű és nagyon nehéz. Felszabadított és megfájdította a szívem. Pedig csak a modern dolgokról, a jövőről, a múltról, érzésekről, szeretetről, szerelemről, gyerekkorról, magányosságról, elmúlásról, megbocsátásról, emlékezésről, fájdalomról szólnak. A múló időről éppúgy, mint az évszakokról, bűnbeesésről és megtisztulásról, Prágáról, a Tiszáról, egy templomkertről, könyvekről és az örökkévalóságról, minden olyasmiről, ami itt van nekünk, látjuk és sokszor nem vesszük észre.
Egy rakás könyvem ott maradt tenálad,
s az odaút, nos, az is elveszett.
Leltárt készítek, mi maradt utánad:
hézag a polcon Maupassant felett.
Mert mindennek van helye: neked, nekem.
Mert annyi minden múlik a könyveken.
Mert a könyveken annyi minden múlik:
egy szerelem, az utolsó randi,
/Pallag Zoltán: Annyi minden, részlet/
Most mindent észrevettem, a napok szürkeségét, a napok vidámságát, a levegővételt, a homloksimítást, öleléseket, a vasárnapot, és köszönöm, hogy ezeket észrevehettem. Köszönöm az InstaVerseknek, hogy megragadott, nem hagyta lerázni magát, meggyőzött, hogy az élet szépségeit észre kell venni, akkor kell észrevenni és élni benne, amikor van, és nem akkor, amikor már csak elmélázni lehet felette. Vannak emlékek, emberek, akiket már nem hozhatunk vissza, de megőrizhetjük őket, emlékezhetünk rájuk, amitől nem csak szomorúak lehetünk, hanem boldogok is.
Megkönnyeztettek ezek a versek és néhol megmosolyogtattak, meghatottak és elgondolkodtattak. Közel kerültek hozzám, baráttá, kedvessé váltak, és ezen én magam lepődtem meg a legjobban. Ezért a közelemben tartom őket, hogy bármikor meginvitálhassanak ismét maguk közé.
Tanulni kell. Tőlük tanultam nézni.
Várost és mezőt, záporvert tetőt,
felhőábrát, vésett kőtömböket,
szétgéppuskázott házfalak előtt
virágzó hársfát, lekaszált füvet.
Tanulni kell. Tőlük tanultam élni.
Történetük az én történetem.
Répát, nyers krumplit nem ettem,
fagyott földbe sem temettem -
örökségem mégis ostrom,
bombakráter, lótetem.
Tanulni kell. Tőlük tanultam írni.
Hogy továbbadjam, amit kaptak, adtak.
Verset a vershez, szót a kínhoz mérni,
és meghallani, amit elhallgattak.
Mert élnek ők, mert állnak az időben,
mert senki őket nem bánthatja többé,
a hangjuk is, az arcuk is időtlen.
Vannak és lesznek, örökkön örökké.
Amikor beleolvastam a könyvesboltban én is így voltam vele, ahogyan te az elején. Egyszerűen nem értettem, nem tudott megfogni. Ezek szerint mégis érdemes lenne adnom neki egy esélyt. :)
VálaszTörlésÉrdemes! Mert, amint nem akartam megérteni, és nem görcsöltem rajta, egyszercsak jött a varázslat! :)
TörlésSzerintem ha ezt így elmondanád egy általános vagy középiskolai osztálynak, azonnal rákapnának a versolvasásra. Aki meg még ezek után sem, azzal úgy sincs értelme foglalkozni. Szerintem.
VálaszTörlésU.i.: én is elolvasom ;)
Ó, köszönöm! Ha már egy ember elolvassa az ajánlásomra, akkor megérte. Márpedig egy biztosan el fogja, ugye? :D Csak szólj, hogy mikor nyomjam a kezedbe. :)
TörlésAz ajánlásodra - szerintem - nem csak egy ember foja elolvasni, vagy legalább is megkeresni valahol és beleolvasni. Gratulálok az ajánláshoz "ÜTŐS", vagy "ÖTÖS"!
VálaszTörlésLizamami, köszi. Nemcsak beleolvasni érdemes, mert akkor úgy járhat az ember, ahogyan először én, hanem végigolvasni, ízlelgetni, hagyni, hogy átjárjanak ezek a versek... :)
VálaszTörlés