Heti ez+az

Ezekről a könyvekről írtunk a héten:

Villax Richárd: Fanyűvők/Nemzeti Jeti

Bár 7 pontot adtam a könyvnek, de ez nem jelenti azt, hogy rossz. Azt jelenti inkább, hogy vannak hiányosságai, vagy egy-két olyan rész, amivel nem voltam elégedett, vagy éppen kiakasztott. Ebben egy bizonyos történést tudtam nehezen megemészteni, de lehet, hogy másnak ez fel sem tűnik. A könyv olvasmányos, élvezetes stílusban íródott, a történet is rendben volt, szerintem érdemes elolvasni.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Jennifer Worth: Hívják a bábát

Már az elején kiderült, hogy a kedvenceim közé kerül ez a könyv. Igaz történetet dolgoz fel, Jennifer bemutatja nekünk a háború utáni Angliát, a szegénységet, a nehézségeket, a bábák képzését, munkáját és életét. Nagyszerű szereplők lopták magukat a szívembe, ezeket a történeteket a végtelenségig tudtam volna olvasni. Remélem a könyvből készült sorozatot is hamarosan sikerül megnéznünk.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Kőrösi Zoltán: Ami a szívedet brummja

Kőrösi Zoltán bájos, kedves medversei igazán közel kerültek a szívemhez, hiszen a szereplőiket is imádom. Én magam is nagy medverajongó vagyok. Nem is lehetnék nem az, hiszen nagyon sok medvével élek együtt.  Így hát én is tudom, amit Kőrösi Zoltán megverselt nekünk, miszerint a medvék csintalanok, de nagyon kedvesek, néha lusták, de szeretnek porszívózni, mindig segítenek, ha szükség van rájuk, csak cipőfűzésre ne kérje őket senki.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok. 

Naszvadi Judith: A mi '56-unk

Nagyon megérintett és elgondolkodtatott ez a könyv. A személyes emlékek közel hozták az '56-os eseményeket, segítettek nem csak történelmi tananyagként látni. Hálás vagyok, hogy ennyi mindent megtudhattam az 1956-ban történtekről, és a saját történeteket, amiket anyukámtól megtudtam, szintén ennek a könyvnek köszönhetem. Ajánlom azoknak, akik szeretnének erről a forradalmi időszakról többet megtudni, szeretnék megérteni, több szempontból látni az akkori eseményeket és azoknak is, akik már sok mindent tudnak, de szívesen olvasnak személyes emlékekről, emberközeli pillanatokról.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok.

Szombaton az Ezeket néztük a héten bejegyzésünk került fel a blogra.

Miegymás:

Biztos észrevettétek, hogy Zsófi mostanában nem annyira aktívan vesz részt a blogolásban. Ennek az az oka, hogy dolgozó nő lett. Remélem, amint belerázódik a napi robotba, rájön, hogy a munka után is van élet, és nem alszik el rögtön, amint hazaér, ismét ketten fogjuk írni a heti ez+azt.  Azért az olvasást nem hagyta abba, csak lassabban halad, mint én.  Azt még elárulom, hogy elég testhezálló munkája van, könyvesboltos kisasszony lett belőle.:)

Ezért gondoltam, hogy megkérem Apát, írjon rólunk. Cserébe azért, hogy jó párszor volt már a heti ez+az főszereplője, most ő is jól megmondhatja a magáét, kifigurázhat bennünket. A felkérésemből ez a rövid iromány született, és erre is azt mondta, hogy töröljem ki:  :D

"Ma azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy érdemben is tegyek hozzá valamit a heti miújsághoz. Nnaahhh. Mivel semmi említésre méltó nem történt a héten, ezért az időjárásról fogok írni. Az meg olyan volt, hogy arról jobb nem is beszélni.  Szóval  a feladat nem egyszerű, de korántsem reménytelen. Miközben e sorokat "fogalmazom" odajött hozzám Titi és ... hát felkeltett. Ugyanis miközben szürke tekervényeimet késztettem valami frappáns történet képernyőn való megjelenítésére, úgy éreztem ez alfában jobban fog menni, és már majdnem sikerült is. 

Megvan.  Futárként keresem a betevőt, egy általam megnevezni nem kívánt cégnél. Elég az hozzá, hogy a pólónk sárga-piros. Elöl is a cég logója, meg hátul is, méghozzá nem is kicsiben. Többször megtörtént már velem az eset, mikor éppen bementem egy üccsiért valamelyik boltba (történetesen mindkét bolt egyenpólója piros, még véletlenül sem sárga-piros, mint a miénk) és ott állok a választék előtt, mikor megkopogtatják a vállam, (tehát HÁTULRÓL) hogy fiatalember (dikk én??? na ez azért jót tesz a hiúságomnak) hol találom az akármit. Mire megfordulok már kezd derengeni nekik, hogy hát ezzel most lehet mellékopogtattak, de engem jól nevelt az anyukám, és miután felvilágosítom őket, hogy nem itt dolgozom, udvariasan útba igazítottam őket."

Itt tartott Apa, amikor felállt, hogy nem tud ő írni, és különben is, ő sem kér meg engem arra, hogy hordjam ki helyette a csomagokat. Szürke agytekervényei úgy látszik vagy nem akartak rólunk írni, vagy meg sem hallotta, hogy erre kértem. :D 

Így nem született rólunk semmi, pedig én olyan jól elképzeltem, amint leírja, hogy milyenek vagyunk Zsófival, milyen apróságokon szoktunk összeveszni, ők - fiúk, férfiak - hová menekülnek ilyenkor, vagy hogyan kezelik ezeket, hogyan szokta kijelenti esténként,  hogy "na megyek a turkálóba", amikor nem hajtogattuk össze a tiszta ruhákat és tettük a helyére, hanem egy fotelban várnak türelmesen a sorukra. Ő meg a másnapi munkájához keresi a tiszta pólókat. 

Ez még nem a mienk,  de ilyesmi lesz. 

Vagy milyen viccesen állapítja meg, hogy most már varrodát is nyitunk, mikor már sokadik este van előszedve a varrógép, és Zsófival ügyködünk valamin, tele van farmer anyagdarabokkal az ágy, és Zsófi nyakában éppen egy kettészabdalt farmernadrág lóg, mert a Pinteresten hatalmas ötletet találtunk és mindenképpen ki kellett próbálnunk. Az ötlet amúgy tényleg nem rossz, félig el is készültünk, a lelkesedésünk azonban kicsit lelohadt, így a varróskosár mélyén vár ránk ez az izgalmas projekt, újabb lelkesedés feltámadásáig. Apa röhögését visszafojtva nézte eme alkotásunkat. :)

És azt hittem azt is elmeséli, hogy milyen találékony voltam egyszer, amikor egyik este összevitatkoztunk valamin, és ő meglehetősen nem volt kedves velem, és én még a másnapi szendvicskészítés előtt álltam, amelyeket  minden este csomagolok neki a munkába. Nagyon mérges voltam, de azt mégsem tehettem meg, hogy szegény ember egész nap étlen dolgozzon, ezért nagyon ötletes kis szendvicseket készítettem.  Az alap a hagyományos szendvics volt, vaj, saláta, felvágott, sajt, paprika, és innen jöttek az érdekességek. Volt amelyikbe sok-sok apróra tördelt ropit tettem, volt olyan, amibe édes, csokis, gabonapelyhet,  vagy háztartási kekszet, esetleg meggybefőttet, és találtam itthon banán ízű tic-tacot is. Desszertnek pedig egy szilvalekváros, olívabogyósat. (Ez nem gonoszság volt, csak női érdekképviselet.:))

Másnap tűkön ülve vártam a telefont, amikor életem párja felhív, hogy mégis hogy lehetek ennyire hülye, ott van most éhesen, mert én szórakozom vele. De nem hívott. Gondoltam megsértődött, de mivel szerettem volna kiélvezni csekély bosszúmat, ezért úgy gondoltam telefonálnom kell. Már majdnem délután volt, amikor felhívtam, hogy mi újság. Elmondta, de a szendvicsekről egy szót sem ejtett. Nem bírtam tovább, megkérdeztem. 

Képzeljétek, mind megette!! Az egyik kicsit ropogósabb volt, a másikban nem értette mi az a sárga, a harmadikban kifejezetten ízlett neki a meggybefőtt. A szilvalekváros-olívásat sem értette ugyan, de megette.:D Szóval nem könnyű a férfiakon a sérelmeinket megtorolni. Talán nem is kell, mert lám Apa is milyen rendes, és nem mesélt el ezekből semmit. És azt hiszem az írástól is elment a kedve.:D

Bea

Legyen szép jövő hetetek!