Heti ez+az

Ezekről a könyvekről írtunk a héten:

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Az olvasók között eléggé megosztó ez a könyv. Vannak, akiknek nagyon nem tetszik, és vannak, akiknek igen. Én az utóbbiak táborát gyarapítom, nagyon magával ragadott a történet, pedig sötét, baljós, félelmetes volt. A könyvhöz kapcsolódóan egy vicces félreolvasás is történt a családban Anyukám részéről, aki következetesen többször is Maradok a dobozban-t olvasott. :D Nos, a madarak biztos, hogy maradtak a dobozban, a könyvet pedig csak ajánlani tudom. Hogy eldönthessétek, melyik táborba tartoztok. :) 

Az eredeti bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok.

Tim Boltz, Jule Gölsdorf: Folyó ügyek

Mondjuk ki bátran, ez a könyv a pisilésről szól. :) Nem beszélünk erről egymás között, ha találkozunk rég nem látott ismerőseinkkel az utcán, és ez így is van jól. De azért nem is szégyellnivaló dolog, hiszen ezt minden ember naponta többször is csinálja. A könyvből pedig  sok érdekes dolgot megtudhatunk még erről a nagyon fontos emberi szükségletről, hol viccesen, hol tudományosabban. A hét elírása is ehhez a könyvhöz kapcsolódik, mert szerepelt a könyvben, hogy 1 kilométernyi wc papírt használunk el életünk során, és Zsófi szóvá is tette, hogy ezt ő kevesli. A moly.hu-n kedves molytársak pedig ki is számolták, hogy az tényleg lehetetlenül kevés. Mi utánanéztünk, és kiderült, hogy ez egy évi wc papír mennyiségként szerepel a könyvben. Így mindnyájan megnyugodhattunk, de legfőképpen Zsófi. :)

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok.

Kordos Szabolcs: Turista from Hungary
Ez egy nagyon szórakoztató és meghökkentő könyv volt a magyar turisták szokásairól. Az idegenvezetők kalandos, ámde nehéz életéről, és a turistautak minden szépségéről, nehézségéről, furfangjairól és érdekességeiről. Többször is hangos felolvasást tartottam a családnak, és ajánlottam is nekik elolvasásra. :) A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok.

Chris Carter: Kivégzés

Egy letehetetlen krimi, amit Zsófi egynapos jelzővel illetett. Ezt dicséretnek szánta, és az is igaz, hogy aznap nem láttam, levonult a kertbe és fel sem jött, míg el nem olvasta. Én annyira még mindig nem vagyok krimirajongó, de miután elolvastam Zsófi értékelését, feltettem pár kérdést a történetre vonatkozóan, ám galád módon nem árult el semmit, így azt hiszem valamikor én is elvonulok egy napra a kertbe.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok.

Faludy György (szerk.) Japán költészet

Véletlenül talált kincs a könyvtárban. Tanka és haiku, népszerű versformák a japán költészetben, egészen évszázadokra visszanyúlóan. Japán az egyetlen ország, ahol a nagyon-nagyon múlt költőinek művei nagyrészt fennmaradtak. Ez a császároknak köszönhető, akik időnként antológiákat állítottak össze, hogy a szép verseket megőrizzék. És milyen jól tették! Gyönyörű, vidám, szomorú, pajzán versek, fantasztikus japán fametszet-illusztrációkkal.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok.

Miegymás:

Mikor a miegymás részhez érek, mindig az jut eszembe, hogy tulajdonképpen nem is történt semmi a héten, miről is írjak. Ez most is így van. :)

Azt azonban elmondhatom, hogy a nagyszülőknél nyaralókat hazahoztuk, egy nap alatt Apa levezetett 1000 kilométert, ami nagyon fárasztó és nagy dolog, és ha lenne rutinom, és nem lennék besz@ri, akkor igazán segíthetnék neki a vezetésben. Akkor kiabálhatnék én is a tutyimutyi vezetőknek, akik előttünk totyognak a pályán a belső sávban, mikor a külső is üres, az agresszívoknak, akik ránk dudálnak, hogy húzódjunk le a belső sávból előlük, mert haladnának, kérhetném, hogy masszírozza meg a nyakam, mert elzsibbadt vezetés közben, hogy bontsa ki a szendvicsemet, mert megenném, és bontsa ki az energiaitalomat. Kérhetném, hogy keressen nekem rágót, és nagyon alaposan törölgesse meg a napszemüvegemet, amit többször alaposan megnézegetnék, majd a sokadik törlés után végre azt mondanám, hogy tökéletes és megajándékoznám egy mosollyal, esetleg csücsörítenék, hogy puszit kérek. Persze neki kellene odahajolnia, mert én vezetek. De mivel, mint már mondtam, hogy kissé bátortalan vagyok, ezért mindezeket én csinálom, én csitítgatom, hogy ne idegeskedjen, biztos azért megy előttünk lassan az az autó, mert olyan tapasztalatlan vezető, mint én vagyok, vagy hagyja, hogy megelőzzön bennünket az agresszív és ne vágjon felé pofákat, és ne mutogassa az ujjait, persze szívesen megmasszírozom a nyakát, legfeljebb néha belecsípek, hogy el ne aludjon, szívesen adom a szendvicseket, hiszen én készítettem őket, és szívesen itatom, rágatom és törölgetem a napszemüvegét és adok puszit is. :)

Hazafelé arról beszélgettünk, hogy Tituszt, legkisebb lévén eléggé elkényeztetik a nagyszülők, ilyenkor még neki is döcögős egy kicsit visszaszokni a kiskirályságból az itthoni legkisebb tesó szerepbe, de azért nincs itthon sem rossz dolga. 

Erről pedig eszünkbe jutott egy 2-3 évvel ezelőtti történet. Nagyszülők nálunk töltöttek pár napot, valamelyik szomszédos faluban falunap címszóval árusok lepték el a falucska főterét. Mama és Papa autóba pattantak Titusszal, hogy megnézik eme rendezvényt.  Nem olyan sokáig voltak, gyanítom ennyi időbe telt, amíg megvették Titusznak a hőn áhított lebegő, azaz héliumos lufit.  Scooby Doo-hoz hasonlatos volt, és boldogan sétáltatta Titusz és Mama a kertben, közben nagy beszélgetésben voltak, amikor senki sem tudja utólag már rekonstruálni, hogyan történhetett, a lufi husssss elszabadult Titusz kezéből és szállni kezdett felfelé.

Titusz éktelen nagy sírásba kezdett, Mama kétségbeesetten próbálta vigasztalni, amikor Apa is ott termett, valami bajt gyanítva. Nahát, hogy ekkora a baj, azt ő sem gondolta, fejét vakargatva, kezét csípőre téve nézte a lufi útját, és látszott rajta, hogy nagyon jár az agya valamin. Egyszercsak a lufi, mintha nem felfelé szállt volna, hanem csak úgy egyenesen előre haladva lebegett tovább. Ekkor Apa villámgyorsan előkapta a bicaját, felpattant, és szó nélkül eltekert. Mi otthon csak találgatni tudtuk, hogy mire gondolhatott. Feltételeztük, hogy a lufi kergetésére bicajozott el, de elég valószínűtlennek tartottuk, hogy a bicajjal fel tud szállni olyan magasra, bármilyen gyorsan teker is. De a remény hal meg utoljára, mindenki lélegzetvisszafojtva várta vissza Apát. Aki sajnos lufi nélkül jött vissza, ám mielőtt Titusz újra bömbölni kezdett volna, Mama és Papa már hozták is a kocsikulcsot, hogy mennek és hoznak még egy lufit.  Így is volt, hoztak még egy héliumos lufit. Mama és Papa másnap hazautaztak, a lufi békésen lebegett a szoba plafonján, amikor Apának eszébe jutott, hogy kárba ne menjen a hélium, ezért mutat nekünk valamit. Ez a produkciója a bicajozást is felülmúlta, a héliumot beszippantva vékony egérhangon beszélt, és produkálta magát. Mi meg dőltünk a röhögéstől.

Szóval ezt a kalandot elevenítettük fel az úton, és most azon nevetgéltünk, hogy Apa mit is akart azzal a biciklivel. Azt mondta, hogy arra gondolt, hogy hátha felakad egy fára a lufi. - És akkor? - kérdeztük mi. - Hát azt nem tudom, talán fel tudtam volna mászni. :) 

Mi sem tudjuk, de ő egy hős, mert megpróbálta és nem utolsósorban lett egy jó családi sztorink.

Erről pedig eszembe jutott még egy sztori, remélem Apa megbocsátja nekem, hogy ma (is) ő a főszereplő.

Könyvparfé Bob Marley nyalókás bejegyzésének  (ami nem mellesleg fantasztikus) molyos karca kapcsán kialakult beszélgetés alatt jutott eszembe, hogy Apa egyszer gríznek nézte a zsemlemorzsát. A gyerekek eszegették a frissen főzött tejbegrízt, de gyakran mondogatták, hogy kicsit furcsa, mintha nem olyan lenne, mint máskor. A szobából hallva udvarias, óvatos megjegyzéseiket, gondoltam megnézem magamnak azt a tejbegrízt. Ha Apa főz, több órás késéssel szokott elpakolni maga után, vagy egyáltalán nem, ennek köszönhető, hogy megláttam a konyhaszekrényen álló zsemlemorzsás dobozt. Nem volt éppen rossz, de azóta nem főztünk tejbemorzsát. :D

A hét mondása is Apáé, amit hozzám intézett, amikor a családi költségvetést próbáltam nyomon követni:

"Olyan bonyolult számítási rendszert alkalmaztál, hogy Stephen Hawking is megemelné a kalapját, ha tudná mozgatni a kezét." 

Zsófit most nélkülöznötök kell, mert vagy a ritkán, de akkor nagyon erősen fellépő allergiája támadta meg, vagy valami nyári nátha uralkodott el rajta, de szegénykém az ágyat nyomja. Viszont pár általa készített képet mutatok nektek a nyíregyházi állatkertből.

Legyen szép jövő hetetek!