Jennifer Worth: Hívják a bábát

A londoni kikötőnegyed, a Docklands élete meglehetősen kemény volt az 1950-es években. Jennifer Worth, amikor huszonkét éves korában körzeti bába lett, egyik napról a másikra a Cable Street bordélyai, a bombatölcsérekben metilalkoholt ivók világában találta magát. A gyerekek nyomorúságos körülmények közt jöttek erre a nyomorúságos világra, gyakran még folyó víz sem volt a lakásokban.

Jennifer Worth könyvéből megismerhetjük a hatalmas londoni kikötő romantikus szépségét, a poloskától hemzsegő bérházakat, a betegségtől való rettegést csakúgy, mint a közösség összetartását, és a több mint tízgyermekes asszonyok hihetetlen tűrőképességét. A humort sem nélkülöző, hol felkavaró, hol megható írás egy azóta eltűnt világot kelt életre. 

Gyönyörűséges történet volt, vagyis inkább történetek láncolata. Nem egybefüggő regényfolyam, hanem a fejezetek különböző eseteket mesélnek el, epizódokat Jennifer Worth szülésznő és a Nonnatus-rendház életéből. Részesei lehetünk a rendházbeli nővérek hétköznapjainak és ünnepnapjainak, megismerhettük életüket, munkájukat, egymással való kapcsolatukat. Az apácák segítettek az elesetteken, betegeket ápoltak, és szüléseknél segédkeztek. A fiatal, elhivatott lányok pedig a rendházba költözve kitanulhatták a bábáskodást, az apácák segítő, szerető felügyelete alatt. 

Így került a rendházba Jennifer is és mesél nekünk az 50-es évek Angliájáról, London háború utáni lábadozásáról, társadalmáról, elmaradottságáról és fejlődéséről. Mert hatalmas szegénység volt a háború pusztítása miatt, a gyerekek a bombatölcsérekben játszottak, és ugyanitt intézték üzleti ügyeiket a prostituáltak, azok a szegény fiatal lányok, akik önszántukból vagy megtévesztéssel, de bekerültek London bordélyházaiba, és csak nagyon keveseknek sikerült kitörni onnan. 

Az egyes fejezetek szereplőinek történetein keresztül nagyon sok mindenről olvashattunk. Nagyon érdekes és megható történetek követték egymást, valamilyen módon azért mindig kapcsolódtak egymáshoz. Jenniferrel tarthattunk a terhesgondozásra, megismerhettük a gyermeket váró anyákat, családi helyzetüket, és úgy egyáltalán a nők iszonyatosan nehéz helyzetét. A fogamzásgátlás hiánya következtében nem volt ritka a 10 gyermek egy családban, a férfiak élete - ha szerencsések voltak - szinte a munkából állt, az asszonyoké szintén, mert nem kis feladat volt ennyi gyermeket ellátni. 

Sok szülést izgulhatunk végig Jenniferrel, és szörnyülködhetünk az akkori körülményeken. A nők legtöbbször otthon szültek, csak akkor mentek kórházba, ha valami probléma merült fel, egy farfekvéses csecsemőt még nem feltétlenül tekintettek problémának.  Megható volt  ezeknek a gyermekeknek a megszületését végigkísérni,  látni azt, hogy hiába volt már sok gyermek a családban, örültek az újabb babának és szeretettel fogadták.

Tetszett, hogy Jennifer nem csak a születésekről, betegápolásról számolt be, hanem az akkori fiatalok életéről, szórakozási és öltözködési szokásairól is sokat olvashattam. Az apácákat is bemutattta nekünk, igazán kedves, szeretetreméltó szereplőkkel találkoztam, mind a kolostorban, mint a londoni szegénynegyedekben. 

Megrázó egyéni sorsok, keserves és boldog hétköznapok, szegénység és szeretet, áldozatkészség és kitartás, sok kisbaba, kerékpárral közlekedő bábák, jóságos apácák, szomorúság és vidámság. Jó stílusban megírt, humorral, szeretettel átszőtt egymásba kapcsolódó történetek, hős asszonyokról,  egy bába tolmácsolásában. Imádtam ezt a könyvet, új kedvencet avattam.:)

10/10

Bea