Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk? Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni?
Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni - vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart ahol azelőtt, hogy megismerte Willt. A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nem tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is - hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja Lou reményeit azzal, hogy a jövőjét egészen új irányba tereli.
Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat.
Aki rendszeresen olvassa a blogunkat, talán már tudja, hogy szeretem Jojo Moyest. Sőt, a kedvenc íróim között tartom számon. Első olvasásom tőle az Akit elhagytál regénye volt, egyben ez volt a második könyves bejegyzés a blogon. (Az értékelésért KATT IDE!) Másodikként a Tiltott gyümölcsöt olvastam tőle, ez is tetszett, bár nem adtam neki 10 pontot, és az is jó, hogy nem ezt a könyvet olvastam tőle először. (A bejegyzésért KATT IDE!) Ezután a Páros, páratlan következett, ami szintén betalált nálam, nagyon megható, szeretnivaló történet volt. (A bejegyzésért KATT IDE!)
Aztán következett a LEG, a Mielőtt megismertelek szívszaggató, gyönyörű könyve. Erről írt értekelésemet ITT olvashatjátok, a Zsófiét pedig ITT.
Magától értetődő volt, hogy nagyon kíváncsi voltam a folytatásra, hogy mit tud nekünk mutatni Jojo Moyes Will után. A molyon nem olvastam el az értékeléseket, csak az első mondatokba pillantottam bele, mert nem szerettem volna spoilerbe futni, de a csillagozásokból láttam, hogy nem mindenkinek nyerte el maradéktalanul a tetszését.
Én nem vártam semmit, tudtam, hogy Will már nincs, sejtettem, hogy újabb nagy tragédia már nem jöhet, de úgy éreztem, hogy tudnom kell mi történt Louval, hogyan megy tovább az élete, hogyan építi fel magát a gyászából és betartja-e Willnek tett ígéreteit.
Minden kérdésemre választ kaptam és szerintem ez a könyv tökéletes volt. Hisz találkozhattam ismét Louisával, Jojo Moyes a rá jellemző fantasztikus stílusban mutatta be nekünk Lou hétköznapjait a repülőtér Négylevelű Lóhere nevű ír kocsmájában, közönyösségét, magányosságát, és már az elején egy meghökkentő balesettel indít, ami szomorú és vicces egyszerre.
A baleset következményeként visszakerülhettem Lou szüleinek házába, ahol remekül szórakoztam Lou édesanyja feltámadt nőiességén és lázadásán, a vicces nagypapán, és élveztem a társaságukat. Az ő életük is megváltozott, az emberek furcsa szemmel néznek rájuk, Louisa közreműködése miatt. Will szülei sem élnek már együtt, róluk is megtudhattam, hogyan dolgozták fel fiuk elvesztését.
Lou felépülése után visszatér Londonba, és éppen folytatni készül az addigi céltalan életét, amikor csengetnek, és a 16 éves Lily áll az ajtóban. És ettől kezdve teljesen új irányt vesz az élete. Nagyon tetszett nekem ez a fordulat, mert miért is ne történhetett volna meg? Felbukkan még Jake, Sam és a Továbblépők csoport tagjai, és én remekül szórakoztam, miközben sokat szomorkodtam Louval, de éreztem a történetben, az eseményekben az élet lüktetését, vidámságát. Lou minden erejével igyekezett távol tartani magától családtagokat, barátokat és szerelmet, szeretetet, de fiatalsága, és valamiféle kötelességtudat belesodorta az eseményekbe, és miközben még gyászolt, már gyógyult.
A gyászról, az elengedésről, ugyanakkor továbblépésről, a pillanatok megragadásáról és kihasználásáról, az élet értékéről, a családról, barátságról, a szeretetről szólt ez a történet.
A múltra emlékezni kell, szép emlékekre az embernek mindig szüksége van, de az élők szeretetből fakadó erejét sem szabad lebecsülni.
Nem hiányzott a könyvből sem a humor, sem a megindító pillanatok. Sikerült ezen a történeten is sokat nevetnem, meghatódnom, könnyeznem és reménykednem, a történet végével is teljesen elégedett vagyok.
A könyvet köszönöm a Cartaphilus Könyvkiadónak!
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése