Kőrösi Zoltán: Ami a szívedet brummja

Medversek

Kőrösi Zoltán medverseinek medvéi akár gyerekek is lehetnének, ahogy minden gyerek egy kicsit medvebocs is. Hol kicsit rendetlenek, hol kicsit lusták, de mindig nagyon szerethetőek. Pláne, ha Nagy Eszter rajzait is látjuk a bukfencező, tortát evő, huncut kis bocsok mellett. És közben az is kiderül, hogy mi az Ami a szívedet brummja.

Én magam is bizonyíthatom, hogy mennyire szerethetőek a macik. Úgy tíz évvel ezelőtt egy szép napon egyszercsak elkezdtek a macik hozzám költözni. Először csak egy aranyos medvebocs piros pulcsiban. Másnap egy komoly medveúr csokornyakkendővel, harmadnap egy megfáradt nagyanyó viseltes ruhában.  És egyre csak jöttek és jöttek. Jött egy tiroli fickó, egy zenélő orosz muzsik, egy focimezben csintalankodó tinédzser, cumizó medvebocs, vászonruhát viselő gazdasszony a férjurával, gyönyörű medvelány, hatalmas pillákkal, kötött pulcsis jegesmaci, koalamaci és még sorolhatnám napestig.  Egész szép kis kompánia gyűlt össze és még mind megvannak, imádom őket.

Elég csintalanok amúgy, mert velük mindig történik valami. Amikor Bence kicsi volt, egy kis koala volt a kedvence, mindenhová magával vitte, de a kis koala nem becsülte ezt meg, igazi kalandvágyó volt, és egyszer nem jött velünk haza. Bence szomorkodott utána sokáig, már két hét is eltelt, amikor sétáltunk a városban (akkoriban egy kisvárosban laktunk, ahol szinte mindenki mindenkit ismer) és a szokott helyen áruló zöldséges néni megszólított bennünket, hogy nem mi hagytuk-e el ezt a kutyust, már elég régen találta, de azóta nem jártunk erre. Ingattam a fejem, amikor megpillantottam a kezében a koalamacinkat. Volt nagy öröm és boldogság. A kutyus-koala ismét Bence állandó társául szegődött.

Egy másik kalandvágyó maci pedig igen kínos helyzetbe hozott egyszer nagyon régen. Egyik reggel munkába siettem, csak felkaptam az ágyon heverő táskámat és már rohantam is a buszmegállóba. Észrevettem, hogy egy kisgyerek nézeget, valamit magyaráz az anyukájának rám mutogatva, de már jött is a busz, felszálltam. Csuklós busz volt, hely sehol, ezért a forgó résznél megálltam.  Itt meg azt vettem észre, hogy egy fiú mosolyogva pislantgat rám. Hízelgett a hiúságomnak, de egyre furcsábban vigyorgott és többször is a táskámra nézegetett, majd nem bírta tovább és megjegyezte: - Aranyos a macid. Lenéztem a táskámra, és a tépőzárján ott kapaszkodott, lógott egy jó nagy férfitenyérnyi piros maci. Nem tudom melyikünk volt pirosabb, a maci vagy én. De a huncut sejthetett valamit, mert miután végül elnevettem magam, egy hosszú barátság lett a csintalankodásából. :D

Tudnék még macikról mesélni, de itt az ideje, hogy Kőrösi Zoltán medverseiről is szóljak pár szót. Nagyon jó ismerője lehetett a szerző is a maciknak, sőt biztos vagyok benne, hogy neki is voltak medvebarátai. Hogyan is tudott volna enélkül ilyen kedves, bájos, sokszínű macikölteményeket írni. 

Ő is tudta, hogy a medvék igen furfangos, csintalan, ámde gondolkodó lények, akik imádnak brummogni és nagyra értékelik a barátságot. Ha eddig még nem tudtuk volna, akkor most már tudjuk, hogy a medve mindig segít, ha szükség van rá. Szeretnek nevetni, mert nevetni jó. A medvefoci sem akármilyen játék,  azt pedig csak kevesen tudhatják milyen lehet a medvesárkány. 

Medvetakarításról is olvashatunk és rendetlen zoknikról, no meg mihaszna mackónadrágokról. Megtudhajtuk, hogy a medvék nem csak az embereket szeretik, hanem a kutyákat is, szeretnek kártyázni, fogócskázni és tornázni. A cípő befűzése már bonyolultabb dolog, fára mászni és focizni pedig zokniban sokkal élvezetesebb.

Egyes medvék, mint néhány kisgyerek, félnek a sötétben. De csak egy picit éppen, és azt is tudják, hogy ha nem moccannak nem lesz senkinek semmi baja. És bizony sajnos medveszipákolás, medvekönny is előfordul néha, mert a medvék is szoktak pityeregni. Szeretik a hasukat, imádják a palacsintát és tortát. Abból is a málnalekvárosat. 

Nagyon sok mindent megtudhatunk Kőrösi Zoltántól a medvékről, minden bizonnyal most is jó pár macival múlatja az időt, és írja róluk az égi verseket.

Az illusztrációk is nagyon tetszettek, éppen olyan szemet gyönyörködtetőek voltak, mint amilyen kedvesek a fülnek a medversek. Remekül visszaadták a medvék kecsességét és bumfordiságát, mozgékonyságát és lustaságát, mert ahhoz kétség sem férhet, mint ahogyan képek is mutatják, hogy igen-igen mozgékony jószágok ezek a szőrös kis labdafejűek. Már amikor nem alszanak és fekdécselnek málnát szopogatva.:)

A könyvet köszönöm a Manó Könyvek Kiadónak!

10/10

Bea