Heti ez+az

Ezekről a könyvekről írtunk a héten:

Molnár T. Eszter: Stand up! /Egy majdnem normális család/

Egy édesanyát elvesztett családról szól, akik sok év után még most kezdenek kilábalni a tragédiából. Kamasz gyerekek, egyedülálló, helyét nem találó édesapa, és egy kicsit túlbuzgó nagynéni. Virág, a 15 éves középső gyerek, a kamaszkor minden nehézségén keresztülmegy, mint kiközösítés, szerelem. A könyv nagyon szórakoztató, üde és fiatalos volt. 

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Bálint György: Emlékfoszlányok

Bálint György jó és kevésbé jó emlékeit osztja meg velünk. Nagyon léleksimogató, emlékező történetek voltak ezek, régi korokat idézett, örülök, hogy olvashattam.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Nádasi-Ozsvár Andrea: Bosszantöpp és más furcsaságok, avagy Rebimesék félősöknek és bátraknak

Kedves, bájos könyv, több mesével. Mai élethelyzeteket szőtt mesébe az írónő, a rendrakás problémáját, amikor Apuka sokat ül a számítógép előtt, vagy éppen az elveszett fél pár zoknik esetét. Rebekán a kisiskolás kislányon kívül Varázsvilág lakóit ismerhetjük meg a történetekből, mint például Bosszantöppöt, aki mindenkit felbosszant, Csíkoshátú Bőröndös Sompolykát, akinek hobbija az utazás és a bajbajutottak megsegítése vagy éppen a nagyon céltudatos Zebulont, a zámpírzoknit. 

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Collen Oakley: Nem hagylak egyedül

A könyv megható, megrázó történet a fiatal nőről, Daisyről, akinek Rengeteg Rákja van. Jó stílusban megírt, keserédes könyv. Hogyan lehet feldolgozni, hogyan lehet elfogadni a borzalmat, ami történik vele. Férjére és rá milyen hatással van, kiből mit vált ki. Megviselt ez a könyv, de nem bánom, hogy elolvastam.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről

Nagyon érdekes, eredeti, helyenként meglehetősen szürreális történet, képzelt barátokról, igazi barátnőről, családról, a világról. Az eseményeket Balambér, Dettike képzelt barátjának tolmácsolásában olvashatjuk.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Szombaton, azaz tegnap pedig nyereményjátékunk következő fordulóját olvashattátok, amelyben most az Athenaeum Kiadó könyveiért lehet játszani.

Miegymás:

Zsófi ígéretéhez híven most a bécsi Práter-beli látogatásunkról hoztunk képes és írásos beszámolót. Lehet, hogy kicsit hosszú lesz. :)

A Práterrel a kapcsolatunk érdekesen indult. Apával egy szombat este kiruccantunk Bécsbe, csak sétáltunk a Duna csatorna partján és Bécs mozgalmas éjszakai életében gyönyörködtünk. Aztán autóba ültünk és csak úgy mentünk, közben bámészkodtunk, legfőképpen én, mert Apa vezetett, és akkor még nem volt olyan rutinos bécsi sofőr, mint most. Este  volt már, sötét, és akkor megláttam a bécsi Práter kivilágított óriáskerekét. Gyönyörű volt, és bár már akkor 2-3 éve volt, hogy ideköltöztünk, valahogy még sosem jutott eszünkbe, hogy oda elmenjünk. 

Ám azon az estén megkerestük, és ami a Práterban fogadott, az a hatalmas nyüzsgő, sokszínű embertömeg, a mindenféle illatok keveredése, a vattacukortól a bécsi szeletig, a rengeteg, nagyon színes, nagyon nagy körhinta, hullámvasút, elvarázsolt kastély, szellemkastély, célbadobó, a mindenhonnan áradó vidámparki zene teljesen felülmúlta várakozásunkat. Mivel csak ketten voltunk, azon az estén csak bámészkodtunk, de megfogadtuk, hogy majd a gyerekekkel is visszatérünk ide. Végülis csak jó egyórányira van tőlünk.

Tavaly azt hiszem szeptemberben voltunk, más volt az élmény, nem volt embertömeg, viszont nem is kellett attól félni, hogy elveszítjük egymást, nyugodtan bámészkodhattunk és megtanácsozhattuk, hogy mibe ülünk be.

Így az idei, csütörtöki alkalomra Zsófi már kész tervet készített, hogy hová kell mindenképpen közösen, családilag bemennünk, mert tavaly több helyet csak ők próbáltak ki. Egy helyre, a Jurassic Parkba Apa is bement, de olyan hátborzongató dinóhangokat nyomattak a hangszórók, hogy Titusznak esze ágában sem volt bemenni. Így hát mi ketten akkor kint maradtunk. 

Most viszont mi is részt vettünk a kalandban. Erről csak egy távolabbi képet sikerült csinálnom, mert Zsófi sürgetett, hogy menjek már. Viszont a pénztáros egy kutya volt! :D

Talán azért, mert már részletesen elmondattuk magunknak, hogy mi lesz bent, annyira nem ijedtem meg semmitől, de azért hátborzongató volt itt-ott. Egy liftbe kellett beszállnunk, ami percekig csak rázkódott velünk elég durván, szóval elismerem elsőre biztos ijesztő lehetett, sötét volt és iszonyú hangok kísérték a lift működését. Mikor kiszálltunk, dinóüvöltésekkel kísérve sötét folyosókon kanyargóztunk, és bár mondták, hogy most nem fog üvölteni sehonnan orvul rám dínó, kikértem magamnak, hogy én megyek leghátul. Beszálltunk egy buszfélébe, ami tulajdonképpen egy sötét terem volt, benne ülésekkel. Zsófi és Bence már tudták, hogy itt is ránk fog majd egyszer egy hatalmas dinó ordítani az egyik oldalon, csak azt nem tudták hirtelen, hogy melyiken. Még jó, hogy magunkban voltunk, mert mint a hülyék szaladgáltunk egyik oldalról a másikra, hogy hová üljünk, aszerint, hogy melyik oldalra jósolták Zsófiék az ijesztgetést, persze nem a dinoszaurusz mellett akartunk ülni.  Végül sikerült leülnünk, elindult a busz, mindenféle hangok, rázkódás, és akkor hátranézett ránk a sofőr, aki egy iszonyú ronda, villogó szemű rémbábu volt, de akkor már ordított is az egyik oldalon egy hatalmas dinoszaurusz egy jó ideig. Végülis így nem ijedtem meg annyira, mert már tudtam róla és a távolabbi oldalra sikerült leülnünk. :D

Mikor dinó elment, sofőr nem mozdult, rázkódás abbamaradt, Apa felpattant, hogy akkor menjünk tovább. Indultunk utána mindannyian. Valahol a sarokban, a sötétségben volt egy ajtó, de már nem emlékeztek, mikor lehet kimenni. Ekkor Zsófi azt kiabálta, hogy üljünk vissza, mert még rázkódni fogunk. Na erre, mindenki visszarohant az ülésekbe és ott lapultunk, mint valami fostos nyuszik. Aztán nem történt semmi, így hát csak felálltunk és továbbmentünk.

Röhögni magunkon ekkor még nem volt időnk, mert egy kötélhídon kellett  átmennünk a dinoszauruszok földje felett, ahol lenézve mindenféle, fajta dinót megcsodálhattunk.  Volt még ez-az, aztán az utolsó megpróbáltatás ismét egy lift volt, ahol megint felbukkan majd egy hatalmas dinó. 

Itt megint volt szaladgálás egyik oldalról a másikra: Ide, nem ide, nem azon az oldalon lesz. Megjegyzem, nem voltak élők a dinoszauruszok, de mi azért bepánikoltattunk magunkat. Addig szaladgáltunk a liftben, míg az elindult, én stabilan megvetettem a lábam az egyik oldalon, kapaszkodtam a korlátba, amikor a hátam mögött felbukkant a vadállat. Talán a közelség tehette, de annyira nem ijedtem meg. Nagy bátran néztem a szájába. :)

A végén még zöttyent egy irtózatosat a lift, mintha le akarna szakadni, aztán kinyílt az ajtó, megpróbáltatásaink véget értek. Mire kikászálódtam, a többiek már kint voltak a barlangból, és rajtam röhögtek, mert volt még valami csúszós-gurulós rész, amikor arról megkönnyebbülten leléptem, akkor meg besüppedtem valami szivacsos akármibe, akár dinókakit is imitálhatott.

Megkönnyebbülésként a szomszédos standon a fiúk célba dobtak. Alul három, rajta kettő, azon egy konzervdoboz építményt kellett volna ledobniuk, három labdát kaptak hozzá. Már tavaly sem sikerült, de Titi az örök reménykedő (és csőbe húzható) ismét szerette volna megpróbálni. Most viszont megfejtettem a konzervdobozok titkát!! Ugyanis az egyik alsó elkezdett dőlni, majd visszaállt a helyére, mintha mágneses lenne az alja, vagy valami ilyesmi. :)

Nagyon sok helyen csak a szánkat tátottuk, mert nem volt bátorságunk a hatalmas körhintába sem beleülni, sem pedig a fejjel lefelé is menő hullámvasútba, sem pedig az átfordítós extrémekbe.

Bementünk még két elvarázsolt kastélyba, ahol mindenféle érdekes, vicces, dolgok voltak, kötélhágcsón másztunk, , ferde szobán mentünk keresztül, totál szédülést váltott ki mindenkiből, át kellett préselődnünk két akármi között, tükörlabirintusban nem nekimenni a tükröknek. Amikor kiléptünk az egyik elvarázsolt kastélyból, azon az útszakaszon éppen egy filmforgatás zajlott, két szürke egyening-félét viselő pasasnak szóltak, hogy indulhatnak, és ők beszélgetve mentek a kamera felé. Na ekkor léptünk mi ki a kastélyból, éppen ide. Miután kitessékeltek bennünket a forgatási területről, a szürkeingesek újraindulhattak. Bencével nagyon foglalkoztatott bennünket a dolog, és elvitázgattunk azon, hogy reklámfilmet forgattak-e, vagy valami filmrészletet. Mindenesetre a Práter valóban tökéletes hely akár egy Stephen King féle-film forgatásához is.

A végén egy kis hagyományos dodzsem sem maradhatott el, és máris kinéztük magunknak, hogy mire fogunk gyűjteni a következő alkalomra. 

MIndenképpen felülünk az óriáskerékre, bemegyünk Madame Tussaud panoptikumába, és csináltatunk 1900-as évekbeli családi képet, korhű ruhákban.  Talán, de csak talán, beülünk valami bátrabbaknak való hullámvasútba.

Az Olympia Looping a világ legnagyobb hordozható hullámvasútja augusztustól van a Práterban, az öt hurkot képező, karikákon átszáguldó vagonokat még nézni is félelmetes volt.

Gyönyörű képeslapokat is vettem, és egy ajándékboltba is betévedtünk, ahol jó pár dolgot kinéztünk magunknak. Pl. azokat a cuki körhintákat. A felső polcon nagyobbak, és szebbek vannak, de ezen a képen itthon vettük észre, hogy a tábla figyelmeztet, hogy ne piszkáljunk a játékokhoz, és ez annyira jellemző ránk. A táblát nem láttuk és ott éppen Zsófi piszkál. :D

És még egy pár kép, mert nem tudtam őket kihagyni:

/Bea/

Legyen szép jövő hetetek!