"Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli.
Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova..."
A kuflikkal a Szerintem mindenki legyen kufli! című kötetben találkoztam először, és rajongójukká váltam. Így nagyon örültem, hogy további kalandjaiknak is részese lehetek.
Egy kupac kufli
Ebben a kötetben megtudtam, hogyan kerültek a kuflik az Elhagyatott rétre, hogyan nézték ki maguknak a kupacot állandó lakóhelynek, és hogyan készítették el a kuflilyukakat, mert egy zsebásó azért mindig van a kufliknál. Lehet, hogy a zsebük üres és összes élelmük egy nagy szem krumpli, de a zsebásó az nélkülözhetetlen eleme a kufliéletnek. Miután megásták a kufliüregeket, részletes kiképzést kaphattunk az ajtóknak szánt falevelek kiválasztási szempontjairól. Sőt, a kaktuszbanánbokor létezéséről is tudomást szereztem, ami egyszerűen fantasztikus!
A könyv másik története a Sose együnk gombát reggelire című vicces kis írás, amelyben Pofánka elindult élelmet keresni, és beleharapott - annak minden figyelmeztetése ellenére - egy szép színes kalapú varázsgombába.
És bizony mókus alakú léggömbbé változott! Azt hiszem ezt a gombát sokan kipróbálnánk, hogy repkedhessünk egy kicsit a levegőben. Végülis Pofánka léggömbbé válása sem volt haszontalan, mert igen szükséges dolgokat fedezett fel a levegőből szemlélve, az összes kufli nagy örömére.
A kuflik és a nagy eső
A hét kufli, Zödön, Bélabá, Hilda, Titusz, Valér, Pofánka és Fityirc nagy elégedettséggel éldegélnek az elhagyott réten lévő kuflikupacban, heverésznek, bukfenceznek és élvezik a kufliélet örömeit, amikor hatalmas eső szakad rájuk. Akkora, hogy először a rétet árasztja el, majd a kuflilyukakat is, amik használhatatlanná válnak. A kupac tetején várják, hogy elálljon az eső, de az nem hogy elállna, hanem csak esik és esik. A vízben talált mindenféle eszközzel menekülőre fogják a dolgot, ám útközben egy vízipatkány elárulja, hogy nagyon egyszerű a megoldás, nem kell világgá menni, csak el kell tüntetni ezt a sok vizet. :)
A kuflik természetesen cselekednek, mert ha kell azt azért nagyon tudnak, és hamarosan ismét a réten fekdécselhetnek.
Az igazi fák sosem horkolnak című történetben a Bújócskázás Világnapja alkalmából a kuflik bújócskáznak. Erről nem is árulok el többet, csak annyit, hogy nagyon leleményesen tudnak elrejtőzni.
Jó éjszakát, kuflik!
Két kufli álomtalanul üldögél az éjszaka közepén a kupac tetején. Az jutott eszükbe, ha lekapcsolnák a teliholdat, akkor bizonyosan tudnának aludni. A varázsgombától elkérik a létráját, hogy felmászhassanak a holdra. Előkerül a létra, majd egy papírsárkány és az összes kufli. Aztán meg észrevettek egy nyulat a holdon. Eléggé álomszerű történetnek hangzik, de higgyétek el, csak egy egyszerű kuflimese.
A nagy felfordulásban pedig egy szó szerinti felfordulásról olvashatunk, amikor feje tetejére áll a világ. És bár a kuflik szeretik a kalandokat, ez még nekik is sok. Összegyűjtik a rétlakókat, hogy közös erővel visszafordíthassák a világot. Aztán tovább járnak fejjel lefelé. :D
Én mondom, a kuflik nem teljesen százasak!! :D De imádnivalóak. Meg valamennyi rétlakó, kedvenceim a varázsgombák és a mindenféle bokrok és fák, pl. a pipafa, a bogárboróka és a már fentebb említett kaktuszbanánbokor. Nagyon tetszetős az életmódjuk, a heverészés, a lustálkodás nekem is menne egész nap egy kupac tetején. Még a vadsóskát és a vadrépát is megenném, de a vadmarcipánfának mindenképpen egész napos vendége lennék.
Szerintem mindenki legyen kufli! :D
A kuflikat, akarom mondani a könyveket köszönöm a Pagony Kiadónak!
10/10
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése