Heti ez+az

Otthoni segédletek

Ebben a bejegyzésben olyan könyvekről lesz szó, amik a könyvtár polcain ragadták meg a figyelmemet, és haza kellett hoznom alaposabb tanulmányozásra. :)

Helen Angharad Henley: 30 táska tűvel, cérnával

Annyira fellelkesültem ennek a könyvnek a lapozgatása során, hogy rögtön feltúrtam a rongyos zsákjaimat és kerestem is csodaszép anyagokat, amikből majd táskákat fogok varrni. Sajnos azonban még mindig jövő időről beszélhetünk, mert nem léptem a tettek mezejére, de csak dicsérni tudom a könyvet, nagyon alaposan, lépésről lépésre, fotókkal mutatja be a varrás menetét. Varrhatunk segítségével az egyszerű bevásárlótáskától a patchwork válltáskán át a függeszthető piperetáskáig szinte bármit. 

Van benne táska viaszosvászonból, farmerból, nyugágyvászonból, bőrből és mindenféle anyagból. Pelenkázótáskával és alkalmi táskával is próbálkozhatunk, de találunk benne koszorúslánytáskát, gyerektáskákat és cipzáras irattartót is. Hőszigetelt ételtartó, hordozható maciágy, játéktároló is készíthető a leírások alapján, a könyv végén szabásmintaívvel. Nekem nagyon tetszett, és remélem az egyik Heti ez+az-ban azért legalább egy táskát megmutathatok majd nektek, amit én készítettem.:)

André Martens: 10 perces frizurák

Ha már kész a táskánk, akkor készítsük el a frizuránkat is. Hát sajnos, ahogyan még nem készültek el a táskáim, úgy frizurát sem tudtunk készíteni ebből a könyvből. Egynémelyik annyira bonyolult volt, hogy hozzá sem mertünk kezdeni.  Zsófi szeretett volna kipróbálni pár fonást, de a tervezésen tovább nem jutott, így erről sem tudunk szemléltető képet mutatni. Tudom, ezt sajnáljátok a leginkább. :D

Arra jó volt ez a könyv, hogy megnézzük, milyen frizurákat nem tudunk csinálni. Amúgy szerintem a végeredmények, csúcsszuper, fodrászok által készített frizurák voltak, tehát inkább fodrászoknak ajánlanám. :D De aki mégis ennyire ügyes, azelőtt le a kalappal, mi is várjuk szeretettel fodrászkodni.:)

Mautner Zsófi: Főzőiskola/Alapfok

Ezt a könyvet azért hoztam haza, mert gyors belelapozás után találtam benne számomra is új dolgot, sok év főzéssel a hátam mögött. A másik nem is titkolt szándékom az volt, hogy Zsófi majd kipróbál egy-két receptet belőle, ugyanis mindezidáig szemernyi érdeklődést sem mutatott a főzés iránt. Gondoltam egy ilyen szép könyv, ezekkel az alapreceptekkel majd meghozza a kedvét. Ez egy igazán hiú ábránd volt, mert a könyvet is elkerülte nagy ívben. 

Viszont többször is Bence kezében találtam meg, akit sokkal jobban érdekel a főzés, mint  Zsófit, és szeretne is kipróbálni belőle pár receptet. Juhééé, mégis elértem, amit akartam, igaz, nem a célszemély mutatott érdeklődést, de az étel a családban marad. ;)

Nekem új dolog volt az például, hogy amikor hagymát pirítunk olajban, akkor jó, ha már azt megsózzuk egy picit, mert akkor a hagyma gyorsabban és jobban puhul és hogy a a tészta főzővizéhez nem szükséges olajat adni. Mindig tettem, mert így tanultam meg, de utánanéztem és azt olvastam, hogy így olaj nélkül jobban rátapad a tésztára a szósz. Lehet benne valami.

Maceszgombócot még soha nem csináltam (ha jól belegondolok, azt sem tudtam, hogy mi az), és egy tökéletes paradicsomlevest is találtam. Nekem hol így sikerül, hol úgy, de ezt még Bence is meg tudja csinálni. :) Megtudtam, hogyan lehet jó ropogósra sütni a zöldségeket, karfiolt, brokkolit, gombát és egy hibátlannak, tökéletesnek ígért palacsintareceptet is találtam. 

Sült csirke, húsleves, csirkepörkölt, galuska, fasírt, rántott hús és egyben sült húsok. Ezt mind-mind megtalálhatjuk a könyvben és azt gondolom, hogy ha ezt egy kezdő végigfőzi, már meg is tanult főzni, és jöhetnek a haladóbb receptek. Miután ebből kijegyzetelek majd nagyon sok mindent és visszaszállítom a könyvtárba, a második résszel fogok hazatérni. :)

Bear Grylls: A te életed - eddz érte!

Bear Grylls egy forradalmian új edzésprogramnak köszönhetően minden eddiginél fittebben, erősebben és felkészültebben nézhet szembe a kihívásokkal. A könyvben bemutatott edzések gyors és dinamikus gyakorlatsorokon alapulnak, amelyeket bárki, bárhol végrehajthat - harminc perc vagy akár rövidebb idő alatt!

Sokáig csak Bear Grylls kockahasában gyönyörködtem a Zsófi polcán heverő könyv borítóján. Majd egyszer gondoltam egyet és belenéztem. 

"Először is le kell szögeznem: nem vagyok született atlétaalkat. Bárcsak az lennék!" Ezt akár én is mondhattam volna, de képzeljétek el, hogy Bear mondta!! Éveken át görcsösen igyekezett, hogy vékony maradjon és a teste kidolgozott legyen, de csak sokára találta meg a helyes és végső utat. Ez a könyv az edzés alapelveit tartalmazza, majd a háromféle edzéstípust, amivel Bear Grylls ilyen csinos kis kockahasúra gyúrta magát. 

Nagyon szimpatikus könyv, mert a rövid ideig tartó edzéseket részesíti előnyben, rövidek, ám annál intenzívebbek. Akár 10 perc is lehet egy nap, ha annyira van időnk, de a leghosszabb is csak harminc perc.

Mindhárom edzésfajta nagyon megmozgatott, igaz még csak a fantáziámat. :D

Az első egy úgynevezett "kettlebelles" edzés. A kettlebell nem más, mint egy gömb alakú, öntöttvas súly, egy fogantyúval . A könyvben Bear Grylls megosztja velünk az eredetét, ami nagyon érdekes. Na szóval ezt az öntöttvas gömböt lóbáljuk ide-oda, ezzel hajolunk, ezzel fekszünk és ezzel ülünk fel, tulajdonképpen olyan ez, mint egy súlyzós edzés, csak a kettlebell súlya nem egyenlően oszlik el, nagyon jó törzsizomfejlesztő eszköz. Mindenképpen kedvet kaptam hozzá.

A másik edzésforma a saját testsúlyos edzés, ami azért egy átlagos halandónak (itt most magamra gondolok) elsőre nagyon nagy kihívás, és lehet, hogy másodjára is, mert nemhogy egykezes fekvőtámaszt nem tudok csinálni, hanem kétkezeset sem. Az oldalsó pók alkartámasz is nagyon keménynek tűnik, de az egylábas guggolás, a teljes híd és a V-felülés sem különben. De ahogy Bear is mondja: "Elbukni vagy feladni - a kettő nem ugyanaz... Csak tarts ki, és menj tovább"

A harmadik edzésforma a nekem legjobban tetsző, a Primal Power nyújtás, ami a jóga által inspirált erőgyakorlatok gyűjteménye, talán ezekkel fogok először megpróbálkozni, nem tűnnek végrehajthatatlannak még számomra sem. 

Mindenesetre én ajánlom ezt a könyvet, minden mozogni, edzeni szerető ember figyelmébe. Ha véletlenül egy év múlva kockahasam lenne, feltétlenül beszámolok majd róla. :D

Nem terveztem ilyen hosszú bejegyzést, csak pár szót terveztem minden könyvről írni, de elkapott közben a lelkesedés. :)

Nagy Nyári Nyereményjáték!

A nyár első fele eltelt, de még bő egy hónap van belőle, és reméljük a szeptember is szép, napsütéses idővel vezet be bennünket az őszbe. Ünnepeljük meg ezt a forró, kicsit szeszélyes nyarat egy nyereményjátékkal.

A játék több héten át zajlik, érdemes lesz rendszeresen benézni hozzánk, mert minden héten, más-más könyveket, más-más kiadótól fogunk kisorsolni, sőt meglepetésvendégünk is lesz, aki csatlakozik hozzánk egy játék erejére. De kiléte legyen még titok, mint ahogy a kiadóké is. Ha rendszeresen benéztek hozzánk, nem maradtok le semmiről, a játékra egy hétig lehet jelentkezni egy egyszerű kérdés megválaszolásával. 

Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli!

A kuflik visszatérnek! Vagyis mi térünk vissza az elhagyatott rétre,. ami nem is olyan elhagyatott, hiszen a hét kufli mellett rengeteg érdekes lakója van: többek közt beszélő varázsgombák, lókutya és pár mezei sügér. Most ráadásul ünnepelnek: Titusz születésnapját egy egészen  különleges ajándékkal, meg a szilvesztert. Igen, és ebben az sem zavarja őket, hogy történetesen nyár van. Hatalmas jelmezes mulatságot csapnak zenekarral, tánccal, lampionokkal. A vicces, házilag barkácsolt jelmezek versenyén kiderül, hogy elég nagy divat kuflinak lenni.

Szerintünk is mindenki legyen kufli, legalább egy kis ideig, mert kuflinak lenni a legjobb dolog a világon!

Hogy kik a kuflik?

"Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli.

Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az.

Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova..."

Én is kufli akarok lenni! Elhagyatott réten, jóleső semmittevésben, várni, hogy történjen valami. Például érkezzen egy meghívó egy szilveszteri jelmezbálra. A nyár közepén! Nincs ezzel semmi baj, a kuflik örülnek, nem számít, hogy nyár van, fő, hogy meghívták őket.  Nosza gyorsan ki kell találni, hogy ki minek öltözzön a jelmezbálba. A kuflik nagyon találékonyak, a kacatok közül nagyon ötletes jelmezeknek való dolgok kerülnek elő. 

Utólag láttam, hogy nem ez az első része a kuflik sorozatnak, de szerintem lényegtelen, majd elolvasom a többit is. Beleszerettem a kuflikba! Titusz is.  Hiszen van egy Titusz kufli is. :D Bájosak, mégha egynémelyik behemót is kicsit,  viccesek, nem törődnek az elvárásokkal, csak élnek boldogan. Az agyalásaikat külön imádtam.

A jelmezbál jól sikerült, a kuflik hazatérnek az Elhagyott rétre és máris jön a következő kaland, amikor is kiderül, hogy aznap van Titusz születésnapja.  Máris törni kezdik a fejüket és  teljesen természetes, mégis mókás dolgok jutnak az eszükbe. Aztán találnak valamit, ami tökéletes ajándék Titusznak, és még egy vadrépatortát is sütnek hozzá. Később csak heverésznek a fűben. Imádom őket egytől egyik, Tituszt, Bélabát, Valért, Pofánkát, Zödönt, Hildát és Fityircet. 

A Szerintem mindenki legyen kufli, két történetet tartalmaz, a címadót és az "Egy zacskó izé Titusznak" címűt. Fantasztikus kis könyv, és az összes többi is, amelyek már itt várakoznak szintén elolvasásra. E könyvek nagyszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy az én kis saját Tituszom, már az összeset elolvasta, méghozzá egymás után, egy napon belül. Ez igazi elismerés, mert nem kell ugyan noszogatni az olvasásra általában, de azért ritkán látok tőle ilyet, hogy egyiket le, másikat fel. Szerintem ő is szívesen lenne  kufli és erre minden esélye meg is van, hiszen imád lustálkodni, elmélkedni, jelmezbálba menni és legfőképpen kacatokat gyűjtögetni.

A könyv nagyon tetszett, mind tartalmilag, mind az illusztrációi, amelyeket maga a szerző készített. Szerintem mindenki legyen kufli  nem gond, hogy nem az első részt olvastam el először, így is nagyon kedves barátaim lettek ezek a nem is kifli, nem is kukac lények. Hamarosan jövök a következő résszel. :)

A könyvet köszönöm a  Pagony Kiadónak!

10/10

Bea

Hans Rath: Kell egy pszichológus, mondta Isten

Dr. Jakob Jakobi pszichoterapeutától elpártolt a szerencse. Elvált, szakmájában csődöt mondott, és nincs egy vasa sem. Ilyen szánalmas állapotban találkozik Abel Baumann-nal, egy szintén peches cirkuszi bohóccal, aki különös személyiségzavarban szenved: azt állítja ő Isten, és jelenleg terapeutát keres, mert Isten is lehet bajban. Jakobot vonzza a rokonszenves, sokoldalú, ám véleménye szerint nagyon is e világi férfi személyisége, és vállalja a terápiát. Hamarosan egy közös utazáson találják magukat, és dr. Jakobi meginog: már nem is olyan biztos benne, hogy csak egy ügyes szemfényvesztővel van dolga. Sőt, az is megkérdőjeleződik, hogy voltaképpen ki segít kin.

Éppen ez jutott nekem is eszembe a fülszöveg begépelése előtt, hogy nem csak Istennek volt szüksége pszichológusra ebben a könyvben, hanem magának dr. Jakobinak, a pszichoterapeutának is. Mert ugyancsak rosszul áll élete szénája, házassága romokban, a szakmájában sem nagyon remekel és mindezek mellé még pénze sincsen. 

Hamarosan lakása sem lesz, de aztán mégis. Pénze is egy idő után, és az élete is kezd érdekessé válni. Hogy ezt Isten tette-e, hát azt nem tudni. Ahogyan azt sem, hogy Abel Baumann valóban Isten-e, vagy tényleg egy személyiségzavarban szenvedő cirkuszi bohóc. Engem sokszor meggyőzött, akartam, hogy ő Isten legyen. Mert olyan emberi volt. Hiszen gondolnánk-e, hogy Isten börtönbe kerül, mert felveszi egy orvos szerepét, és még sok mindenki másét? Házakat épít, igazságot szolgáltat a bíróságon, banki ügyintézőként ténykedik és robbanóanyag-szakértőként is kipróbálta magát, sőt még egy 737-es utasszállító repülőgép pilótája is. Ki más képes erre, ha nem Isten? Ki tudja észrevétlenül kávéval televarázsolni a csészét, egymás után többször, éppen amikor kifogyott? Képes-e erre egy cirkuszi bohóc?

Elhittem, hogy Baumann egy Isten, aki szarban van. Egy Isten, akinek van humora. Egy Isten, aki nem mindenható. Egy Isten, aki megfáradt. Aki sokat látott, aki sokat tud, aki fusztrált, aki kávézik és whiskyzik. Akinek segítségre van szüksége, ezért magával csábítja dr. Jakobit Münchenbe, hogy találkozzon a fiával, Christiannal.  Először egy igen érdekes, vicces, abszurd filozofikus beszélgetés részesei lehetünk a vonaton Isten életéről, nehézségeiről, problémáiról,  majd Abelnél és Marianál vendégeskedhetünk, aztán Isten egy kolostorban pókerezik a barátokkal, és nagyon különös utazásra viszi el Jakobot.  Igencsak különösek ezek az utak. 

Amíg azon elmélkedünk, hogy Abel Baumann valóban Isten-e, megismerhetjük Jakob volt feleségét, édesanyját és öccsét, aki ígéretes banktisztviselő, édesanyja szeme fénye. Egészen addig, amíg  meg nem változtatja az egész életét. Ennek nincs köze Istenhez, mert amíg Jakob öccse éppen életstílust vált, addig Jakob Istennel tölti a karácsonyt és együttes erővel eredeti magyar cigányzenésszekkel jótékonykodnak. Hála a hatalmas sajttálaknak.  Dr. Jakobi pedig azon veszi észre magát, hogy mindenkivel jót akar tenni, segíteni szeretne és elrendezni a dolgokat, mert miért ne mehetnének jól is.  

Hogy Istenen közben segít-e? Vagy Abel Baumannon? Hmm....nem tudnám megmondani, mindenesetre barátok lesznek, számíthatnak egymásra, sok közös kalandon mennek keresztül, sokat beszélgetnek, és a végére dr. Jakob Jakobi teljesen más emberré válik. 

És Istennel mi lesz? Isten útjai kifürkészhetetlenek, csak ő tudja, hogy honnan jön, miért és hová tart. Nekünk és Jakobnak csak hinni kell benne. Vagy mégsem. Mert mi van akkor, ha mégis egy cirkuszi bűvész?

Nekem tetszett a történet össze-vissza kanyargózása, a kiszámíthatatlansága, az egyszerűsége és szatirikus humora mindenképpen. Javaslom azért, hogy ne egy Ovét vagy egy Nagymamámat várjunk, mert ez egy teljesen más típusú történet, ám mindenképpen szórakoztató és elgondolkodtató. 

A könyvet köszönöm az Animus Kiadónak!

9/10

Bea

Heti ez+az

Nagy Anikó Johanna: Egy szót se szólj

A tizenöt éves Hanga életét apja halála óta a depresszió uralja. Minta semmi sem akarna összejönni: képtelen a tanulásra koncentrálni, rengeteget hízott, ráadásul három lány az osztályából folyamatosan szekálja. Minden napja ugyanolyan egyhangúan telik, míg be nem költözik a szomszédba egy házaspár. A férfi, Balázs szinte apjaként gondoskodik róla: segít neki a tanulásban, jókat beszélgetnek és ajándékokkal lepi meg a lányt. Hanga egyre vidámabb és magabiztosabb lesz, úgy tűnik, végre minden jóra fordul. 

Ám egy idő után kiderül, hogy Balázs nem az, akinek mutatja magát, a lány élete pedig rémálommá változik...

A könyv nagyon fontos témát jelenít meg Hanga, a 15 éves lány szemén keresztül. Iskolai zaklatás, az elhagyatottság érzése, a feldolgozatlan trauma, amit édesapja halála miatt érez, mindebben része van a lánynak. Édesanyja szintén nehezen tudja feldolgozni rákban meghalt férje elvesztését, ezért mindketten csak élik egy napot a másik után, az édesanya nem veszi észre a lánya problémáit, iskolai nehézségeit,  a lány az egyetlen tevékenységbe menekül, amiben sikerei vannak, a rajzolásba. Az evést is valamiféle vigaszként használja, ezért sokat hízott, osztálytársnői pedig ezért is zaklatják. 

Senki nem veszi észre, hogy valami nincs rendben vele, csak a szomszédba költöző házaspár férfi tagja, Balázs. Ő viszont kitüntetett figyelemben részesíti, meghallgatja, dicséri a lány eszét, tehetségét és külsejét, sokat beszélgetnek, majd elvállalja, hogy segít neki tanulni, korrepetálja. Édesanyja beleegyezésével a lány átjár a házaspárhoz a szomszédba, közösen tanulnak, ám egyre több az olyan alkalom, amikor Balázs felesége nincs otthon. A tanulást kiterjesztik közös parkbeli sétákra, sőt Balázs az iskolába is elé megy.  

Egyszer pedig bekövetkezik az, amikor Balázs túllép a kedves, szomszéd szerepén, felszínre kerül addig elfojtott - tulajdonképpen - perverziója és Hangának egy életre szóló, elfelejthetetlen szörnyűségben lesz része.

Innentől összecsapnak feje felett a hullámok, és egyre kevesebb az esélye arra, hogy felnőtt segítsége nélkül meg tudja oldani a helyzetét, az életét.

Szerintem a könyv egy nagyon fontos figyelemfelhívó, segítő könyv, szülőknek és hasonló helyzetbe került kamaszoknak.  Egy ilyen rossz élmény egy egész életre rányomja a bélyegét, ami túlér a kamaszkoron, és egy felnőtt életére is kiszámíthatatlan hatással lehet, az emlék ott lapul mindig mélyen, és a körülmények hatására bármikor lesből támadhat. 

Felhívhatja a kamaszok figyelmét a jelekre, arra, hogy ne legyenek naivak, ha azt érzik, hogy a közvetlen környezetükben veszély fenyegeti őket, kérjenek segítséget. Ne engedjétek fiatal fiúk és lányok, hogy ilyen élményetek legyen, az első gyanús jelre forduljatok ahhoz, akiben megbíztok.

A könyv végén telefonszámok és honlapok találhatók, ahová segítségért lehet fordulni. 

Szülőknek is ajánlom ezt a könyvet, mert akiknek nem volt kamaszgyereke, annak majd lesz, és bizony meglehetősen nehéz kor is lehet, ha nem találjuk meg a gyerekhez való utat, nem találjuk egymással a hangot, nagyon fontos, hogy a gyermekünk bármikor merjen hozzánk fordulni és bízzon bennünk.

A könyvet köszönöm a Tilos az Á Könyvek Kiadónak!

8/10

Bea

Parádi Orsolya: Pandala az állatkertben

Mesés állatkerti kalauz foglalkoztatókkal, színezőkkel

Több, mint 40 részletgazdag színező, 60 állati jó érdekesség a 150 éves Budapesti Állatkertről és lakóiról, 10 remek kézműves ötlet.

Pötty, a pandalakölyök egy reggel eltűnik a Pandala-szigetekről. Trópusi mentőcsapat indul utána, és a nyomok egészen a Budapesti Állatkertig vezetik őket. Itt találkoznak Ashával, a kiselefánttal, aki segít nekik, hogy minél előbb megleljék az elveszett pandalakölyköt. Miközben Pötty nyomában járnak, kaland kalandot követ, így sorra megismerkednek a Budapesti Állatkert legendás lakóival.

Régóta szeretnék már egy színezőt, ezzel a könyvvel azonban egy édes történetet is kaptam a Pandala-szigetek és a Budapesti Állatkert lakóiról. 

Amikor Pötty,  a kis pandala egyik reggel eltűnik komoly feladatot a nyakába véve, azonnal mentőcsapat indul utána a Pandala-szigetekről: Koan, a nagy pandala, Pötty anyukája, Füles Ubul, a színes dzsungelbagoly, Morcz úr, a vén gyík, Bóbita, a leghangosabb papagáj és Tigriske, a kis csíkos hernyó alkotja a kutatásra induló társaságot. Miután egy fehér gólyapár segítségével elindulnak, a nyomok a Budapesti Állatkertbe vezetnek. 

Asha az állatkert kiselefántja szeretettel fogadja őket és végigkalauzolja a csapatot az állatkertben, állattól állatig mennek és kérdezősködnek Pötty után. Jó nyomon is járnak, mert mindenki találkozott Pöttyel, akit csak megkérdeztek, és azt is tudták, hogy hová ment. 

Pandala-szigeti barátaink a kutatás közben megismerkednek a Budapesti Állatkert kedves lakóival, akik szívesen beszélgetnek velük a távoli szigetről, és jószívvel vendégelik meg friss gyümölccsel őket. Találkoztak a pandalák távoli rokonaival a koalákkal és a pandákkal, Gézával, a tapírral, megnéztek egy fókashowt, megszerelték a madagaszkári kismakik hintáját és Tigriske szembesült azzal, hogy nem fog olyan nagyra nőni, mint a tigrisek, és hogy ő nem tigris. Morcz úr, a vén gyík is megismerkedett távoli rokonával, Irwinnel, a hatalmas komodói varánusszal. 

Az emberszabású majmoknál még egy veszélyes kalandban is részük volt. Természetesen Pöttyöt is megtalálták és a szurikátáktól nagyon hasznos tanácsot kaptak azt illetően, hogyan hallgathatják ki, mit beszélnek a fák. Egy ajándékba kapott varázskő segítségével és a fák kihallgatott beszélgetéséből megtudták mi a megoldás abban az ügyben, amiért Pötty útrakelt Pandala-szigetről. Búcsúzás előtt Asha bemutatta nekik a szüleit, Assamot és Angele-t, aztán igazán meglepő módon jutottak haza, ahol megoldották a nagy problémát. 

Nagyon kedves történet volt, humorral és sok-sok tudnivalóval gazdagítva. A mese mellett minden oldalon megtudhattunk valamit egy-egy állatkerti lakóról, pl. hány kiló és meddig él egy Galápagosi óriásteknős, vagy éppen azt, hogy a gólyák nem azért költöznek el télen, mert fáznak. Milyen gyorsan repül a pelikán, és hogyan használták halászatra a kormoránokat régen? Ki az állatkert legidősebb lakója és kik az állatvilág leggondosabb szülői? Sok más érdekességet is olvashatunk,  az állatok fotóival,  a tudnivalók mellett. 

Mindezek tetejébe nagyon szuper kreatív ötleteket találhatunk benne, a pandalafa-kollázstól, a kavicsfestésen át a kupakkígyóig, és a gyönyörű színeznivalókról akkor még nem is beszéltem. 

Ez a könyv hosszú időre nyújt az egész családnak elfoglaltságot, nagyszerű útitárs lehet egy nyaraláshoz, de otthon is el tudjuk foglalni a gyerekekeket a könyvben található ötletek kipróbálásával. Még hogy a gyerekeket!!  Én magam is napokon keresztül színezgettem ezt az elefántot. :) 

Nagyon gyönyörű, aprólékos és kevésbé aprólékos színeznivalókat találhatunk a könyvben.

A fiúk is kiválasztották, mit fognak majd kiszínezni, de most el voltak foglalva kavicsfestéssel. Megfestettük Pöttyöt és a mentőcsapat egy részét, Ubult, a színes dzsungelbaglyot, Tigriskét és Bóbitát. 

Aztán annyira belejöttünk, hogy festettünk még egy madarat és egy virágos rétet.

A gyerekek szerint "Anya nem tud leállni", mert festettem még egy állakert igazgatót és hozzá egy házikót is. 

Az állatkert igazgató két darabban született, ez Tituszt további játékokra és nevetésre késztette:

Nagyon szórakoztató, aranyos és szép ez a könyv, jó móka volt a Pandala-szigeteki állatkákkal végigsétálni a Budapesti Állatkertben, mert biztos vagyok benne,  hogy így olyan dolgokat is átélhettünk, amiben egy mindennapi látogatóként nem biztos, hogy részünk lett volna. :)

A könyvet köszönöm a Kolibri Kiadónak!

10/10

Bea

Cathy Kelly: Párizsban kezdődött

Az Eiffel-torony tetején fiatal pár áll, a fiú izgatottan markolássza a titokban magával hozott jeggyűrűt. Mi lesz, ha a barátnője elutasítja? És ha igent mond, hogyan tovább? Amikor elhangzik a válasz - a turisták elragadtatott éljenzése közepette -, minden megváltozik, méghozzá nem csupán a boldog pár, hanem az őket hazaváró családtagjaik és barátaik számára is.

Leila csúnyán összetört szívét ápolgatja, mióta a férje egy nap fogta magát, és elhagyta, de most eltökéli, hogy a menyasszony kedvéért jó képet vág az eljegyzéshez. Vonnie, a kivételes tehetségű tortamester fiatal özvegyként épp csak mostanában mer ismét a szerelemre gondolni - ám valaki mintha akadályt próbálna gördíteni elé, Grace pedig, az elvált igazgatónő azon veszi észre magát, hogy fia közelgő esküvője kapcsán a szokottnál több időt tölt volt férjével. Hosszú évek óta külön élnek ugyan, de talán elképzelhető, hogy annak idején hibát követett el?

Ahogy az életük eseményei összeszövődnek az esküvőre készülő fiatal páréval, mindannyiuknak szembe kell nézniük a múltjukkal, mert csak így léphetnek tovább.

Cathy Kelly a tőle megszokott melegséggel és megértéssel sző elragadó, egyszerre szórakoztató és megindító mesét - amelynek fonala egy rendkívüli pillanatból gombolyodik le - majd összebogozza a benne szereplő nagyszerű emberek sorsát.

Első találkozásom az írónővel, és már a könyv elején éreztem, hogy ez egy szerencsés találkozás volt. Így utólag csak megerősíthetem ezt, minden pillanatát élveztem, bár elég hosszúnak tűnik az ötszáz oldal, olvasás közben ez nem jutott eszembe, egyszerűen jó volt olvasni ezt a családi és baráti szeretettel teli történetet. 

Minden Párizsban kezdődött a fülszövegben említett lánykéréssel, és mire a fiatal pár hazautazott, megismerhettük a barátaikat, családtagjaikat, és a szereplőkön keresztül őket is. Így már ismerősökként üdvözöltük Katyt és Michaelt, amikor hazaértek Párizsból, mint menyasszony és vőlegény. 

Megismertük Katy barátnőjét Leilát, aki próbálta túltenni magát azon, hogy a bohém férje egyik pillanatról a másikra otthagyta. Pedig a hozzá nem illő férj miatt hanyagolta el a családját, az édesanyját, és a kisfiát egyedül nevelő nővérét, Susie-t, ám édesanyja balesete révén már a történet elején lehetőséget kap családi boldogsága visszaszerzésére. 

Nagyon szeretnivaló volt a vőlegény édesanyja, Grace, aki jó pár éve már egyedült élt, bár a kapcsolata a volt férjével barátságosan alakult.  Az azóta felnőtt gyermekeik érdekeit szem előtt tartva  kulturáltan viselkedtek egymással a válás után is. Iskolaigazgatóként is nagyon szeretnivaló ember volt, a gyerekeket csiszolatlan gyémántként emlegette, és nem tudta, hogy tartogat-e még számára valamit az élet. Rendszeresen találkozott barátnőjével, akivel megbeszélték egymás gondját-baját.

Katy szüleit is megismerhettük, apját,  a nagyon gazdag, önkényeskedő, parancsolgató Howardot, akit azonban kenyérre lehetett kenni, ha egyetlen lányáról volt szó. Feleségét már nem részesítette ekkora figyelemben, így Birdie  teljesen önbizalomhiányos lett, csak a lányában, a kertjében és a kutyájában lelte örömét. 

Katy és Michael hazatértével elkezdődött az esküvő szervezése, ami mindannyiuk életét szépen, lassan elkezdte megváltoztatni.  Ki nagy felismeréseket tett, ki gyűjtötte erejét és bátorságát egy végső lépéshez,  és volt,  aki lelkileg indult meg a gyógyulás útján. 

Egy laza szálon kapcsolódott még egy másik család is a történetbe, Vonnie és Ryan, akik új életet szerettek volna kezdeni egymás oldalán, egyesíteni a családot, hogy az előző házasságukból született gyerekek is jól érezzék magukat és érezzék a család boldogságát, szeretetét. Nem is ez volt a nehéz feladat, hanem egy volt feleség. Megható volt, hogy Ruby a nagylány mindent a saját nyakába akart venni, miközben azt szerette volna, hogy figyeljenek rá. 

Nem izgalmas történet volt, hanem nyugodt és meleg, ismerős érzésekkel. Jó volt felismerni, hogy akár mi magunk is lehetnénk Leila, Grace vagy Birdie, hiszen mi is éppen úgy próbáljuk túlélni a napokat, megkeresni az apró jóságokat, megtalálni az egyensúlyt  a munka és család között, és próbálunk boldogok lenni, önmagunkat is megtalálva, mint ennek a történetnek a szereplői. Nagyon tetszett, hogy minden korosztály megtalálható volt, a gyerektől a nagymamáig. Sőt, kutyusok is voltak, mint teljes jogú családtagok, ami nálam plusz pontokat von maga után.

Szeretetre méltó, reményteli történet volt,  egy Párizsban kezdődött jegyességgel, boldog szervezkedéssel, miközben családi kapcsolatok alakultak, jelen volt barátság, szerelem és az élet régi dolgainak feldolgozása, elengedése, hogy örömmel élhessük a jövőnket.

A könyvet köszönöm az Alexandra Kiadónak!

10/10

Bea

Kollár Árpád: A Völgy, írta Tárkony

Mi az a füttyömfitty? Meg lehet javítani a vadcsízek eltört énekét? Unalmasabb a gondolatfoci az unalomnál? Hogyan nincs színe a színnyalónak, ha mindennek van?

Megtudod, ha követed a Völgybe a vadcsízek röptét, akik mindig a gát felől érkeznek, és a présházak felé tűnnek el a semmi égbe.

Ebben az eldugott Völgyben él Tárkony, a kicsit nyafogós, kicsit ügyetlen, de nagyon szerethető nemköltő költő, aki még attól is fél, hogy egyszer beleugrik egy kútba.

És itt élnek Tárkony barátai. Csücsök, akivel a világon a legeslegjobban lehet unatkozni. Oregán, aki képtelen száz palacsintánál kevesebbet sütni. Lajos, a mindenes, aki szerint gumipókkal, postásgumival és szigetelőszalaggal mindent meg lehet javítani. 

Irány a Völgy! Nincs is olyan messze. Csak tíz, legfeljebb száz vagy ezer napra a Nagy Büdös Semmi közepén kígyózó Vonaltól.

Nagyon eredeti történet, aminek olvasása közben egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem firtatom, hogy kicsoda is Tárkony, a nemköltő költő, és miért nem írt még semmit. Vagyis akkor miért költő? Miért szenved annyit reggelente a felkeléssel, kicsoda Csücsök és Oregán? Nem találgattam tovább, hogy tulajdonképpen a kissé kótyagos társaság hogyan alakult meg és mit is kezdenek egymással, nap, mint nap. Azt vettem észre, hogy én is ott kullogok a nyomukban, kuncogok, amikor Oregán, mint igaz barát közli Tárkonnyal, hogy amit írt, az nem is vers, és mosolygok azon, ahogyan Tárkony megvédi a versét. 

Szerettem Tárkony érzékenységét, amivel Cserjét gondozta és emlékei a kutyáról ismét csak nevetésre, ugyanakkor sajnálatra késztettek. A gyávasága csak még kedvelhetőbbé tette, és megtudtam, hogy a bátorság megszerzéséhez elég egy bátorságcsavar. Aztán csuda dolgok történhetnek. 

Az unatkozás  egyszerűen illett az egész társasághoz. A gondolatfoci valami fantasztikus volt, imádtam, hatalmas találmány, mindenképpen kipróbálom a fiúkkal. 

A lekváros palacsinta is kap egy fejezetnyi lehetőséget, a fiúk csak úgy hahotáztak, amikor felolvastam. Bence különösen érintve érezte magát, mert a lekváros palacsinta - igen-igen érthetetlen - neki is büntetés lenne. :)

A Vadcsízek és a Színnyalók  méltó befejezést adtak az egész, már-már időnként álomszerű történetnek. Tündér is egy nagy talány volt, de igazán fontos szerepet játszott Tárkony, a nemköltő költő, Oregán, Csücsök és a többi Völgybeli életében.

Az illusztrációk is tökéletesen kapcsolódnak a mondanivalóhoz, éppen annyira különlegesek, szépek, viccesek, mint maga a történet. Az apró részletek, a színek, a perspektívák, mind-mind nagyon tetszettek.

Ez a könyv átlépi a határokat, a korhatárokat mindenképpen, mert éppen olyan jóízűen nevetgélt rajta a tízéves, mint a tizennyolc éves, és mint nagyon sokszor én is. Átlépi a megszokott kereteket, mert tulajdonképpen felnőttekről szól, ám ezek a felnőttek, mintha nem nőttek volna fel, (ezen el is gondolkodtam, felnövünk-e valaha egyáltalán?), unatkoznak, mint a gyerekek, berúgják a labdát más kertjébe, mint a vásott kölkök, háborúzni akarnak, mint a grundon a fiúk és világgá mennek, hogy megnézzék a Vonalat, ugyanakkor teljes szívvel kiállnak a jó ügyért, akár Vadcsízekről, akár Színnyalókról legyen szó. 

Izgalmas, egyedi, szokatlan történet, amely először meghökkent, majd egyre többször húzza mosolyra szánkat, és talán néha még irigyeljük is Tárkonyt és csapatát a szabadságukért, azért, hogy önmaguk lehetnek, hogy összetartanak, hogy barátok. És természetesen drukkolunk, hogy írjon végre egy verset. 

A könyvet köszönöm a Csimota Kiadónak!

10/10

Bea

Tóth Krisztina: Anyát megoperálták

"Mindenki ott volt, amikor anya hazajött, mintha születésnapot ünnepeltünk volna. Mondtam is a nagypapának, hogy kár, hogy nincs ma szülinap, mert olyan szépen összejöttünk. Nagypapa azt mondta, hogy bizonyos értelemben ez is egy szülinap, anya újjászületett. A felnőttek mindig akkor mondják azt, hogy bizonyos értelemben, ha valami egyáltalán nem az, aminek nevezik. Vagyis nem volt torta."

Gyermekien derűs az a hang, ahogyan Tóth Krisztina kislány hőse a betegségről beszél. Ha valamelyik szülő megbetegszik, az nehezen feldolgozható trauma a gyerek számára. Erről lehetne szomorúan írni, de a szerző inkább viccesen, a tőle megszokott friss szemlélettel közelít ehhez a tabutémához is. Elmagyarázza a gyerekeknek, hogy mit jelent egy daganat, hogy a betegségből meg lehet gyógyulni, és hogy mindenről lehet, sőt kell is beszélgetnünk. Humoros könyv, amely megmutatja, hogyan vészelhetünk át egy családi válságot, hogyan értethetjük meg a kicsikkel, hogy semmi sem félelmetes, ha mi felnőttek világosan és tisztán beszélünk róla.

Ez egy gyönyörű könyv, finom, szolíd illusztrációkkal, csodálatos pasztellszínekkel, és nagyon nehéz témájú tartalommal. A történet főszereplője egy óvodás kislány, akinek az anyukája megbetegedik, rákos lesz, ezért meg kell operálni. A betegség kiderülésétől kezdve követhetjük nyomon a család életét, az operáción ,  az azt követő kemoterápián keresztül, teljesen anya gyógyulásáig, a kislány szemén és gondolatain keresztül.

A könyv egyszerű nyelvezetű, sikerült valóban egy kislány hangját hallanom. Éreztem tanácstalanságát, ahogyan próbálta megérteni, hogy mi is az a rák, gyermeki kíváncsiságát, hogy akkor most mi lesz és mit fognak ők apával csinálni, és éreztem a nyugalmát is, amit az édesapja segítségével sikerült megőriznie. Mosolyogtam a humoros jeleneteken, ezért is nagyszerű ez a könyv, mert úgy ír egy nagyon komoly témáról, gyereknyelven, hogy közben még nevetni is tudunk.

Most azonban jön egy DE. Szép, hasznos, finom humorú könyv, de nem venném meg a gyermekemnek. Segítő könyvnek el tudom képzelni, ha valaki sajnos hasonló betegséggel küzd, akkor segítségül hívhat egy ilyen könyvet, amiből a gyerek látja, láthatja, hogy bár anya beteg, de meg lehet gyógyulni, és minden olyan lehet, mint régen. De óvodás korabeli gyerekeknek csak azért, hogy tisztában legyenek vele, hogy ilyen is van, mégsincs vége a világnak, nem feltétlenül adnám.  Mert azt gondolom, hogy felesleges megijeszteni, egy kisgyereket annyi minden éri az oviban, játszótéren és otthon is, amivel nap mint nap meg kell küzdenie. Nem tartanám szerencsésnek, hogy jobb, ha tisztában van vele, hogy van egy ilyen betegség, mint a rák, és az anyukák megbetegedhetnek. No persze meg is gyógyulhatnak, de szerintem ezzel csak feleslegesen megijesztenék egy kisgyereket. 

Bence azt mondta, hogy ugyanúgy, ahogyan a felnőttek szeretik olvasni a hasonló témájú könyveket, így miért ne lehetne a gyerekeknek is ilyen, miért ne érdekelhetné őket is, és miért ne tudhatnák meg minél hamarabb. A gyerekeknél senki sem kíváncsibb, és ők tartják az egy perc alatt feltett miértek világrekordját is. El tudom képzelni, hogy kíváncsian lapozgatják ezt a könyvet,  egyszerűen mert számukra egy érdekes tabutéma, ami eddig a felnőttek világában volt csak jelen.

Hosszas gondolkodás után odaadtam Titusznak is, aki 10 éves. Elolvasta hamar, de azt mondta, hogy neki nem tetszett. Most nem tudom, hogy ez a témának köszönhető-e, mert amikor megkérdeztem, hogy miért, egyszerűen csak annyit mondott, hogy nem tetszett, és kész. Mert szomorú lett tőle, és hiába voltak vicces részek, ő nem szeret szomorú könyveket olvasni. 

Ennek ellenére én maximális pontot adok a könyvnek, mert nagyon merész a témaválasztása, nagyon gyönyörű az illusztrációja, nagyon kedves a történet hangvétele, miközben még vicces is.  Csak érintetteknek adnám, nem venném meg csak úgy sem a saját gyermekemnek, sem  más gyermekének ajándékba, de lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a véleményemmel, mert az én gyermekeim már régen voltak óvodások, ezért elfelejtettem, hogy egy gyerek mennyire rá tud csodálkozni mindenre, mennyire komolyan, ugyanakkor félvállról is tud venni nagyon fontos dolgokat, információkat. 

10/10

Bea

Chuck Wendig: Vészmadarak

Miriam Black tudja, hogyan fogsz meghalni.

És ez pokollá teszi a hétköznapjait, különösen, mivel semmit sem tehet, hogy megakadályozza az előre látott több száz autóbalesetet, szívrohamot, szélütést vagy öngyilkosságot. Csak meg kell érintenie téged, és látja, hogyan és mikor érkeznek el az utolsó pillanataid.

Miriam már rég nem próbálja megmenteni az emberek életét, mivel azzal csak beteljesíti a végzetüket. De amikor Louis Darling felveszi a kamionjába, és megrázza a kezét, Miriam előre látja, hogy a férfit harminc nap múlva brutális módon meggyilkolják, miközben az ő nevét ejti ki a száján. Louis azért fog meghalni, mert találkozott vele, és a következő áldozat maga Miriam lesz. Bármivel próbálkozik, Louist nem tudja megmenteni. De ha életben akar maradni, mégis meg kell próbálnia.

Először is a szuper borító miatt figyeltem fel erre a könyvre, aztán pedig a fülszöveg első mondata után tudtam, hogy mindenképpen szeretném elolvasni. Ugyanis az "előre tudom mikor fogsz meghalni", megváltoztathatod-e a végzeted, ha már előre tudod mi fog történni téma köré épülő sztorikat nagyon szeretem.

Könyvünk főszereplője Miriam Black, egy mocskos szájú, meglehetősen szabados erkölcsű, a veszély szót egyáltalán nem ismerő nőszemélynek tűnt első látásra, aki férfiakat megszégyenítő módon dönti magába a whiskey-t, és füstöl, mint egy gyárkémény. Sőt, igazából csak whiskey-n, cigin és napfényen él. 

Egyszerre utáltam és csodáltam őt, egy igazi anti-hősnő volt. Miriamnak azonkívül, hogy korlátlan mennyiségű whiskey-t képes volt magába tölteni, volt egy másik különleges képessége is, ami tulajdonképpen az egész életmódját, életfelfogását megmagyarázta: csupán egy érintés elég volt ahhoz, hogy lássa, hogyan fog valaki meghalni. És hát, azért azt beláthatjuk, hogy ezzel a képességgel elég nyomasztó lehet élni.

A történetünk egy múlt és egy jelenbeli szálon fut. A jelenben Miriam éppen a sztrádát rója, fenéken billent pár útszéli szemétládát, majd beszáll Louis kamionjába, és miután megérinti a férfit, az egész élete váratlan fordulatot vesz.

A múltbéli szálon Miriam interjún vesz részt, ahol egy lelkes fiatal riporter kérdéseire válaszol, a beszélgetés középpontja pedig az ő különleges képessége, de Miriam múltját is megismerjük, és megtudjuk, hogy már a gyerekkora sem volt túl boldognak mondható. 

Visszatérve a jelenbe és Loius kamionjába, Miriam életének megszokott rendje teljesen felborul, és az események is meglehetősen felgyorsulnak, ha Miriamnak már nem lenne az önmagában elég, hogy tudja hamarosan meg fog halni, még egy Ashley nevezetű szélhámossal is összegabalyodik, aki miatt szintén jó nagy galibába kerül.

A történet befejezése nem szenved hiányt akcióban és izgalmas jelenetekben sem, a végkifejlet pedig remekül előkészít egy újabb Miriam Black történetet.

A könyvet köszönöm a a Fumax Kiadónak!

9/10

Zsófi

Heti ez+az

Ezeket néztük a héten #13

Új címet kellene adni ennek a rovatnak, "Ezeket néztük a hónapban" , de még lehet, hogy ez sem állná meg a helyét, úgyhogy inkább marad az eredeti. :) Szóval az utóbbi időben ezeket a filmeket néztük meg:

Naszvadi Judith: A mi '56-unk

Milyen lenyomatot hagyott bennünk 1956?

Történelem alulnézetből, avagy családi emlékek, személyes történetek az ominózus őszről, ami után minden más lett. 

Hogyan lesz egy 17 éves gyárimunkás fiúból néhány nap leforgása alatt forradalmár? Mi történt Erdélyben '56-ban? Mikor eszmél rá a hatéves kislány, hogy a nagyapja Magyarország legfontosabb embere? Hogyan él tovább az, akinek a menyasszonya örökre elhagyta az országot? Hogyan válik a távoli kultúrából érkező idegen október 23. szellemiségét átérző emberré?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszol többek között Horgas Eszter, Varga Miklós, Kiss Zoltán Zéro, Tordai Teri, Vámos Miklós, Bornai Tibor és sokan mások. A különös szívszorító kalandos emlékekből megismerhetjük az ezerarcú forradalom néhány emberi mozzanatát.

Naszvadi Judith családi érintettsége okán is kezdte el feltenni a kérdéseket előbb szűkebb, majd tágabb környezetében.

A 60. évfordulóra így, ezekből az interjúkból állt össze A mi '56-unk.

A könyvben közölt riportok engem is arra késztettek, hogy kérdezősködjek egy kicsit a családunkban '56-ról. Anyukámat tudtam megkérdezni, aki akkor 5 éves kislány volt. Egy rémisztő saját emléke biztos, hogy megmaradt. Egy kelet-magyarországi kis faluban éltek, ő az udvaron játszott, amikor hatalmas dübörgéssel, nagyon alacsonyan szállt el felettük egy repülőgép. A nagymamájára volt éppen akkor bízva, aki kirohant az udvarra, elkapta a kezét, és lélekszakadva behúzta anyukámat a házba. A háborús emlékei válthatták ki belőle ezt az ösztönös menekülést. A falu viszonylag közel van a román határhoz, ahol szovjet helyőrség működött és ez a gép élelmet, ellátmányt szállított nekik, az akkori információk szerint. 

Emlékezett még arra, (de ezt már valószínű, hogy nagyszüleim elmondásaiból), hogy a falusi emberek között házról házra járva terjedt a hír, miszerint kitört Pesten a forradalom! Az emberek izgatottak voltak, csillogó szemmel suttogtak a férfiak, és titokban hallgatták azt a kevés rádiót, ami a faluban fellelhető volt.

Élelmet gyűjtöttek és Budapestre küldték. 

Pedig nekik sem volt sok, a megélhetéshez úgy maradhatott mégis nekik is valami, hogy ebben az időben falusi emberek a beszolgáltatás elől a terményeket "bekazlazták", azaz ástak egy gödröt, beletették a babot, a krumplit, és más elrejteni valókat,  befedték szénával, azaz szénakazlat raktak fölé. 

Most tudtam meg azt is, hogy nagyapám, milyen bátor volt. Szintén a beszolgáltatások miatt a szerszámokat, az ekekapát, boronákat sokszor a padláson dugták el az emberek. Amikor egy ilyen szalmatetős padlás kigyulladt, az én nagyapám bevizezte az ingét, leöntötte magát egy vödör vízzel és felrohant megmenteni a földművelő szerszámokat. Sikerült neki, ő is megégett egy kicsit, de soha nem beszélt erről az esetről. Az állatokat is kihajtották a határba, így dugták el a beszolgáltatás elől. Nehezen éltek az emberek, ezért örültek a változásnak. 

A falusi lányok, asszonyok élelmet, babot, burgonyát, lisztet, tojást cseréltek a fővárosi lakosokkal, csodaszép ruhaanyagokat kaptak cserébe, olyanokat, amikhez addig nem jutottak hozzá, sőt nem is láttak.

Ezeket az emlékeket Naszvadi Judit könyvének köszönhetem, mert ha nem olvasom, nem kérdezem meg Anyukámat erről az időszakról.   Azok közé tartozom, akiknek 1956-ban ellenforradalom volt a tananyag szerint, az utolsó években pedig már valahogy sosem jutottunk el odáig, itt már fújdogáltak a változás szelei. Mint ahogyan a könyvben is mondták páran, nehéz úgy átérezni ennek a forradalomnak a jelentőségét, hogy az számunkra egy távoli dolog, és az oktatásban is félig elhallgatott téma volt. No és lássuk be, a száraz iskolai anyag nem mindig alkalmas arra, hogy a gyerekek, fiatalok magukévá tegyék, átérezzék a történelem nagy pillanatait. 

Ezt a könyvet szívesen ajánlanám a tananyag mellé, amikor az 1956-os forradalomhoz ér az iskolai oktatás, mert ezek a személyes történetek teszik igazán megérthetővé, átérezhetővé a  forradalmi történéseket. 

Nagyon megilletődött hangulatba kerültem tőle, és úgy érzem, többet megtudtam '56-ról, mint az összes történelemkönyvbemből együttvéve. Még akkor is, ha nem volt csak fekete és fehér, ha nem volt minden egyértelmű, nagy volt a káosz és zűrzavar. Csak próbálom átérezni, milyen lehetett nap mint nap ellentétek, besúgók között élni, gyerekként, felnőttként megélni az 50-es, és azt azt követő éveket Magyarországon. Sok nézőpontból lehet nézni az eseményeket, sokféleképpen lehet elmesélni a mai fiataloknak mi történt, ez a könyv segíthet ebben, megérintheti azokat az embereket is, akik eddig csak egy történelmi tényként kezelték az '56-os eseményeket. 

Egyetértek azokkal a nyilatkozókkal, akik szerint '56-ot kisajátította a politika, és szinte csak látszatünnepségeket tartanak, nem feltétlenül érinti meg az embereket október 23., meg kellene találni a módot arra, hogy az emberek igazán átérezzék a forradalom eszmeiségét, azt hogy akkor ott a magyar emberek összefogtak, küzdöttek egy célért, nem széthúzás volt, hanem összetartás.  Ezt kellene ünnepelni, és emlékezni ...

Olvashatunk még a rendszerváltásról, ami azért is volt érdekes számomra, mert azt már éppen felnőttként éltem meg, tévén keresztül figyeltem a romániai forradalom eseményeit, valamint az oroszok kivonulását. Előtte jó  pár évvel  kisdobos voltam, úttörő voltam, oroszul tanultam, és az orosz himnuszt magyarul és oroszul is énekeltem az általános iskolai énekkarban. Akkor ez nekem nem volt furcsa, gyerek voltam és ebben nőttem fel.

A kötetben szereplő interjúkban nagyon érdekes emberekkel találkozhatunk, van köztük énekes, színésznő, népzenész, gimnáziumi igazgató, lelkipásztor, zeneszerző, 56-os forradalmár, sportoló, újságíró. Ez a sokféle ember garancia arra, hogy nagyon színes, sokféle nézőpontot kapunk a forradalomról megőrzött emlékekről, véleményekről. 

Nagyon örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, felemelő élmény volt, amit ezúton is köszönök a szerzőnek Naszvadi Judithnak.

10/10

Bea

Kőrösi Zoltán: Ami a szívedet brummja

Medversek

Kőrösi Zoltán medverseinek medvéi akár gyerekek is lehetnének, ahogy minden gyerek egy kicsit medvebocs is. Hol kicsit rendetlenek, hol kicsit lusták, de mindig nagyon szerethetőek. Pláne, ha Nagy Eszter rajzait is látjuk a bukfencező, tortát evő, huncut kis bocsok mellett. És közben az is kiderül, hogy mi az Ami a szívedet brummja.

Én magam is bizonyíthatom, hogy mennyire szerethetőek a macik. Úgy tíz évvel ezelőtt egy szép napon egyszercsak elkezdtek a macik hozzám költözni. Először csak egy aranyos medvebocs piros pulcsiban. Másnap egy komoly medveúr csokornyakkendővel, harmadnap egy megfáradt nagyanyó viseltes ruhában.  És egyre csak jöttek és jöttek. Jött egy tiroli fickó, egy zenélő orosz muzsik, egy focimezben csintalankodó tinédzser, cumizó medvebocs, vászonruhát viselő gazdasszony a férjurával, gyönyörű medvelány, hatalmas pillákkal, kötött pulcsis jegesmaci, koalamaci és még sorolhatnám napestig.  Egész szép kis kompánia gyűlt össze és még mind megvannak, imádom őket.

Elég csintalanok amúgy, mert velük mindig történik valami. Amikor Bence kicsi volt, egy kis koala volt a kedvence, mindenhová magával vitte, de a kis koala nem becsülte ezt meg, igazi kalandvágyó volt, és egyszer nem jött velünk haza. Bence szomorkodott utána sokáig, már két hét is eltelt, amikor sétáltunk a városban (akkoriban egy kisvárosban laktunk, ahol szinte mindenki mindenkit ismer) és a szokott helyen áruló zöldséges néni megszólított bennünket, hogy nem mi hagytuk-e el ezt a kutyust, már elég régen találta, de azóta nem jártunk erre. Ingattam a fejem, amikor megpillantottam a kezében a koalamacinkat. Volt nagy öröm és boldogság. A kutyus-koala ismét Bence állandó társául szegődött.

Egy másik kalandvágyó maci pedig igen kínos helyzetbe hozott egyszer nagyon régen. Egyik reggel munkába siettem, csak felkaptam az ágyon heverő táskámat és már rohantam is a buszmegállóba. Észrevettem, hogy egy kisgyerek nézeget, valamit magyaráz az anyukájának rám mutogatva, de már jött is a busz, felszálltam. Csuklós busz volt, hely sehol, ezért a forgó résznél megálltam.  Itt meg azt vettem észre, hogy egy fiú mosolyogva pislantgat rám. Hízelgett a hiúságomnak, de egyre furcsábban vigyorgott és többször is a táskámra nézegetett, majd nem bírta tovább és megjegyezte: - Aranyos a macid. Lenéztem a táskámra, és a tépőzárján ott kapaszkodott, lógott egy jó nagy férfitenyérnyi piros maci. Nem tudom melyikünk volt pirosabb, a maci vagy én. De a huncut sejthetett valamit, mert miután végül elnevettem magam, egy hosszú barátság lett a csintalankodásából. :D

Tudnék még macikról mesélni, de itt az ideje, hogy Kőrösi Zoltán medverseiről is szóljak pár szót. Nagyon jó ismerője lehetett a szerző is a maciknak, sőt biztos vagyok benne, hogy neki is voltak medvebarátai. Hogyan is tudott volna enélkül ilyen kedves, bájos, sokszínű macikölteményeket írni. 

Ő is tudta, hogy a medvék igen furfangos, csintalan, ámde gondolkodó lények, akik imádnak brummogni és nagyra értékelik a barátságot. Ha eddig még nem tudtuk volna, akkor most már tudjuk, hogy a medve mindig segít, ha szükség van rá. Szeretnek nevetni, mert nevetni jó. A medvefoci sem akármilyen játék,  azt pedig csak kevesen tudhatják milyen lehet a medvesárkány. 

Medvetakarításról is olvashatunk és rendetlen zoknikról, no meg mihaszna mackónadrágokról. Megtudhajtuk, hogy a medvék nem csak az embereket szeretik, hanem a kutyákat is, szeretnek kártyázni, fogócskázni és tornázni. A cípő befűzése már bonyolultabb dolog, fára mászni és focizni pedig zokniban sokkal élvezetesebb.

Egyes medvék, mint néhány kisgyerek, félnek a sötétben. De csak egy picit éppen, és azt is tudják, hogy ha nem moccannak nem lesz senkinek semmi baja. És bizony sajnos medveszipákolás, medvekönny is előfordul néha, mert a medvék is szoktak pityeregni. Szeretik a hasukat, imádják a palacsintát és tortát. Abból is a málnalekvárosat. 

Nagyon sok mindent megtudhatunk Kőrösi Zoltántól a medvékről, minden bizonnyal most is jó pár macival múlatja az időt, és írja róluk az égi verseket.

Az illusztrációk is nagyon tetszettek, éppen olyan szemet gyönyörködtetőek voltak, mint amilyen kedvesek a fülnek a medversek. Remekül visszaadták a medvék kecsességét és bumfordiságát, mozgékonyságát és lustaságát, mert ahhoz kétség sem férhet, mint ahogyan képek is mutatják, hogy igen-igen mozgékony jószágok ezek a szőrös kis labdafejűek. Már amikor nem alszanak és fekdécselnek málnát szopogatva.:)

A könyvet köszönöm a Manó Könyvek Kiadónak!

10/10

Bea

Jennifer Worth: Hívják a bábát

A londoni kikötőnegyed, a Docklands élete meglehetősen kemény volt az 1950-es években. Jennifer Worth, amikor huszonkét éves korában körzeti bába lett, egyik napról a másikra a Cable Street bordélyai, a bombatölcsérekben metilalkoholt ivók világában találta magát. A gyerekek nyomorúságos körülmények közt jöttek erre a nyomorúságos világra, gyakran még folyó víz sem volt a lakásokban.

Jennifer Worth könyvéből megismerhetjük a hatalmas londoni kikötő romantikus szépségét, a poloskától hemzsegő bérházakat, a betegségtől való rettegést csakúgy, mint a közösség összetartását, és a több mint tízgyermekes asszonyok hihetetlen tűrőképességét. A humort sem nélkülöző, hol felkavaró, hol megható írás egy azóta eltűnt világot kelt életre. 

Gyönyörűséges történet volt, vagyis inkább történetek láncolata. Nem egybefüggő regényfolyam, hanem a fejezetek különböző eseteket mesélnek el, epizódokat Jennifer Worth szülésznő és a Nonnatus-rendház életéből. Részesei lehetünk a rendházbeli nővérek hétköznapjainak és ünnepnapjainak, megismerhettük életüket, munkájukat, egymással való kapcsolatukat. Az apácák segítettek az elesetteken, betegeket ápoltak, és szüléseknél segédkeztek. A fiatal, elhivatott lányok pedig a rendházba költözve kitanulhatták a bábáskodást, az apácák segítő, szerető felügyelete alatt. 

Így került a rendházba Jennifer is és mesél nekünk az 50-es évek Angliájáról, London háború utáni lábadozásáról, társadalmáról, elmaradottságáról és fejlődéséről. Mert hatalmas szegénység volt a háború pusztítása miatt, a gyerekek a bombatölcsérekben játszottak, és ugyanitt intézték üzleti ügyeiket a prostituáltak, azok a szegény fiatal lányok, akik önszántukból vagy megtévesztéssel, de bekerültek London bordélyházaiba, és csak nagyon keveseknek sikerült kitörni onnan. 

Az egyes fejezetek szereplőinek történetein keresztül nagyon sok mindenről olvashattunk. Nagyon érdekes és megható történetek követték egymást, valamilyen módon azért mindig kapcsolódtak egymáshoz. Jenniferrel tarthattunk a terhesgondozásra, megismerhettük a gyermeket váró anyákat, családi helyzetüket, és úgy egyáltalán a nők iszonyatosan nehéz helyzetét. A fogamzásgátlás hiánya következtében nem volt ritka a 10 gyermek egy családban, a férfiak élete - ha szerencsések voltak - szinte a munkából állt, az asszonyoké szintén, mert nem kis feladat volt ennyi gyermeket ellátni. 

Sok szülést izgulhatunk végig Jenniferrel, és szörnyülködhetünk az akkori körülményeken. A nők legtöbbször otthon szültek, csak akkor mentek kórházba, ha valami probléma merült fel, egy farfekvéses csecsemőt még nem feltétlenül tekintettek problémának.  Megható volt  ezeknek a gyermekeknek a megszületését végigkísérni,  látni azt, hogy hiába volt már sok gyermek a családban, örültek az újabb babának és szeretettel fogadták.

Tetszett, hogy Jennifer nem csak a születésekről, betegápolásról számolt be, hanem az akkori fiatalok életéről, szórakozási és öltözködési szokásairól is sokat olvashattam. Az apácákat is bemutattta nekünk, igazán kedves, szeretetreméltó szereplőkkel találkoztam, mind a kolostorban, mint a londoni szegénynegyedekben. 

Megrázó egyéni sorsok, keserves és boldog hétköznapok, szegénység és szeretet, áldozatkészség és kitartás, sok kisbaba, kerékpárral közlekedő bábák, jóságos apácák, szomorúság és vidámság. Jó stílusban megírt, humorral, szeretettel átszőtt egymásba kapcsolódó történetek, hős asszonyokról,  egy bába tolmácsolásában. Imádtam ezt a könyvet, új kedvencet avattam.:)

10/10

Bea

Villax Richárd: Fanyűvők

Nemzeti Jeti

Az észak-magyarországi település megszokott alkoholmámoros, korrupt világát egy különös rém megjelenése bolygatja meg. A mondákból, bányászlegendákból ismert "magyar jeti", a Fanyűvő fosztja ki vagy éppen rémíszti halálra a lakosokat. Ki-ki vérmérséklete szerint dolgozza fel a jelenséget: állást foglalnak az ügyben a vallási közösségek, a helyi UFO-klub tagjai, a kriptozoológia szerelmesei, sőt a politikusok is. 

Mészáros Edvárd újságíró magánélete romokban hever: válni készül, ráadásul plátói szerelem fűzi feleségének fiatal unokahúgához. Munkaterápia gyanánt ered a Fanyűvő rejtélyének a nyomába. A helyzet pikantériája, hogy (volt) apósa, akinek döntő része volt házassága tönkremenetelében, a rém iránti országos érdeklődésre alapozva szállodát nyit a környéken.

Edvárd - bár csupán egy majomember utáni kutatásra vállalkozott - különös erők jelenlétét tapasztalja maga körül, melyek az ő s a vele kapcsolatban állók életére törnek.

Ha Fanyűvő nem is vagyok, de nagy fába vágom a fejszémet annak érdekében, hogy le tudjam írni, mit érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban. 

Adott egy észak-magyarországi kis falu, ahol kecskék és tyúkok tűnnek el a helyi gazdáktól, majd pár hónap múlva vissza is kerülnek. A helyi rendőrőrs két tagja nagy, szőrös lábnyomok meglétét állapítja meg a sajátos helyszínelés során. A falu kicsi, a hír terjed. A faluhatáron túlra is. A faluban vannak elöljárók, gazdag emberek, akiknek jól jön a jetimese. A kíváncsi emberek tódulnak a faluba. 

A falu panziósa, a település rettegett ura, Kápolnás Miklós szintén örül, tervez, cselekszik, a lánya addig sem túl jó életét is sikerül tönkretennie, aki történetesen Mészáros Edvárd újságíró felesége. Volt. Egészen addig, amíg az apja el nem intézte. 

Mészáros Edvárd, legjobb barátjával, a fotós, életvidám Fricivel a jeti nyomába ered, sátrat vernek az erdő tisztásán és várják a szőrös majomembert.

A történet olvasmányos volt, gyorsan haladtam, nagyon kíváncsi voltam, mi lesz a jeti-ügy vége. Tetszett az író stílusa, a szatirikus írásmód, ahogyan az eseményeket a szemünk elé tárta. Nem vette komolyan egyik szereplőjét sem, nem is igyekezett senkit közel hozni hozzánk, olvasókhoz, mégis sajnáltam a forgalomból kivont szereplőket, kicsit sokalltam a haláleseteket. Mert ez a szatirikus történet helyenként átment igazi, halálos tragédiába, ami kicsit meghökkentett, és még mindig nem tudtam semmit a jetiről. Mészáros Edvárd sem, ezért nyomozott tovább. A könyv végére az események felpörögtek, csak kapkodtam a fejem, hogy kivel, mi történt, és miért.  Amikor Viktória, Edvárd plátói szerelme is megjelent a színen, azaz a tisztáson, az események kissé szürrealisztikus fordulatot vettek, de a köd hamar eloszlott, az események átmentek ismét a kemény valóságba. Őrjöngő medve is jött, aki nem a jeti volt, és a jeti ügy is megoldódott.

Először azt gondoltam, hogy ez hülyeség, de aztán ahogy elmélkedtem rajta a könyv elolvasása után, az is felmerült bennem, hogy végül is a történethez illő, megfelelően ironikus megoldás volt, de nem tudom eldönteni, hogy elégedett vagyok e vele, vagy sem.

Egy dolog viszont nagyon nem tetszett, és szatíra ide vagy oda, szükségtelennek és logikátlannak is éreztem, és igazából a történetet sem vitte előre. Sajnos nem mondhatok erről többet spoiler nélkül, azt elárulom, hogy Mészáros Edvárd szívszerelmével, Viktóriával kapcsolatos.

A könyv az emberi butaságról, a gyarlóságról, a pénz utáni hajszáról és a hiszékenységről szól. Ajánlom elolvasásra, mert az első fele igen ígéretes volt, ám sajnos az említett hibák, illetve az annyira nem tetsző megoldások miatt nem őrizte meg ezt az eredményt. 

A könyvet köszönöm az Ad Librum Kiadónak!

7/10

Bea