A japán írás, mint közismert, a kínaiból származik. A Tang-dinasztia idején a japán iskolákban nemcsak a kínai irodalmat tanították, hanem kisiskolás gyerekeknek kínaiul kellett olvasni tanulni és a császári udvarnál a kínai nyelv és irodalom ismerete is kötelező volt. Az erős kínai hatás ellenére a Heian-korban Japán irodalma önálló utat választott. Ekkor terjedt el az egyik domináns versforma, a tanka használata.
Japánban a költészetet évszázadokon át államügynek tekintették. Időről időre a császárok antológiákat állíttattak össze, hogy a szép verseket megőrizzék. Ennek köszönhető, hogy Japán az egyetlen ország, ahol a múlt költőinek művei, ha nem is hiánytalanul, de nagyrészt fennmaradtak.
A tanka mellett a japán költészetben, melynek múltjában a versforma mindig jelentős szerepet játszott, a századok folyamán új versalakok tűntek fel, mint pl. a renga, de egyiknek sem volt akkora szerepe a japán irodalomban, mint a haikunak. Ezt a versformát már a XVII. század előtt használták, többnyire tréfás célra, baráti körben szerzett bökversnek. A haiku abban különbözik a világ minden más lírai versétől, hogy pillanatfelvétel fáról, virágról, állatról, esőcseppről, fűről, kavicsról, holdfényről. De lehet pillanatfelvétel két ember megismerkedéséről vagy búcsújáról. A jó haiku a valóság parányi részletének megragadásával felidézi, vagy legalább megsejteti az egészet: a virág mögött a tájat és az évszakot, a béka ugrása mögött az élet groteszkségét, a ködbe vesző ösvény mögött a halált.
A japán költők a közhiedelemmel ellentétben, hosszabb, sőt hosszú verseket is írtak, de a haiku lett költészetük központi, legkifejezőbb műfaja.
Ismét egy könyvtári gyöngyszem, amit szeretnék nektek bemutatni. Faludy György szerkesztette a kötetet, számomra igazi meglepetés volt ez a könyv. Elsősorban a gyönyörű képeken akadt meg a szemem, amelyek legtöbbje színes fametszet, de láthatunk tekercsfestményt papíron és selymen is. Különlegesek, csodálatosak, szinte megnyugszik tőlük a szívünk és lelkünk, mintha a híres japán nyugalom sugározna belőlük.
Amikor a verseket kezdtem el olvasni, először a neveket ízlelgettem és elámultam azon, hogy mennyi költőnő verse szerepel a könyvben. Ilyen Ótomo No Szakanue asszony, azaz Ótomo asszony Szakaunéból, akinek verse a VIII. század elejéből maradt fenn, Kászá asszony, Izúmi grófnő, Sikisi hercegnő és még mások, akik igencsak meglepő tankákkal és haikukkal örvendeztetnek meg bennünket.
A versek között találunk igencsak pajzán hangvételűeket is:
Dolgok, melyek kelleténél görbébbek:
a kos szarva, ha eléd áll és béget,
kisgyermekek sírásra hajló szája
s a vénember - hogy mondjam - micsodája.
Az erotika is sokszor szerepel ezekben a nagyon régi versekben:
Egész éjjel szeretkeztem. Most virrad:
kolomp, harang, a tűzhelyeken tej forr.
Nem vagyok fáradt. Folytatni szeretném.
Mondjátok: mit tesz az ember ilyenkor?
Egy másik:
Emlék
Hosszú hajadat lassan emeltem fel hátadról,
rétegre, réteget
az ágyon - behunyt szemmel
látom és élvezek.
Sok kedvencet is találtam, amit ki is fogok magamnak jegyzetelni, ez az egyik:
Kilépek a büdös budiból. Szemben
gyönyörű lepke száll.
Elpirulok. Ezt most nem érdemeltem.
Ez is nagyon szép:
Feleségem sírjánál
Sírköveden dér, hó a városon.
De mégse félj, szívem. Hamar
én is mélyzöld mohává változom.
Legszívesebben írnék még sokat, de ha kedvet kaptatok, fedezzétek fel ti magatok a japán költészet csodáját. Nekem nagyon a szívembe hatoltak ezek a költemények, pedig sajnos nem gyakran olvasok verseket, és bár nagyjából tudtam eddig is, hogy mi is az a haiku, ilyen szépen, harmonikusan nem tudtam volna megfogalmazni, mint ahogyan a fülszövegben is szerepel.
És egy kis csemege a végén, a könyvben szereplő költőnők és költők rövid bemutatása, ami igazán érdekes adalék volt még ezekhez a nagyon szép versekhez.
Óóó..ezt nem is ismertem! Köszi, keresni fogom.
VálaszTörlésA Test és lélek is több, mint pajzán tőle.... :)
Keresd, szerintem nagyon érdemes! :)
Törlés